A Budapest Park új arca

2020/06/22  ·     ·  koncert.hu

A szórakozóhely április 23-án indította volna el kilencedik szezonját, ez azonban az ismert okok miatt most várhatóan augusztus 16-án történhet meg.

A Budapest Park új arca

Így bőven volt idő az idei arculat elkészítésére, amelyet egy fiatal grafikus, Juhász Levente álmodott meg, s amelynek központi témája a belső utazás.

Levente saját elmondása szerint tinédzserként rengeteg rajzfilmsorozatot nézett és ő maga is szívesen ragadott ceruzát – valahogy így jutott el oda, hogy a MOME animáció szakára jelentkezzen, ahol most éppen végzős. (Emellett dolgozott a CUB animációs stúdióban, az Átjáró Másvárosba című sorozatban animátorként, majd később storyboard/animatik gyártóként.)

“Igyekeztem egy olyan képi nyelvvel kommunikálni, ami egyszerre letisztult és pszichedelikus, kedves, mégis bizarr; kevés, mégis sok. A feketén és a fehéren kívül összesen 4 színnel és ezeknek átmeneteivel operáltam, a kompozíciókra pedig a szuprematista festmények és a post-internet illusztrációk rácsozott felosztása volt jellemző” – mondta.

Így született meg a 9. dimenzió világa, illetve ezzel párhuzamosan a belső utazás gondolatisága, ami a karantén alatt/után talán még aktuálisabb téma a közönség számára.

Fotó: sinco

Jó hír, hogy a Nagy Nyitás előtt is lesz élő zene a Parkban:

Június 24. Járai Márk Akusztik
Június 25. Jónás Vera Bécsy Bence Duo
Június 26. Molnár Tamás Szerzői Est

 

Budapest Park, arculat

 

 

Szólj hozzá!


A Nagy Pogó Para, avagy miért tetszik leigénytelenezni a fiatalokat?

A Nagy Pogó Para, avagy miért tetszik...

Nagyjából minden június végén kitör a Facebook-oldalunkon a Nagy Pogó Para. Nem azért, mert bármi történik. Ugyanaz történik, mint tavaly,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Merészet lépett az Edinburgh International Festival

Augusztus 7. és 30. között rendezik meg a skóciai Edinburgh városában a világ egyik legrangosabb művészeti seregszemléjének számító Edinburgh International Festival (EIF) következő kiadását. Idén azonban nem a programja, hanem egy szokatlan szabály miatt került a figyelem középpontjába: a szervezők „Lights Down, Phones Off”...

Piás paródiából lett a The Cure első nagy slágere – most új szövegvideó készült hozzá

A The Cure nemrég új lyric videót tett közzé a The Lovecats című dalhoz, amely a zenekar aktuális európai fesztiválturnéjának promócióját szolgálja. A digitális katalógusfrissítés az Isle of Wight és a Pinkpop fesztiválos fellépések időszakára érkezett, miközben az ikonikus dal újra reflektorfénybe került a...
Új koncertek