A Green Day ismét beszólt Trumpnak

2019/09/24  ·     ·  Simonyi Éva

A zenekar mindig is kendőzetlenül fogalmazta meg a véleményét az aktuálpolitikával kapcsolatban, Trump kampánya során pedig ismét igencsak erősen politikai töltetű megnyilatkozásuk volt.

A Green Day ismét beszólt Trumpnak

A GD most az egyik leghíresebb dalával, az American Idiot-tal szólt be az amerikai elnöknek az iHeart Radio egyik adásában (a dal eredetileg Bush-elnökről szólt.)

A műsorban ezt a dalt játszották el, csak éppen kicsit átvariálták a dalszöveget, ami eredetileg így hangzott: “I’m not a part of a redneck agenda”, most viszont így hallhatta a közönség: “I’m not a part of a MAGA agenda.” (MAGA = “Make America Great Again” –Trump elnöki kampányának szlogene).

A zenekar frontembere, Billie Joe Armstrong így nyilatkozott a dalról:

“Amikor kiadtuk, úgy éreztem, hogy az amerikaiak nagyon le akarják már váltani Busht, és most is aktuálisnak érzem ezt a dalszöveget a jelenlegi politikai helyzetünkben.”

 

A Green Day “American Idiot”-ja a brit listák élén Trump látogatása miatt!

 

A Kerrangnak azt mondta, a közelgő 13. albumuknak is lesz politikai töltete. A Father of All Motherfuckers című lemez jövő februárban jelenik meg, de nem kimondottan Trumpról szólnak majd a dalok.

“Nem igazán inspirált az USA elnöke, mert hát….. nincs ott (benne) semmi. Hasmenésem van ettől a palitól… Nem akarok erről dalt írni.”

Az átírt dalt itt tudjátok meghallgatni.

A Green Day jövő nyáron turnéra indul a Fall Out Boy-jal és a Weezerrel, önálló turnéra pedig utána indulnak Európában és Ázsiában.

 

Óriási bejelentést tett a Green Day

 

Green Day, új album, Father Of All, American idiot, Trump, politika

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek