Menopauza

Ezeket a filmzenéket jelölték idén Oscar-díjra

2018/01/27  ·     ·  Juhász Vali

Először is gratulálunk Enyedi Ildikónak és stábjának a Testről és lélekről Oscar-jelöléséhez! Ebben a cikkben most az úgynevezett. eredeti filmzene kategóriában jelölt zeneszerzőkről lesz szó.

Titkos favoritunk: Fantomszál

Túl sok meglepetés nem született az ebben a kategóriában jelölt filmek illetve zeneszerzők kapcsán.

Amikor kijött Az utolsó Jedi(k) (hogy magyarul miért került többesszámba a cím, azt a mai napig nem tudom, hiszen az eredeti cím: The Last Jedi), már lehetett tudni előre, hogy John Williams-et jelölni fogják ebben a kategóriában. Az 1939-ben született komponista a Harry Potter első három részének, a Csillagok háborúja sorozatnak, a Schindler listájának és még nagyon sok más, híres film – szinte lehetetlen felsorolni mindet – zeneírásában is részt vett. Már 1958 óta foglalkozik ezzel, igazi nagykutyának számít a szakmában (és eddig 47-szer jelölték, ezzel második Walt Disney mögött a jelölések számát illetően).

 

Ahogy Hans Zimmer is, aki tavaly járt nálunk, hogy szimfonikus zenekarral és remek énekesekkel előadja leghíresebb műveit. Őt az idén a Dunkirk című háborús film zenéjéért jelölték (emlékeztetőül: ez az az alkotás, amelyet sok fiatal csak azért nézett meg, mert szerepel benne Harry Styles, a szép emlékű One Direction legnagyobb karriert befutott sztárja – amúgy nem is játszik rosszul -, ha ez vonz be egy nem preferált korosztályt egy történelmi filmre, akkor a küldetés teljesült). Zimmer a The Buggles nevű zenekarban kezdte a pályafutását (Video killed the radio star - ha valakinek erről nem ugrott be), majd az Esőember, az Oroszlánkirály és a Karib-tenger kalózai-sorozat zenéit komponálta. Számos Oscar-díj tulajdonosa és idén ismét várományosa.

 

Jonny Greenwoodot a nálunk is hamarosan látható Fantomszál című film eredeti zenéjéért jelölték. Az alkotás az 50-es években, Londonban játszódik, egy híres szabó-testvérpárról szól, amelynek férfitagját utoléri a szerelem, így eddig pontosan megtervezett és mintaszerűre szabott élete szétzilálódik. A zeneszerző neve is ismerősen csenghet, főleg a Radiohead rajongóinak és ismerőinek... Szinte minden hangszeren tud játszani és néhány éve belekóstolt a filmzene-írásba is, a 2007-es Vérző olaj című film zenéjéért már jelölték Oscar-díjra.A nagy mogulok között viszonylag fiatalnak számít a 46 évével, drukkolunk neki.

 

A víz érintése, amelynek zeneszerzője Alexandre Desplat, a hidegháborús Amerikában, 1962 tájékán játszódó szokatlan tündérmese. A szigorúan őrzött kormányzati létesítményben takarítónőként dolgozó, magányos Elisa élete gyökeresen megváltozik, mikor munkatársnőjével felfedeznek egy titkos kísérletet és annak alanyát, egy különös, kétéltű lényt. Bizonyára nagyon misztikus, finom zenéről van szó, mint amilyen a Benjamin Button különös életében vagy A király beszédében volt, amelynek soundtrackje szintén az ő nevéhez fűződik. Friss hír, hogy Guillermo del Toro 13 Oscar-díjra jelölt filmje körül áll a bál, mert az alapötletet a néhai Paul Zindel Pulitzer-díjas írónak (2003-ban hunyt el, Pulizter-díját 1971-ben kapta A gammasugarak hatása a százszorszépekre című színművéért) tulajdonítja Zindel fia, az író hagyatékának gondozója.

 

Carter Burwell a Három óriásplakát Ebbing határában című film zenéjéért jelölték a díjra. Ez a mozi az Oscar-díjas Frances McDormand-del egy, a lányának meggyilkolásával kapcsolatos nyomozás elakadása miatt magát vakmerő lépésre elszánó anyáról szól, aki kibérel három óriásplakátot, melyeken provokatív üzenetet címez William Willoughby rendőrfőnöknek (az idén szintén Oscar-díjra jelölt Woody Harrelson). Miután egy másik rendőr, az egyszerű és erőszakra hajlamos Jason Dixon (Sam Rockwell - szintén jelölt) is beleártja magát az ügybe, a viszony az asszony és az ebbingi hatóság közötti egyre inkább elmérgesedik. A zeneszerző sokat dolgozik a Coen-testvérekkel, de ő volt a komponistája a Carol című filmnek (Cate Blanchett főszereplésével, ezért már kapott Oscar-jelölést), a John Malkovich-menetnek, az Ethan Hawke-féle Hamlet filmnek és még rengeteg másiknak.

A felhozatal kiváló, szerintünk bármelyikük megérdemelné, a magam részéről szívesen adnám olyan valakinek, aki még eddig nem kapott, de hát nem én döntök...


 

 

Szólj hozzá!


15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek