Kicsillag, meggybor, Lajkó, álmos Quimby-koncert – Ördögkatlan 2. rész

2018. augusztus 23.  ·     ·  Módra Ildikó

Folytatjuk Zerge tegnap megkezdett beszámolóját a fesztiválról.

Kicsillag, meggybor, Lajkó, álmos Quimby-koncert – Ördögkatlan 2. rész

A napnak viszont közel sem volt még vége, hiszen a fő programhelyszínen elméletileg 11-kor (azaz 23.00-kor) kezdett a Kiscsillag (ez évben kivételesen nem ők zárták a nagyszínpadot), meg hajnali 1-kor is kezdődött még műsor a Nappali teraszon, az Újzenekar (így, egybe) koncertje, úgyhogy irány Horány, de legalábbis Nagyharsány (merthogy Horány oda egészen messze, vagy 250 km-re van, a Szentendrei-szigeten), persze Katlanbusz, amely hálistennek rugalmasan igazodik ilyenkor a koncert befejezéséhez. A tömeg minden bizonnyal várható (hiszen mégiscsak a 11. fesztivál volt már) méretéhez nem, mert hát ilyenkor lehetne akár 2 buszt is indítani, de csak 1 van – viszont bebizonyosodott, ide tényleg jó fej emberek járnak, amikor látták, hogy kevés lesz a hely, és nem fér fel mindenki, egymás ölébe ültek (ha máshogy már nem férnek el, ahogy a Tankcsapda is megénekelte), így máris vagy másfélszeres kapacitásúvá bővült a busz (végül mindenki felfért), és még tök jókat is lehetett beszélgetni teljesen idegen fiatalokkal. Tényleg olyan élmény volt, ami kezdte visszaadni az ember emberekbe vetett hitét. Majd a Szigettel kapcsolatban (az egy másik cikk lesz) erre még visszatérek. Ráadásul – szintén jófejség, nem tudom, a buszsofőr vagy a szervezők részéről – egészen a koncertnek helyet adó focipályáig vitt ez az utolsó járat.

A Kiscsillag ugyan már javában játszott, mire odaértünk (lehetett úgy éjféltájt), de a buszon rebesgették (mire jó a mobiltelefon), hogy jókora csúszással kezdtek, úgyhogy még bőven részesültünk az ő zenéjükből is, legalábbis az én kedvenc Kiscsillag-számaim (Szeles, illetve mindenekelőtt A pénz miatt), valamint néhány közismert dal (Kockacukor, Van-e szándék) még csak érkezésünk után kerültek terítékre, a Feketemosó, amit (kissé profán szövege ellenére) szintén kedvelek, egy ideje mintha lekerült volna a műsorról. Kifejezetten élvezetes koncert volt, ami egy ilyen jó zenészekből álló, összeszokott bandától el is várható, és még a hangzásra sem lehetett panasz. Lovasi egyébként nagyon elemében volt, legalábbis ami az összekötő szövegeket illeti. Az egész a zenekar bemutatásánál csúcsosodott ki, amikor mindenkit bemutatott vagy hússzor, kivéve Bajkai Feri dobost, őt ugyanis legalább százszor, becenévvel együtt, minden más zenész után külön is jó néhányszor (Bajkai Feri – dob… Bajkai Feri – dob… Szesztay Dávid – billentyűs hangszerek… Szesztay Dávid – billentyűs hangszerek… Bajkai Feri – dob… Bajkai Feri – dob… Erős Marci – basszusgitár… Erős Marci – basszusgitár… Bajkai Feri – dob… Bajkai Feri – dob… stb., persze az ismétlésszámot a terjedelem miatt erősen lecsökkentettem), egy idő után már a zenekar sem bírta röhögés nélkül. Nem tudom, mit szedett Bandi ezen az estén, de mindenképpen kértünk volna belőle, pedig mi sem voltunk rosszkedvűek, igaz, bennünk csak a hőségre tekintettel sportfröccsként fogyasztott italok (eladdig, tekintettel az izzadásra meg a savgerincre – jövőre megtanulok még 2–3 ilyen borsznob szakkifejezést, bár az animális jegyeket már most is tudom – főleg fehér-) bora dolgozott, az is csak mértékkel.

Az Újzenekarba csak belenéztünk röviden, nem igazán ragadott meg bennünket a produkció, úgyhogy inkább néhány italféleség tesztelése mellett döntöttünk – a Mokos pincészet száraz meggybora például kifejezetten nyerő lett nálunk, a 600 Ft/dl ár pedig simán az elviselhető kategória ezért a minőségért. De ha már villányi borvidék, néhány (szőlőből készült) vörösbort is megkóstoltunk, rosszak nem voltak ugyan, de egetverően jók sem, legalábbis amiket itt a focipályán mértek.

Aztán egyszer csak azt vettük észre, hogy elment az idő, elhallgatott a zene, fogy a nép, úgyhogy hazafelé vettük az irányt, eleinte próbálkoztunk stoppal, de mivel a kutya nem járt már arra ilyen későn, a végén fogtunk egy taxit, amely megpróbált ugyan a végén kissé többet kérni, mint a műsorfüzetben lévő szabott ár, de mikor erre felhívtuk a figyelmét, gyorsan beletörődött.

Másnap aztán a fent leírt konyhai dorbézolásra ébredtünk, de legalább 11 óra után, mikor mindenki távozott, még lehetett valamennyit aludni. Azután vettünk némi kaját a helyi élelmiszerboltban, majd, mivel a legközelebbi programot úgyis csak délutánra néztük ki, elmentünk egy kicsit strandolni a közeli Drávaszabolccsal szemben a Dráva túloldalán, Donji Miholjac (Alsómiholjác) mellett lévő szabadstrandra. Útközben felvettünk egy stopos lányt, aki Siklósra tartott, úgyhogy tettünk arra is egy kitérőt, majdhogynem elkerülve a várost, mert a GPS más utat javasolt, a leányzó meg nem ismerte az utat. De végül megoldottuk.

A Dráva vízállása elég alacsony volt épp, ennek köszönhetően a vízmentessé vált, jó száz méternyi széles ártéri homokpad egészen a tengerpart illúzióját keltette (és baromi forró volt mezítláb). És hát ki mással találkoztunk volna ott, mint Ricsi barátommal és társaságával, aki pécsi, évekkel ezelőtt ő hívta fel a figyelmem az Ördögkatlan fesztiválra, valamint tavaly erre a strandra is. Beszélgettünk, úszkáltunk, eközben halványpirosra sültünk, majd elindultunk vissza.

Szombat estére az első kinézett program Lajkó Félix és Alexander Bălănescu közös koncertje volt a legtávolabbi településen, Villánykövesden, a Teleki Ligetben. Természetesen Katlanbusz, amely letett valahol, útmutató sehol, de aztán az első arra járó meg tudta mondani, merre van a hely, a megállóhoz egészen közel, talán 200 méterre. Mivel idő még volt bőven a kezdésig (a busz óránként jár, ezt talán lehetne kicsit sűríteni), benéztünk egy útba eső pincébe. Ez nevezetesen a Láng pince volt, ahol olyan cabernet sauvignont kaptunk 400 Ft/dl áron, hogy azóta is nyalom a számat, ha eszembe jut. Nem is mentünk tovább, a koncerthelyszínre rá lehetett látni (az út túloldalán), végigkóstoltuk a vörösborválaszték felét, (majd koncert után a másik felét is, ez összesen négyféle bort jelentett), biztosan kedvelhettek bennünket, mert behívtak megmutatni a pincét is, persze ez csak egy kis pince, mint megtudtuk, még a kimérésre szánt boroknak is csak egy része van itt, a bort egy másikban készítik.

Mikor eljött az idő, elbúcsúztunk azzal az ígérettel, hogy még visszatérünk, és ez nem üres fenyegetés, majd a Teleki Ligetbe érve megdöbbenten láttuk, hogy milyen kevesen kíváncsiak erre a koncertre, a helynek talán harmadán ültek-álltak az emberek. Aztán a színpadra lépett 5 fekete ruhás úriember, én meg csak néztem: te jó isten, hogy megváltozott ez a Lajkó, azért csak megittunk már együtt ezt-azt, igaz, nem mostanában, de akkor is... Meg hát ez az öreg brácsás bácsi lenne Bălănescu? Hát ő sem egészen olyan, mint az emlékeimben, pedig már együtt is láttam őket többször, először még a régi tabáni színpadon valami sátoros ünnepen (május 1. vagy augusztus 20. – a rendszerváltás után egy időben évente kétszer volt koncert a Tabánban, és általában többnapos). Miután már vagy negyedórája ment a koncert, ráadásul olyan stílusú zenéket játszottak végig, amilyeneket Lajkótól szoktunk meg az elmúlt jó negyedszázadban, és még mindig sehol senki a fenti 5 arcon kívül, kezdtem belenyugodni, hogy hát, akkor Félix ezek szerint kissé összement, és arcban is Alföldi Róbert-hasonmássá vált (a másik hegedűs jóval fiatalabb volt annál, hogy vele lehessen összekeverni), Bălănescu meg brácsára váltott hegedűről, és kicsit ő is kisebb lett, de legalább a kalapját megtartotta.

Aztán nem sokkal később kiderült, hogy mégsem én vesztettem el teljesen az realitásérzékemet, mert jött még két ember a színpadra hegedűvel, egyik talpig fehérben, másik fehér ingben, mintegy vizuálisan is kontrasztot teremtve a fent lévőkkel – és hát igen, ők voltak azok. Lajkó és Bălănescu személyesen. Mint kiderült, az öttagú csapat (két hegedű – egyben egymást váltva két prímás –, mélyhegedű vagy brácsa, ki hogy szereti, cselló, nagybőgő felállásban) pedig a Volosi (ha jól tippelem, magyarul ez Hajszálak) nevű kísérőzenekaruk, akik minden dicséretet megérdemelnek, mert a két nagy név nélkül is rendesen kitettek magukért, utána pedig szintén állták mellettük a sarat.

Számcímeket nem mondanék, hogy miket játszottak, az instrumentális zenék címét amúgy is nehezebben tudom a dalokhoz kötni (nagy kedvencem, a Másfél számcímeit is folyton kevertem, illetve keverem, mert bár az együttes már nem létezik, a felvételeiket azért még hallgatom), meg az utóbbi időben nem is kísérem már szorosan figyelemmel Lajkó Félix lemezeit, mert bár nem rossz, de az első lemezéhez felérő minőséget rég nem hallottam tőle. Ezúttal azonban kiváló koncertet adtak, és bár alapból négy prímás volt a színpadon, közülük három igen nagy alázattal játszott alá az éppen a prímet vivő aktuális elsőhegedűsnek. Lakótársaink elindultak közben Kisharsányba, mert ott meg Anima következett, és hívtak minket is, de ez a koncert túl jó volt ahhoz, hogy otthagyjuk (jó, mondjuk ha az Anima helyett a Patti Smith Group játszik ugyanott, akkor azért simán, de nem az játszott). Ritkán mondok ilyet, de ez hibátlan koncert volt, kissé sajnáltuk is, hogy véget ért, bírtuk volna még hallgatni (igaz, az jóval kisebb erőfeszítést és figyelmet igényel, mint ugyanezt végigjátszani).

Ezután ígéretünkhöz híven visszatértünk még a Láng pincébe (viccelődve Láng Vincével, meg hogy egy óra múlva itt vagyunk), és kóstolgattuk tovább a tényleg finom borokat, megállapítva, hogy azért az elsőként kóstolt cabernet sauvignon az igazi, és gondolva az Animára átment ismerősökre is vettünk belőle egy egész palackot (2500 Ft – ez ugye kissé még jutányosabb is a 400 Ft/dl árnál), hogy majd együtt elfogyasztjuk a Quimby-koncert alatt. A nagy borozgatásunk közben persze – tudatosan – hagytuk elmenni az utolsó buszt, remélve, hogy majd csak találunk valami stopot, legalább Villányig, onnan meg még van buszjárat (itt jegyezném meg, hogy ha már a többi faluba közlekedik este 9 után is a busz, talán Villánykövesdre is érdemes lenne legalább még egy 10 – sőt, akár még egy 11 – órás járatot is betenni a jövőben, mivel nem mi voltunk az egyetlenek, akik kiültek a közeli pincék elé borozgatni, és bár itt is botlottunk ismerősbe, aki ráadásul még autóval is volt, már lefoglalták nála a helyeket – és ugyan nem ismerte az illetőket, egyetértettünk abban, hogy úgy helyes, ha őket viszi el, ha már megígérte. Rövid beszélgetésünk alatt egyébként mások is próbáltak még bejelentkezni hozzá. Aztán 10 óra tájban kiálltunk stopolni, és irtózatos nagy mázlink volt, mivel 10 percen belül két jászberényi fiatal pont a Quimby koncertjére tartva vett fel bennünket, úgyhogy szinte kapuig vittek, ezúton is köszi.

Ami a Quimbyt illeti, voltam már jó pár koncertjükön a Tilos az Á…-ban adottaktól kezdve (hmm, máig emlékezetes mutatvány volt, amikor egy ottani koncert után az akkori dobosuk erősen beszórakozva belekötött egy villanyoszlopba – mondjuk úgy, hogy nem az oszlop húzta a rövidebbet), de ennyire, mint ennek a mostaninak főleg az első felében, szerintem még soha nem untam magam. Természetesen nem a Quimby tagjai lettek rosszabb zenészek, csak kissé unalmas műsort állítottak össze erre az alkalomra, a koncert első kétharmadában mintha a Quimby Melankolikusok zenélt volna, rengeteg – többször egymás után két, néha három – lassú, szenvelgős számmal, hiába lett országos siker a tévéreklám után pl. a Lámpát ha gyújtok, attól még koncerten halál, és több mint a dalok fele ilyen volt (eleve az első két dal: Az altató álma és a Tükrök olcsón a kissé belassult Jónás jelenései lemezről véleményem szerint nem igazán a legjobb koncertdalok, de talán valami pörgősebb rész után még elmennének, kezdésnek nem, mert elalszik közben a közönség, hiába zúgtak utánuk G-dúrban a szamócák). Hiszen a Quimby alapvetően nem az altatós dalairól híres, most meg…

Líviusz meg is jegyezte, hogy kissé álmos a hangulat, én a magam részéről egyetértettem, hozzátéve magamban, hogy de a ti hibátokból, baszod, nem ilyen számokat kellett volna összeválogatni a koncertre, és hát lett volna miből pörgősebb koncertanyagot összeállítani. Azt pedig elhiszem, hogy Dódi nagyon szeret énekelni, csak az a baj, hogy nem tud – az, hogy elrikácsol valamit, nem ének (kedvelem a pasast, de az „éneklése” kifejezetten idegesít), másrészt nem is az a kimondott frontemberalkat. Szerintem nem kéne ezt erőltetni. Kiválóan trombitál, suszter, kaptafa.

A második felére azért csak beindult a koncert (addig a fentiek miatt mire beindulhatott volna a közönség, már le is lett ültetve megint egy vagy két lassú, ráadásul nem is túl izgalmas számmal – mert hát az Otthontalanság otthona meg a Halleluja sem gyors, de azokban mégis van élet), az Otthontalanság otthonától kezdve kis kihagyásokkal már olyan volt, amilyenek a Quimby jobb közelmúltbeli koncertjei lenni szoktak, és ami egy Quimby-koncerttől elvárható (azért a Nice Day ide sem kellett volna), bár a legjobb koncertjük valószínűleg mindörökre az marad már a számomra, amelyet az átalakítás alatt lévő Műcsarnokban adtak vagy 20 éve.

Amikor (talán a Fekete lamour végén, de lehet, hogy ez külön szám volt) mindenki kapott egy kis szólózási lehetőséget, az ismét kifejezetten kínosan unalmasra – és ennélfogva túl hosszúra – sikeredett, talán Gerdesits Feri dobolását kivéve, és a ráadás kezdete (Most múlik – nekem alapból sohasem tetszett, ráadásul az elmúlt években rettentően túl is játszották, feldolgozta boldog-boldogtalan, mára halál unalmas) is elég nyomasztó lett, csak reméltem, hogy nem ez lesz az egyetlen ráadásdal, mert a Tiszának megyek, ami ráadásul kurva messze is van. De Kiss Tibiék megkegyelmeztek, jött még a legvégére az Állatok a legelőn és a Magam adom.

A Quimby után – mondhatni immár szokásos módon – a Nappali terasz kisszínpadán (ez erős túlzás, nincs ott semmiféle színpad, szóval a hely előtt a füvön) a Wombo koncertjével zárult ezúttal is a fesztivál. Érdekes módon tavallyal ellentétben most itt is egészen jól szólt a zenekar, szinte már nagyszínpadi hangulatot teremtve, időnként ki-kimászkálva a kb. 5 négyzetméteres „színpadról” a közönség közé a fúvós hangszerekkel, és keveredve ott a zenéjükre táncolókkal, újra bizonyítva, hogy igazán élvezik azt, amit csinálnak. A koncert közönségében pedig ott láttuk a fesztivál főszervezőjét, Bérczes Lászlót is elmaradhatatlan matróztrikójában, felszabadultan élvezve a zenét.

Az ismerőseink persze nem értek oda, mint másnap kiderült, a mobiljuk is lemerült, így értesíteni sem tudtak, és a paksi Gasztroblues fesztiválon pár éve megismert ismerősömet, Istvánt sem találtam ezúttal a tömegben, hiába kerestem több pultnál is (tavaly keresés nélkül is többször egymásba botlottunk), úgyhogy a bor megmaradt – de legalább jól megsétáltattam, bár mivel ez más sötétedés után volt, madárlátta nem lehet, hacsak a baglyokat számításba nem vesszük –, vasárnap lesz a vacsora kelléke (nem jó ezt hosszan tartogatni, még megromlik itt nekem), kíváncsi vagyok rá, olyan lesz-e, mint a pincében volt.

Ördögkatlan fesztivál, fesztivál, Kiscsillag, Lajkó Félix, Quimby

 

 

Szólj hozzá!


Rúzsa Magdi hazalátogatott szülőfalujába

Rúzsa Magdi hazalátogatott szülőfalujába

A Facebook oldalunkon tegnap mutattuk meg Rúzsa Magdi új klipjét – most a történetét is hozzáadjuk...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A legtitokzatosabb francia világsztár – Mireille Mathieu

Tizenegy nyelven énekel, 150 millió albumot adott el és olyan világsztárokkal állt színpadra mint, Julio Iglesias, Tom Jones, Paul Anka és Elvis Presley. Mireille Mathieu személyében a világ egyik legsikeresebb, mégis legszerényebb és egyben legtitokzatosabb énekesnője látogat el 2020. március 3-án Magyarországra. Íme, néhány...

A Depeche Mode, a Motörhead, a Nine Inch Nails és Whitney Houston is bekerülhet a Hírességek Csarnokába

Október van, tehát ideje volt összeállítani azt a 16 fős mezőnyt a 2020-as Rock & Roll Hall of Fame szavazáshoz, amelyben olyan előadókkal, zenekarokkal találkozhatunk, mint a Depeche Mode, a Nine Inch Nails, a The Notorious B.I.G., a Judas Priest, Whitney Houston vagy a Kraftwerk.

A dalszerzők nem adtak engedélyt az ismert melódiák felhasználására a készülő Grease-sorozatban

John Travolta és Olivia Newton John 1978-as legendás musical-je visszatér a filmvászonra az HBO MAX saját gyártású sorozataként, „Grease: Rydell High” címmel.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek