Most akkor ki nyúlta le Gesztiék dalát?

2018/09/24  ·     ·  koncert.hu

Mert valaki biztos, sőt, az online sajtóban megjelent cikkek szerint egy ismert zenekar volt az elkövető.

Most akkor ki nyúlta le Gesztiék dalát?

A hírt egyébként az atv.hu röppentette fel Ismert zenekar lopta meg Geszti Péter címmel ma reggel, az információ az egyik műsorukból származik – és több portál átvette.

Figyelmesen olvasva kiderül, hogy ez egy nem kifejezetten mai történet. De figyelmetlenül olvasva sem derül ki, hogy ki volt az elkövető. Az sem, hogy melyik számról van szó.

Amit megtudhattunk, az az, hogy a titokzatos zenekar megkereste őket azzal, hogy feldolgozhassák egy számukat, erre ők nem adtak engedélyt, erre a zenekar mégis megcsinálta. Igaz, "jó pár év múlva" (az vajon mennyi lehet?).

A híradás szerint eleinte büntetőpert fontolgatott szerzőtársával, Dés Lászlóval, de aztán ügyvédek tanácsára (túl nagy médiabalhé lesz ebből), elálltak az ötlettől, csak összehúzták a szemöldöküket. Pedig a tettesek akár böribe is kerülhettek volna visszesőként, mert állítólag nem egyedi ez az eset velük kapcsolatban.

"Sokadszor csinálták, mi pedig csak egy határt akartunk húzni, és azt üzenni ezzel: srácok! Ne toljátok el a biciklinket, mert az a miénk" – nyilatkozta Geszti a műsorban.

Tanulság?

Tiszteld a más dalát mint sajátodat? Valami ilyesmi. Mondjuk, ez alap.

Ennek a sztorinak itt nincs vége, az biztos, várjuk a fejleményeket.

Geszti Péter, feldolgozás, plágium, per, médiabotrány

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek