Menopauza

A Carson Coma nem is mulatós... Fogd meg a söröm!

Megjelent a Carson Coma kislemeze, ami egyetlen dalra épít: a Beton.Hofival közös Frida Kahlo című számot dolgozták fel elismert és feltörekvő producerek egyaránt. A végeredmény meglehetősen színes lett: drum and bass és dubstep mellett mulatós verzió is szerepel az EP-n. 

Fotó: sinco
Fotó: Apocalyptica!FB

Ismét Metallica-dalokat dolgoz fel az Apocalyptica – ősszel megmutatják élőben Budapesten is

A finn cselló-metál zenekar új albumot és őszre turnét jelentett be, amelynek keretében november 25-én a Barba Negra Red Stage-ben lépnek majd fel. Az Apocalyptica Plays Metallica Vol. 2. című, csaknem ötvenállomásos európai koncertsorozat szeptember 19-én startol Isztambulban, és...
 
Tudtam, hogy ebből baj lesz: Edda kontrapoposan újratöltve

Tudtam, hogy ebből baj lesz: Edda kontrapoposan újratöltve

Az elmúlt időszakban óriási népszerűségnek örvend régebbi dalokat feldolgozni vagy bizonyos részüket beemelni egy friss szerzeménybe. Előbbire jó példa a KONTRA.POP Minden sarkon álltam már coverje. A páros tisztában volt azzal, hogy ez akár egy támadási felületet is jelenthet...
 
 
Fotó: Adasm Lambert/FB

Feldolgozásalbummal jelentkezett Adam Lambert

Az amerikai énekes 'High Drama' című, feldolgozásokat tartalmazó korongjával tért vissza. Adam Lambert számára nem ismeretlen, hogy más előadók dalainak minőségi átalakításával tömegeket nyűgöz le, hiszen pályafutása is egy tehetségkutató műsorban, az American Idol-ban...
 
Így szól a Metallica mongolul

Így szól a Metallica mongolul

A The HU Metallica-feldolgozása három napja került fel a zenei megosztókra, a YouTube-on egymillió felett, a Spotify-on pedig már több mint 142 millió streamnél jár a számláló.
 
LGT-dalokkal jön a Csík zenekar új albuma

LGT-dalokkal jön a Csík zenekar új albuma

Mostanában sokat gondoltunk az LGT-re: egyrészt megjelent Presser Gábor önéletrajzi könyvének első része, amelyben a legtöbb történet az 1971-ben alakult és Somló Tamás 2016-os halálával megszűnt Locomotiv GT-hez fűződik. Somló Tamásnak tegnap volt a születésnapja, és a mai nap...
 
Fotó: Niffel Calderwood

Zöld Sárga: a Qualitons egy teljes albumot szentelt a Kexnek

Új lemezzel és dupla telt házzal koronázza meg karrierjének eddigi legizgalmasabb évét a Qualitons.
 
 
Ezt kapta a magyar underground zenekaroktól 50. szülinapjára a Kaláka

Ezt kapta a magyar underground zenekaroktól 50. szülinapjára a Kaláka

Hogy a Kaláka nem csak a kisgyermekek zenéje – vagy, ha igen, akkor miután felnőnek, akkor is velük marad, és nem dobják el, mint a csattogós lepkét –, azt a De jó elhagyni magamat című album is bizonyítja, amely egy kedves kollegális gesztusként, de egy nagyon is komolyan vehető...
 
Hallgattál már Pokolgépet kisbabáknak szánt változatban?

Hallgattál már Pokolgépet kisbabáknak szánt változatban?

És Eddát, Tankcsapdát, Generált, Kispált, Kis Grofót stb.? Mert mi még nem... Illetve, mostantól már de, és visítottunk a gyönyörtől, amikor felismertük a dallamot – tényleg remekül szórakoztunk.
 
Children Of Bodom/Britney Spears

5 sláger metál feldolgozása, amit érdemes meghallgatni!

A metál zenekarok is szeretnek néha kísérletezni, és 1-1 popdalt saját stílusukra formálni, amiből érdekes eredmények tudnak születni. Íme 5 dal, amit szerintünk érdemes meghallgatnod zúzósabb feldolgozásban!
 
A Breaking Benjamin saját magát dolgozza fel – kis csavarral

A Breaking Benjamin saját magát dolgozza fel – kis csavarral

A Breaking Benjamin amerikai rockegyüttes idén ünnepli megalakulásának 20. évfordulóját. Talán éppen ennek apropójából készülnek valami igazán izgalmassal a rajongóknak: bejelentették, hogy már megkezdődtek a munkálatok az új, akusztikus albumon, melyen szerepelni fognak a legnagyobb...
 
Így néz ki a Bohém Rapszódia 8 perc alatt 42-szer

Így néz ki a Bohém Rapszódia 8 perc alatt 42-szer

Hallottad már a Queen leghíresebb dalát, a Bohemian Rhapsody-t Johnny Cash, David Bowie, Frank Sinatra, Kenny G, Bruno Mars vagy Skrillex stílusában előadva? Nem? Akkor mindenképpen érdemes megnézned Ten Second Songs legújabb videóját! :)
 
Most akkor ki nyúlta le Gesztiék dalát?

Most akkor ki nyúlta le Gesztiék dalát?

Mert valaki biztos, sőt, az online sajtóban megjelent cikkek szerint egy ismert zenekar volt az elkövető.
 
A zenekar szívverése: tisztelgés a basszerosok előtt

A zenekar szívverése: tisztelgés a basszerosok előtt

A zenei világ figyelme a basszusgitárosokra irányult, miután a Sky Arts bemutatta a háromrészes Greatest Basslines című dokumentumfilmet. A november...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...
Új koncertek