Menopauza

Most Korda György mond verset!

2018/11/25  ·     ·  koncert.hu

De tényleg verset, nem valami viccesen lefordított dalszöveget. Január 27-én lesz száz éve, hogy meghalt Ady Endre. Az évfordulóig a 24.hu naponta jelentkezik egy Ady-verssel, művészek és más ismert emberek előadásában. Nemrég Korda György került sorra, és nem véletlenül éppen ezt a verset szavalja.

Most Korda György mond verset!

Az énekes 1958-ban ugyanezzel a verssel felvételizett a Színművészeti Főiskolára, ám mint mesélte, akkor nem igazán sikerült jól előadnia, mert nem mélyült el kellőképpen a szövegben. Aztán, amikor idősebb korában elkezdett újra verseket olvasni, köztük sok Adyt is, megértette, milyen érzésekről szól valójában a Megöltem egy pillangót.

A 38. előadónál jár már a versmaraton, eddig a zenészek közül ők szavaltak Adyt:

SicratmanPéterfy Bori

És még van egy ilyenünk is :)

Nemcsák Károly Backstreet Boys-szöveget szaval

 

 

Korda György, vers

 

 

Szólj hozzá!


Rockendrollia búcsúzik a királyától

Rockendrollia búcsúzik a királyától

Ma reggel sokak számára hirtelen megállt az idő. Szalad az élet – szoktuk mondani könnyedén, de amikor elmegy egy több generációs hősünk, aki...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Tudjuk, hol leszel egy év múlva ezen a napon

Geszti Péter 2027. január 30-án mutatja be új nagyszabású koncertprodukcióját, a Poptimista Show-t az MVM Dome-ban. Az est az azonos című készülő album köré épül, amelyben a disco és a funk hangzásvilága találkozik Geszti rapes-popos szövegvilágával.

Farsangi buliját ismét a jótékonykodásnak szenteli az Elefánt

Az Elefánt koncertjei mindig többről szóltak puszta daloknál. A zenekar körül az évek alatt közösség formálódott, ahol a közös élmény, az egymásra figyelés és a személyes történetek legalább annyira fontosak, mint a színpadon megszólaló számok. Ez a szemlélet köszön vissza abban is, ahogyan 2026-ot indítják: nemcsak egy...
Új koncertek