Villáminterjú a VHK szólógitárosával, Németh László Fritz-cel

2012/08/22  ·     ·  mmi

Fekete Zaj Fesztivál: egy perc csend. És benne megszólal Németh László Fritz, a Vágtázó Életerő (VHK) szólógitárosa

Villáminterjú a VHK szólógitárosával, Németh László Fritz-cel

Koncert.hu: Honnan jöttetek?

Óbudáról… 

(Nem igaz, tudom, hogy Csehországból jöttetek)

… Csehországból jöttünk, pontosabban Trutnovból.  Ez egy nagyon érdekes fesztivál (Trutnov Open Air festival, más néven Trutnov Woodstock), hiszen Vaclav Havelt tartották és tartják is a mai napig a nagy indián főnöküknek.  Pont azt mondtuk, hogy Hável volt a helyi cseh, nekünk meg egy Cseh Tamásunk volt, sajnos, már egyikőjük sem él, s az ég áldja meg őket odafenn, úgy tudom, ismerték is egymást…  

Hogy kerültetek oda?

Én úgy jutottam ki oda 2002-ben, hogy amikor megszűnt a Vágtázó Halottkémek nevű formáció, nem tudom, hány éve, nekem soknak tűnik, akkor ők még mindig a Vágtázó Halottkémeket keresték, éppen rajtam, mert az én elérhetőségem volt meg nekik, s mondtam, hogy sajnos már nincs VHK, de van a MagUra Napotvet (2001-2005), ami nagyon hasonló zene volt akkor még. Abban az évben a Fear Factory nevű metálzenekar helyett léptünk fel a nagyszínpadon, óriási sikerrel. Már akkor beleszerettem ebbe a Geronimo-kultuszba: szépséges indiánok, különleges hangulat, csodálatos környék – hogy a kedves rádióhallgató olvasók is el tudják képzelni: egy svájcba illő, gyönyörű szép hely. Most azt figyeltem meg, hogy megnőtt a fesztivál, szerintem kétszer akkora területen fekszik csak a sátortábor. Idén már a Grandpierre Attilát keresték meg, hiszen anno a siker kicsit a VHK-nak is volt köszönhető, meghívtak minket ide – s egy gyönyörű szép koncertet teljesítettünk mintegy 24 órával ezelőtt… Nem, 25… Mindegy: onnan jöttünk ide, a gyönyörű szép másik helyre, amit imádunk, azért is, mert a barátunk a Zéró (Varga Balázs, a Fekete zaj szervező-alapítója).

Balázs azt mondta, nem is léptek fel másik magyar nyári fesztiválon, csak itt.

Ez teljesen igaz. Sőt: ha tehetném, csak hasonló jellegű fesztiválon lépnék fel. A metálszakmában dolgozom, két éve a Pokolgéppel,  az Akelával és egy csomó más rockzenekarral járom az országot mint színpadmester- road- sofőr-keverőpultos,  és szerencsére ma már olyan csodálatos, szinte magánjellegű fesztiválok is vannak, mint például ez. Mi, azon felül, hogy őrültek vagyunk – s gyakorlatilag a világon senkiben, csak magunkban teszünk kárt, tehát egy legyet nem tudnánk lecsapni –, természetvédők is vagyunk, és nagyon szeretjük a sört. A Mátraalja meg gyönyörű – én hegyi bringás vagyok, akkor is jönnék, ha nem lenne a fesztivál, és imádom a Zérót azért, hogy megcsinálta. De mivel létezik egyfajta természetes rotáció, s nem lehet minden évben ugyanazokat a zenekarokat a nagyszínpadra tenni, ameddig van a fesztivál itt, addig, remélem, kétévenként jöhetünk, és nagy boldogsággal tesszük is meg.

Hogy nézett ki a nyaratok?

A nyár…? Arra én nem emlékszem… Úgy ment el, mint ahogy itt ülünk és beszélgetünk. Nekem minden hétvége utazással telt.  De, ugye, most nem rólam kérdezel? A nyár gyakorlatilag az új lemez utómunkáival ment el. A címét ugyan nem merem elárulni, még dolgozunk rajta, de igen meglepő lesz, csakúgy, mint a többi (A halál móresre tanítása; A világösztön kiugrasztása ; A semmi kapuin dörömbölve stb.).  Nem árulok el titkot azzal, hogy szeretnénk – szép magyar szóval –  egy bonus tracket is rátenni:  ma élőfelvétel készül itt, s hogy ha az ég is megáld minket, akkor sikerül azt az egy plusz számot ma rögzíteni, és kis utómunkával hozzá tenni. Szóval a nyár a tavasszal rögzített,  közösen feljátszott új Életerő-lemez utómunkálataival telik – folyamatosan. Egyfolytában kint vagyunk az SSR Stúdióban, Törökbálinton, egy csodálatos emberrel dolgozunk, a Subscribe gitárosával, Horváth Attilával.  Így telik a nyár, úgy október végéig, mert a nyár addig tart, amíg bringázni lehet...

Beszéljünk kicsit az A38-as buliról, hogy éreztétek magatokat?

Az A38-as buli megfelelt a várakozásnak. Kicsit pökhendi dolognak tűnhet, hogy egyből két koncertet vállaltunk be, de vannak már tapasztalataink, mekkora helyet tudunk megtölteni. Mivel tudjuk, hogy az A38 hány embert tud beengedni, be mertük vállalni a dupla  „megelőlegezett” lemezbemutatót. Plusz filmbemutató (VHK – Akik móresre tanították a halált magyar dokumentumfilm; Rendező:  Nagy Júlia; Főszereplők: Grandpierre Attila, Soós Lajos “Szónusz”, Mestyán Ádám, Balatoni Endre “Boli”, Németh László “Fritz”, Molnár Lajos “Lujó” ; Weboldal: www.vhkfilm.hu). Büszkék vagyunk rá.  Egyébként ezt a  koncertünket is rögzítette egy stáb, amit val’szeg  leadnak majd a "Koncertek az A38-as hajón" sorozat keretében. Új üstdobosunk van (Köles Vazul), akit imádunk, már családtag lett (sőt a kedves neje is, Mandula Éva, aki ma este a kivetítést csinálja, mi több: ő készíti az új klipünket, ami állítólag animációs lesz).  Szerintem meglovagoltuk azt, amit szerettünk volna megcsinálni. A VHK-nál mindig a legutóbbi koncert a legjobb, s mivel Trutnovban óriási buli volt, akkor itt a Fekete Zajon most valami bombasztikus bombaerős dolognak kell történnie.

Következő fellépés?

Ha jól emlékszem, Pécs, a Pesti Est Cafe megnyitása. Addigra a Mestyán (Ádám) már Oxfordban fog élni és alkotni és okítani az egyetemen, tehát újra teljes mivoltában fog a színpadon állni a Szónusz  (Soós Lajos Szónusz), a basszusgitárusunk, egyben front- és üvöltőemberünk. És mielőtt rákérdeznél, van még ez a december 21. (Világvége Fesztivál; F.O. System +VHK). Leszögezem, hogy imádom a Zérót, aki azt a bulit is szervezi, de azt is leszögezném, hogy mi nem a világvégéről beszélünk, hanem a rossz világ végéről, s úgy tartjuk, hogy pont ugyanabban a pillanatban elkezdődik egy új, egy jobb, egy gyönyörű korszak, ami a földgolyóra és az egész világegyetemünkre érvényes – tehát mi ezt fogjuk ünnepelni. Olyannyira, hogy bakelitalakban is kapható lesz a lemezünk (lemezborító: Barscsik Géza), tehát mi így szeretnénk kiugrasztani a világösztönt és móresre tanítani a halált. Úgy vélem, hogy nemcsak a világ számára, hanem nekünk is egy új korszak fog kezdődni.
 Aztán onnan már nincs messze a tavasz, és akkor megint mehetek bringázni…


Képtár

  • Villáminterjú a VHK szólógitárosával, Németh László Fritz-cel kép 6320
  • Villáminterjú a VHK szólógitárosával, Németh László Fritz-cel kép 6321
  • Villáminterjú a VHK szólógitárosával, Németh László Fritz-cel kép 6322
  • Villáminterjú a VHK szólógitárosával, Németh László Fritz-cel kép 6323
  • Villáminterjú a VHK szólógitárosával, Németh László Fritz-cel kép 6324
  • Villáminterjú a VHK szólógitárosával, Németh László Fritz-cel kép 6325
  • Villáminterjú a VHK szólógitárosával, Németh László Fritz-cel kép 6327
 

 

Szólj hozzá!


Majdnem egy évtizednyi szünet után lép fel a Tankcsapda az Arénában

Majdnem egy évtizednyi szünet után lép fel a...

Egészen pontosan: kilenc év után ad ismét önálló koncertet a Tankcsapda a Papp László Budapest Sportarénában március 28-án. Ezen az estén...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A magyar zene szentélye a Szigeten: Budapest Park Stage

A 2026-os program első névsorolvasása alkalmával a Sziget főszervezője, Kádár Tamás már jelezte: az utóbbi években gyakran érte kritika a fesztivált, miszerint a nemzetközi sztárkínálat mellett kevesebb figyelmet kapnak a hazai előadók. Ezen változtatva a Budapest Parkkal együttműködésben 2026-ban már egy dedikált magyar...

Akinek a legnagyobbak is megengedték, hogy elővegye a dalaikat: STVW jön a Dürerbe!

Van valami egészen felszabadító abban, amikor egy dal, amit már ezerszer hallottál, egyszer csak máshogy szólal meg. Ismerős, mégis új. Nosztalgikus, mégis aktuális. És pontosan erre épít STVW projektje, amely november 12-én érkezik a Dürer Kertbe.
Új koncertek