Beck Zolitól tanulhatod a dalszöveg-írást

Milyen egy mai dal? 10 ember Beck Zolitól tanulhat a dalszöveg-írásról

A tavalyi nagy sikerű Mai Dal rendezvény felvezetéseként dalszövegíró pályázatot hirdettek, melyre több, mint 330 pályázat érkezett be. Az érdeklődésből kiindulva a szervezők azt feltételezték, hogy komoly igény lehet egy dalszövegíró kurzusra, így ezt idén meg is hirdetik...
 
Részünkről bosszú – Presser Gábor és Falusi Mariann együtt is külön is

Részünkről bosszú – Presser Gábor és Falusi Mariann együtt is külön is

Háromszori halasztás, csaknem két és fél éves előkészület után valósulhat meg Falusi Mariann (március 11.) és Presser Gábor (március 12-13.) koncertje a Budapest Kongresszusi Központban (BKK). A két előadó egymás estjein is közreműködik.
 
 
 Fotó: Lorence Lozano (Pexels)

Ahol a könnyűzene a filmmel találkozik: BLEND

Március 10-én a Muzikumban rendezi meg a Filmintézet és a Hangfoglaló a BLEND-et, a hazai filmes és könnyűzenei szakma éves találkozóját.
 
Kacsóh Pongrác 120 éve írt daljátéka – folk-rockosítva

Kacsóh Pongrác 120 éve írt daljátéka – folk-rockosítva

Március 4-én mutatja be a János vitéz daljátékot eredeti zenével, de rockra hangszerelve a Jókai Színház. A művet Koltay Gábor Balázs Béla-díjas, érdemes művész rendezésében állítja színpadra a békéscsabai teátrum.
 
Fotó: Iggy Pop/FB

Iggy Pop nem megy Moszkvába

A zenész 2022 nyarán/őszén egy 35 állomásos európai koncertkörútra indul, amely Lyonban kezdődik május 2-án, és Whitbyben (UK) zárul október 28-án.
 
Fotó: jen Maler

Jön a Thievery Corporation a Budapest Parkba!

Az április 21-én nyitó Park új évadában mindenféle stílus képviselteti magát, a nemzetközi produkciók közöttt lesz rock (Deftones, Billy Idol, Nick Mason’s Saucerful of Secrets, Billy Talent, Black Veil Brides, My Chemical Romance), pop (5SOS, Pet Shop Boys), indie (Pixies, alt-J, Tash...
 
 
10 ÉV – 10 DUETT: Kökény Attila nagykoncertje a Kongresszusiban

10 ÉV – 10 DUETT: Kökény Attila nagykoncertje a Kongresszusiban

Kökény Attila zenei munkásságának évfordulója alkalmából egy különleges jubileumi nagykoncertet ad 2022. május 28-án a Budapest Kongresszusi Központban. A koncerten közreműködik Bangó Margit, Bereczki Zoltán, Bodrogi Gyula, Mága Jennifer és Mága Zoltán, Radics Gigi, Takács Nikolas,...
 
 Illusztráció: cottonbro (Pexels)

Évfordulókkal teli, retro PUNK buli Budapesten

Ha nem is a fekete, de a Vörös és Kék Yukban, Óbudán, 2022.március 19-én szombaton. S hogy mennyire retró, azt döntsétek el a program alapján.
 
Kirándulós fesztivál sok zenével és piknik hangilattal: Szeláví!

Kirándulós fesztivál sok zenével és piknik hangulattal: Szeláví!

A természet és művészet szeretetét hirdető Szeláví! Fesztivál ebben az évben a gyereknapi hétvégén várja az érdeklődőket Pilisborosjenő határában. A tavaly útjára indult kisfesztivál ezúttal az egyik legnépszerűbb kiránduló helynél, az Egri vár másolatának környékén...
 
Fotó: scoopmarketing.com

Európában szinte lehetetlen turnébuszt találni

Az élőzenei iparággal foglalkozó Pollstar Los Angelesben tart konferenciát, aminek beszélgetéseiről rendszeresen beszámol a lap – ezeket szemlézte a Dalszerző.hu. A cikkekből az a kép rajzolódik ki, hogy ugyan számos nehézséggel kell megküzdenie az élőzenei cégeknek, sokan nem...
 
Hauserrel kollaboráltak a magyar néptáncosok

HAUSERREL készítettek klipet a magyar néptáncosok

A világhírű 2CELLOS formáció csellistája közreműködésével videoklipet forgatott a látványos színpadi produkcióiról ismert, a néptánc hagyományait kortárs elemekkel ötvöző Urban Verbunk.
 
Megvan a teljes Budapest Ritmo lineup

Esténként afterparty – megvan a Budapest Ritmo teljes programja

A Budapest Ritmo 2022-es headlinerei olyan világsztárok, mint Liraz (IL), António Zambujo (PT), Amadou & Mariam (ML) vagy a Random Trip, különleges felállásban. A nagy nevek mellett a showcase-színpadon ígéretes fiatal tehetségek ingyenes koncertjei várnak.
 
A próbateremben voltak – a feltörekvő nu-metal zenekar egyik tagja sem élte túl a földrengést

A próbateremben voltak – a feltörekvő nu-metal...

A venezuelai földrengés közel háromezer ember életét követelte, köztük a helyi rockszíntér egyik legnagyobb ígéretéét is. A mindössze...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Divatbemutatók és világsztár DJ-k várják a közönséget a B My Lake-en

Hat önálló divatbemutatóval, feltörekvő magyar tervezőkkel és a techno nemzetközi élvonalával tér vissza július 16. és 18. között a B My Lake. A Velencei-tó partján rendezett fesztiválon idén ismét együtt jelenik meg a zene, a divat és a vizuális művészet

Megvan a beugró zenész a VOIVOD turnéján, nem marad el a budapesti koncert!

Minden zenekar rémálma az, ha a turné előtt történik "valami": családi okok miatt nem tud részt venni a Voivod nyári európai turnéján Denis „Snake" Bélanger. Szerencsére találtak megoldást, a helyét korábbi zenésztársa, Eric „E-Force" Forrest veszi át. A kanadai thrash/progresszív metal zenekar július 14-én Budapesten, az...
Új koncertek