Meghalt Malcolm Young, az AC/DC alapító-gitárosa
Négy hete számoltunk be arról, hogy elhunyt testvére, George Young zenész, dalszerző, az AC/DC producere. Ma az AC/DC hivatalos oldalán jelent meg az újabb szomorú hír. Malcolm 64 éves volt, és súlyos demenciában szenvedett.Ákos DVD-vel tesz pontot a négyéves szintirock turné végére
Szintirock címmel DVD-vel zárta le Ákos a négy évén át tartó, tavaly év végén befejeződött koncertsorozatátAmikor a metál csütörtököt mond
November 23-án Metalcore csütörtök lesz a Kerepesi út 26-ban található S8 Underground Club-ban. Nemzetközi rendezvény lesz, ami azért jó, mert így a minket körülvevő – vagy akár kicsit távolabbi – országokból érkező zenekarok is bemutatkozhatnak nálunk.A legnagyobbakkal is megesik: Elton John zongorája koncert közben adta fel
Elton John leállította koncertjét egy fellépésén, miután a zongorája tönkrement.Emeli Sandé senkivel sem összetéveszthető hangja élőben, Budapesten!
Emeli Sandé először ad koncertet Budapesten. A magyar rajongók 2018. február 18-án, a Papp László Budapest Sportarénában láthatják-hallhatják a brit soul és R&B énekes-dalszerzőt.Felemelték hangjukat a svéd zenészek
A svéd zeneipar csaknem kétezer női szereplője, köztük énekesek, zenészek, dalszerzők, lemezlovasok, műszaki alkalmazottak, producerek és kreatív menedzserek írták alá azt a petíciót, amely elítéli a munkahelyi szexuális zaklatás minden formáját.Funky Boulevard Party az Orfeumban!
Hetedik szülinapját ünnepli a főváros egyik legkedveltebb szórakozóhelye az Orfeum a pesti mulató. A jeles esemény hatására november 17-én este új party sorozat veszi kezdetét neves Dj-k közreműködésével.Dönts: elmész az Ocho Macho lemezbemutatójára?
Megjelent az Ocho Macho zenekar legújabb lemeze, a Dönts! A lemezbemutató koncert 2017. november 18-án lesz a budapesti Akvárium Klubban.100 +1 szám, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz
A Beat On The Brat kitalált egy olyan bulit, ami valószínűleg hiánypótló lehet azoknak, akik megőrülnek a nyolcvanas évek zenéiért, de nemcsak azokért, amiket a rádiók rendszeresen játszanak, hanem szélesebb spektrumban gondolkoznak. Unalmas is folyton a Cheri, Cheri Lady és a Santa...Túladagolásban meghalt a 21 éves rapper
"Évek óta ezt a hívást vártam..." – tweetelte a menedzsere, amivel nyilván nem az örömét igyekezett kifejezni, hanem azt, hogy nem lepte meg a szomorú fordulat.A Metallica rábólintott a gyöngyösi gimnazisták klipjére
A gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium iskolai zenekara engedélyt kapott a menedzsmenttől, hogy a YouTube-ra is feltöltsék a Metallica-feldolgozásukat.Barátok közt: így keveredett a punkrock a metállal és a billykkel
Mondhatni, visszafogott érdeklődés övezte a 100-as Klub country punkabilly szeánszát a Dürerben, de: hála istennek! Vagy a sátánnak. Vagy a szerda este punnyadóknak. Valahogy szűk körben jobban feküdt a dolog, nem tapostak agyon, nem lökdöstek, nem kellett sorba állni sem a mosdónál,...






































