32 éve visszaszámolnak - Hangolódunk a szeptemberi Europe bulira

2018/08/25  ·   Ajánló   ·  Juhász Vali

Van itt valaki, aki nem emlékszik a The Final Countdown-ra? 1986 környékén (és azóta is) sűrűn hallhattuk a rádióban ezt a lendületes rockdalt. Joey Tempest egyedi hangjával, a szuperfriss hangzással és a hamisítatlan glamrock külsővel megjelenő helyes fiúk azonnal felhívták magukra a figyelmet akkoriban egész Európában.

32 éve visszaszámolnak - Hangolódunk a szeptemberi Europe bulira

Fiatal srácok hardrockot akarnak játszani, körbe akarják utazni a világot - mindezt Svédországból. Ez volt a terv. Egy barátjuk benevezte a demojukat egy versenyre, ahol 4000 zenekar közül vitték el az első díjat, elkészíthettek egy albumot. Aztán elkezdtek turnézni, eljutottak a világ sok tájára.

Második lemezükön már megtalálták saját hangjukat és egyszercsak Amerikában találták magukat, hiszen az Epic Records szerződést kötött velük és megszületett a The Final Countdown című album, amivel világhírre tettek szert. Ez az anyag már 6 millió példányban kelt el és 25 országban vezette a slágerlistákat, köztük az USA-ban. Egy skandináv hardrock zenekar, akik full élőben játszanak - remek hír volt ez a nyolcvanas években. A Rock The Night és a Carrie című kislemez is listavezető lett, imádtuk ezeket a dalokat. És a Superstitious-t is a következő albumról.

10 év folyamatos turnézás után némi szünetet iktattak be, hogy aztán 2004-től újult erővel folytassák a munkát. Azóta kiadtak néhány új lemezt és újra szuper koncerteket adnak.

Nálunk is jártak néhányszor, legutóbb 2015-ben. A nyáron felléptek a lengyelországi Life Festivalon (amin mi is jártunk két évvel ezelőtt), Budapest viszont idén nem került be a koncertnaptárba, ezért Bécsbe, a Gasometerbe kell mennünk őket megnézni, meghallgatni szeptember 29-én. A legfrissebb koncertfelvételekbe belenézve úgy tűnik, fényük egyáltalán nem kopott meg, kicsit ugyan finomodott a hangnem, de még mindig zúznak, mint régen. És legfőképpen: teszik mindezt ÉLŐben.

 

Rock The Night - Europe in Vienna, Gasometer on 29th September

Is here anyone who don't remember the song The Final Countdown? About 1986 (and til then) we've heard several times this energetic rock song on the radio. Joey Tempest's original voice, the supercool sound and the sheer glamrock style are the reason that everybody had fallen in love with the rockband Europe all over Europe and in Hungary too.

Young boys want to play hardrock, they want to travel all around the world - from Sweden. That was the plan. One of their friends send their demos for a competition. There were four thousand bands and the Europe won: they could make an album. Later they started touring all over the world.

On their next album they have found their own voice and then they've found themselves in the USA, because they got a contract for an album, that was The Final Countdown and they became famous. This album was very successful, it was leader on the charts in 25 countries including USA. A scadinavian hardrock band, they play always in full live - it was one of the greatest news in the eighties. We loved "Carrie" and "Rock The Night" too, what were chartleaders too. And "Superstitious" from the next album as well.

After 10 years touring they took a break, but from 2004 they are re-active and back to work. They made some new albums and they give great shows again.

They were in Hungary several times, last time in 2015. This summer they made a show in Poland at the Life Festival (we were in that festival two years ago), but unfortunately Budapest is not in their calendar, so we have to go to Vienna, Gasometer to see and hear them on 29th September. When you watch the most fresher concertvideos, you can see, they are great and cool again and the most important thing is: they do this LIVE.

 

Europe, The Final Countdown, rock, zene, koncert, Gasometer

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek