A Bonobo nem egy zenekar – koncert az Arénában!

2022/08/30  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Az elektronikus zene egyik legnagyobb alakja világkörüli turnéja keretében érkezik Budapestre, hogy november 29-én a Papp László Budapest Sportarénában mutassa be érzelmileg eddigi legintenzívebb lemezét.

Fotó: Bonobo

Bonobo, vagyis Simon Green első lemezét még 2000-ben jelentette meg Animal Magic címmel. Szinte rögtön leszerződtette az egyik legfontosabb elektronikus zenével foglalkozó kiadó, a Ninja Tune, akikkel azóta is együtt dolgozik. Albumait a kezdetektől fogva maga hangszereli és a produceri munkát is ő látja el. Azonnal felismerhető ütem- és dallamvilágával szakmai körökben indulása óta a downtempo úttörőjeként tartják számon, az igazi áttörést mégis a 2010-es Black Sands című album hozta el számára. Egyedi hangzásvilágának egyik kulcseleme, hogy az elektronikus zenét sokszor távolabbi műfajokkal, nép- és világzenével, jazzel vagy éppen gyűjtött hangelemekkel keveri.

„Az emberek nem feltétlenül tudják ki vagyok. Sokan még mindig azt hiszik, a Bonobo egy zenekar. Ez azért is lehet így, mert nem személyiségközpontú zenét csinálok. Nem az a fontos, hogy én ki vagyok” – nyilatkozta korábban. Simon az elmúlt négy évben öt Grammy-jelölést zsebelt be, sokan úgy gondolják, nagy az esélye, hogy a díjat januárban megjelent Fragments című albumáért fogja megkapni. 

„Csodálatos nirvána, pihentető álom” – ezekkel a jelzőkkel illette a The Guardian kritikusa Bonobo Fragments című hetedik stúdióalbumát, amin olyan zenészek működnek közre, mint Jamila Woods, Joji, Kadhja Bonet, Jordan Rakei, O’Flynn és Miguel Atwood-Ferguson.

„Korábban folyamatosan a világ zajában éltem, tele voltam élményekkel. Amikor mindez megváltozott, úgy éreztem, nincs mit mondanom. Ott ültem a stúdióban, rengeteg időm volt, és mégsem tudtam zenét szerezni. Újra be kellett indítanom a kreatív lendületemet azzal, hogy kimegyek a szabadba, és más módon próbálok kapcsolódni a világgal.”

Végül a kaliforniai Halál-völgyében tett túrák során találta meg a régen várt ihletet. A Fragments 12 dala így lett egyfajta lenyomata annak, hogy a küzdelemből, a kiábrándultságból a kreativitás és a remény a legváratlanabb pillanatokban is felbukkanhat.

 

 

 

 

Bonobo, Aréna

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek