A 216 centiméteres egykori center – aki DJ Diesel néven lép fel Budapesten a Bass Paradise in the City eseményen – évek óta építi dubstep- és EDM-karrierjét, fesztiválokon játszik, saját zenei rendezvénye van, és már a keményvonalas elektronikus közeg is elkezdte komolyan venni.
Az egész sokkal korábban kezdődött, mint hinnénk.
Shaq egy 2023-as interjúban mesélte el, hogy már 14 évesen beszippantotta a DJ-k világa, amikor meglátta a Public Enemy legendás lemezlovasát, Terminator X-et egy koncerten. Annyira lenyűgözte az élmény, hogy alkalmi munkákból összespórolt pénzéből vett két lemezjátszót egy zálogházban, és középiskolai bulikon kezdett zenélni.
Aztán jött az NBA, a Los Angeles Lakers, a bajnoki gyűrűk és a kilencvenes évek meglepően sikeres rapkarrierje. Shaq azon kevés sportolók egyike volt, aki a zenében is magasra tört: arany- és platinalemezei voltak, dalai felkerültek a Billboard-listákra, és olyan korszakban rappelhetett, amikor a sport és a hiphop kulturálisan szinte összeolvadt Amerikában. A zene azonban sokáig háttérbe szorult a kosárlabda mellett. A fordulópontot egy elektronikus zenei fesztivál, a TomorrowWorld hozta el számára 2014-ben, amikor élőben látta Skrillex és Tiësto fellépését.
„Soha nem láttam még ilyet. Olyan volt, mint egy bajnoki ünneplés” – fogalmazott később.
És itt válik igazán érdekessé a sztár története. Mert nála a DJ-zés nem egyszerű karrierváltás volt, hanem egy nagyon is emberi reakció arra, ami rengeteg élsportolóval megtörténik, amikor abbahagyják a tevékenységüket: 2011-ben vonult vissza az NBA-ből, és saját bevallása szerint nehezen viselte, hogy egyik napról a másikra eltűnt az a folyamatos adrenalin, ami addig felpörgette az életét.
„13 éves koromtól 39 éves koromig csak ezt ismertem: telt ház, üvöltő emberek, meccsek, rivaldafény. Aztán egyszer csak vége lett” – mondta.
„Hazamész, leülsz, és nincs ott semmi.”
O’Neal óvatosan fogalmazott, nem akarta a depresszió szót használni, de arról nyíltan beszélt, hogy „fásultnak” és „padlón lévőnek” érezte magát. Szerinte ebből a zene húzta ki.
„Amikor DJ vagy, az ugyanazt az adrenalinlöketet adja, mint egy NBA-döntő.”
Talán ezért is lett végül dubstep-előadó – egy olyan műfajban találta meg újra az intenzitást, amely fizikailag is hasonló energiával működik, mint egy sportesemény. A DJ Diesel-szettek inkább emlékeztetnek kontrollált káoszra és stadionhangulatra, mint klasszikus klubbulira: óriási basszusok, moshpitek, folyamatos üvöltés, közönségmozgatás...
Ráadásul O'Neal tudatosan próbálta elkerülni, hogy „celeb-DJ”-ként kezeljék. Az interjúban nevetve idézte fel, amikor az elektronikus zenei színtéren eleinte úgy néztek rá, mint egy újabb hírességre, aki unatkozik és fellépéseket vásárol magának.
„Azt kérdezték: celeb-DJ akarsz lenni, mint Paris Hilton?”
Ő viszont inkább lépésről lépésre akart hitelességet szerezni. Kis fesztiváloktól indult, dolgozott feltörekvő producerekkel, és tudatosan kerülte, hogy a neve önmagában vigye el a projektet. A fiatal közönség végül elfogadta – részben azért, mert láthatóan tényleg imádja ezt az egészet. Nem ironikusan, nem marketingből, hanem ugyanazzal a gyermeki lelkesedéssel, amivel valószínűleg egykor kosárlabdázni kezdett.
Az interjúból az is kiderült, hogy a története sokkal többről szól, mint egy exsportoló furi mellékállásáról. Egyre több élsportoló beszél arról, milyen nehéz feldolgozni a visszavonulást: a test lelassul, a napi rutin megszűnik, a folyamatos teljesítménykényszer eltűnik – vele együtt pedig az identitás egy része is. Shaquille O'Neal esetében a zene lett az a közeg, ahol újra megtalálta ugyanazt a közösségi energiát és intenzitást, amit korábban a sport adott neki.
Az NBA amúgy külön univerzum ebből a szempontból: nemcsak sportliga, hanem zene, divat, identitás, attitűd, celebkultúra egyszerre. Shaq pedig talán az első generáció volt, amelyik ezt teljesen természetesen kezelte. Ma már evidens, hogy egy kosarasnak saját brandje, podcastje, ruhamárkája vagy raplemeze van – de a 90-es években ez még új terep volt. És az is tök érdekes, hogy végül nem a rap lett számára a „második élet”, hanem a dubstep.
Tehát ami a sport és a zene közötti átjárást illeti, főleg az NBA és a hiphop között alakult ki nagyon erős kapcsolat a 90-es évektől. LL Cool J, Jay-Z vagy Drake gyakorlatilag ugyanannak a popkulturális univerzumnak a részei lettek, mint az NBA-sztárok. Emiatt egy kosaras rapkarrierje sokkal természetesebben hatott, mint mondjuk egy teniszező rockzenekara... Mert erre is volt példa: John McEnroe egy rockzenekarban gitározott, sőt koncertturnékon is fellépett.
Továbbá:
- Damian Lillard – a Milwaukee Bucks sztárja DAME D.O.L.L.A. néven rappel, és a hiphopszakma kifejezetten komolyan veszi. Nem viccprojekt, több elismert lemeze jelent meg.
- Kobe Bryant – fiatalon próbálkozott rapkarrierrel, még közös dala is volt Tyra Banksszel, de ez inkább kuriózum maradt.
- Allen Iverson – Jewelz néven akart rapkarriert építeni, de a túl kemény szövegek miatt végül a kiadó visszakozott :)
- Wayman Tisdale – az NBA után sikeres smooth jazz-basszusgitáros lett, Grammy-jelölésig jutott. Őt tényleg zenészként is jegyezték.
- Deion Sanders – az amerikaifutball-legenda Prime Time címmel adott ki rapalbumot a 90-es évek elején.
- Óscar de la Hoya – a bokszoló latin poplemezt adott ki, Grammy-jelölést is kapott.
Szólj hozzá!