A PUF Bródy Jánossal, Kováts Kriszta a lányával lép fel a Müpában

2019/02/18  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Ripoff Raskolnikov, a Pál Utcai Fiúk, Kováts Kriszta, Dj Bootsie, a Zagar, a Kistehén, a 30Y, Boggie és a Mörk is koncertet ad idén tavasszal és nyár elején a Müpában.

A PUF Bródy Jánossal, Kováts Kriszta a lányával lép fel  a Müpában

A Müpa idén is megrendezi könnyűzenei fesztiválját, a Hey, June!-t, június 17. és 25. között. A koncertek sorát a Zságer Balázs által vezetett Zagar nyitja 17-én a Fesztivál Színházban, ahol másnap a soulos-funkos Mörk játszik. 19-én a Kistehén mutatja be friss, Bocsánat című lemezét ugyanitt, 24-én pedig a sokszínű énekes-dalszerző, Boggie (Csemer Boglárka) lép először a Müpa színpadára. A Hey, June! zárásaként a 30Y ad koncertet június 25-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

A Fesztivál Színházban március 12-én zenekarával fellépő Ripoff Raskolnikov Linzben született, ám napjainkra tiszteletbeli magyarrá lett dalszerző, akit leginkább sokszínűsége emel ki az európai bluestársadalomból. A több generáció számára meghatározó előadó hatása a Quimbytől Ferenczi Györgyig számos hazai zenész munkásságában felfedezhető.

A szigetszentmiklósi garázsból indult Pál Utcai Fiúk több mint három és fél évtizedes fennállása alatt mindig képes volt a megújulásra. Április 23-án a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben a Leskovics Gábor által vezetett zenekarral az állandó vendégek (Szűcs "Qka" Krisztián fúvós és Dióssy Ákos billentyűs) mellett a fúvós Albert Zoltán és a Color Quartet (vonósok) is színpadra lép. Az est talán leginkább várt része lesz, amikor Bródy János is bekapcsolódik a műsorba. A PUF legfontosabb dalai mellett a készülő új lemezről is elhangzik néhány dal.

Kováts Kriszta a zenés színpadok szereplőjeként lett ismert a nyolcvanas években, majd a rocksanzonok világából az alternatív rock felé vette az irányt. Később saját klubjában, a Kovátsműhelyben megjelent a magyar könnyűzenei élet színe-java. Mások mellett ezek a barátok lépnek vele színpadra április 30-án a Fesztivál Színházban az Önarcképek című esten, amely énekesnői pályája legjavát mutatja be. A koncerten közreműködik lánya, Fábri Flóra, a Németországban élő csembalóművész is, aki először lép fel édesanyjával közösen.

A húsz éve a pályán lévő dj-producer, Solymosi Vilmos, vagyis Dj Bootsie készített színházi és filmzenéket, számai rangos válogatásokon, sorozatokban és a divatvilág fórumain – Buddha Bar, CSI Helyszínelők, Vogue.de szerepelnek –, ő szerezte az Oscar-díjas Rofusz Ferenc rajzfilmrendező Ticket című alkotásának zenéjét, de újragondolta Erkel és Wagner operáinak egy-egy részletét is. A Zagar egykori tagja idén tavasszal új lemezzel jelentkezik, amelyet a Müpában mutat be a vizuálművész Kemuri képeivel kísérve.

 

Müpa, könnyűzene, Ripoff Raskolnikov, Pál Utcai Fiúk, Kováts Kriszta, Dj Bootsie, Zagar, Kistehén, 30Y, Boggie, Mörk

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek