Bál az Erkelben: ismét újévi koncertre készül a KFT

2024/10/12  ·   Ajánló   ·  Lenti Barnabás

Immáron hagyománnyá válik, hogy a KFT zenekar újévi koncertet tart Budapesten. A helyszín ezúttal az Erkel Színház.

Bál az Erkelben: ismét újévi koncertre készül a KFT

A KFT együttes idén januárban tartott teltházas újévi koncertet a Budapest Kongresszusi Központban. Akkor Big Band felállással játszottak és olyan dalokat hallhatott a közönség, amelyeket a zenekar csak ritkán vagy soha nem vesz elő. Azóta túl vannak egy lemezmegjelenésen és egy közös Budapest Park koncerten a Pál Utcai Fiúkkal.

Úgy tűnik, hogy az újévi koncertezés hagyománya felváltja az évi A38-as koncerteket a zenekarnál, ugyanis 2025. január 5-én ismét nagykoncertre készül a KFT. A helyszín ezúttal az Erkel Színház, amely elsőre ugyan szokatlan helyszínnek tűnhet, de ne felejtsük el, hogy a zenekar már az Operaházban is fellépett a 30. születésnapján.

Az együttes dobosa, Márton András így nyilatkozott nekünk a közelgő nagykoncertről:

A zenekar rajongói részben nagyon boldogok lehetnek, részben pedig szomorkodhatnak. Az együttes ezen a koncerten előveszi a korábban elmaradhatatlan jelmezes jeleneteit, mint a Bál az Operában tragédiába torkolló szerelmi háromszöge, Beléd Márton ellenőr pénztárca jelenete vagy Fájdalom Csilla szerencsétlen esete a pedikűrösökkel.

Szomorúságra az adhat okot, hogy ezen az estén utoljára játssza el ezeket a KFT. Ugyanakkor bekerülnek a műsorba olyan dalok, amelyeket csak a legrégebbi rajongók hallhattak élőben.”

Fotó: Gáspár Lilikoi Andi

Márton András egyébként önálló születésnapi koncertre is készül, erre még idén decemberben kerül sor az A38-on. Szívgárda című albumának dalai itt lesznek hallgatók először élőben. A KFT jelenlegi tagjain kívül fellép még a koncerten Mohai Tamás (ex-KFT), és többek között Szekeres András, Szepesi Mátyás és ifj. Kurtág György is. A zenész így nyilatkozott erről a fellépésről:

Tartok egy saját születésnapi koncertet december elején az A38-on - elég kerek évforuló lesz -, aminek apropóján felkértem több zenészbarátomat, hogy énekelnék-e el a számaimat és lépnének-e fel velem. Játszik a fiam is, Lengyelfi Miki lánya is. Ezek a számok még soha nem hangzottak el élőben és tartok tőle, hogy ilyen formában nem is fognak többet a jövőben.”

 

KFT, újévi koncert, Erkel Színház

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek