Menopauza

Bányató, arborétum, kőkráter – koncertek a természetre hangolva

2023/07/12  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Veszprém-Balaton 2023 EKF Kulturális és művészeti pályázati projekt keretein belül valósulhat meg a Természetre hangolva akusztikus koncertsorozat – májusban kezdődött és egészen szeptemberig tart.

 Pillanatkép a júniusi 24-i koncertről (Természetre hangolva/FB)

Mielőtt valaki felhördülne, a zenei események minimális környezetterheléssel, cserében sokszínű zenei előadókkal járnak, és az a céljuk a szórakoztatáson kívül, hogy bemutassák a térség természeti kincseit. Minden koncert kis létszámú (50 - 150 fős), családbarát, fenntartható, hulladékmentes, állatbarát – és ingyenes, csak regisztráció szükséges hozzá.

Közelgő koncertek:

2023. július 29. (szombat), Hegyesd Bányató
Műsor: Appon – gitár és konkoi –billentyű
Klasszikus zenei tanulmányai után tíz évig játszott zenekarban, majd ezt követően, 2019-ben született meg Grócz Bence szólóprojektje, a konkoi. A gyakran repetitív folyamatzene csendes és lüktető hangzásvilágának váltakozása erős atmoszférát és meditatív állapotot teremt. Művei között egyaránt szerepelnek pianínóra és harmóniumra, illetve analóg szintetizátorra és elektromos zongorára írt darabok.
Az “Appon” egy instrumentális zenei produkció, ami 2020-ban született, mikor a bezárt tavasz után Pongor András úgy döntött, hogy ezen a néven kezdi el rendszerezni és publikálni zenei ötleteit. Azóta sok és sokféle zene született, amik sokszor különböző felállásokban szólalnak meg, mindig épp az alkalomhoz illően.

2023. augusztus 26. (szombat), Zirc, Ciszterci Arborétum
Műsor: FollowTheViolin - Farkas Izsák hegedűművész
Farkas Izsák 2010-ben végzett hegedűművészként, azóta hangszerével, elektroakusztikus eszközökkel és performanszaival a zene fogalmi határainak tágításán dolgozik. A Infusion Trio egyik tagja - a formáció méltán híres a már jól ismert slágerek teljesen új, érdekes hangzásvilágban való megszólaltatásáról elektronikus hangszerek és effekt pedálok által. Izsák már egyetemi évei alatt kutatta az elektromos hegedű új, formabontó kifejezésmódjait. A vizuális előadóművészet is közel áll hozzá: a „Hegedűs a háztetőn” címszerepében például 6 évig láthatta a Vígszínház közönsége. Jelenléte a különféle színházművészeti irányzatokban folyamatos, mindemellett számos fúziós, crossover, jazz és rock zenekar tagja, vezető egyénisége.
2023. szeptember 23. (szombat), Zalahaláp, Haláp-hegy kőkráter
Műsor: Zságer Balázs solo live act
Zságer Balázs zenész, kiadó-vezető, a Žagar vezetőjeként immár húsz éve a hazai elektronikus zenei színtér vezető egyénisége. Albumai számos nemzetközi, fórumon visszhangra találtak - Wings of Love c. számát több külföldi rádió és TV-csatorna játszotta. Számos színházi és filmzenei munka kapcsolódik a nevéhez. A BBC és a CNN műsorai mellett a CSI helyszínelőkben is hallhatóak zenéi. A számos díj és szakmai elismerés mellett azonban igazi erénye a folyamatos, megújulás és változni tudás, új szólóprojektjében inkább az ambient és a kísérletező kedvű elektronikus zenék felé kalandozik. Élő fellépésein többnyire álom- és meseszerű hangzásvilágot alkot.
A zalahápi kráter bazaltkövei különleges gellert adnak majd az erre az alkalomra készített meditatív ambient live act-jének is, amelyről egy koncertvideó is készül majd.
Infók
  • Vidd magaddal s kedvenc pléded/ szőnyeged/ párnád, bármilyen ülő/fekvőalkalmatosságod, ugyanis a megvalósítás során minimalizálják az eszközbérlést.
  • Az eseményen büfé nem üzemel, de Lackó Boglárka csomagolásmentes termékei elérhetőek lesznek, ajánlott saját üveg/ re-pohárral vagy kulaccsal készülni!
  • Ügyeljetek rá, hogy a helyszínre hozott ételek és italok kapcsán minimális mennyiségű egyszerhasználatos csomagolást használjatok!

A természet  – és Punk Zsófi programgazda – hálás lesz ♥

Hétvégén!:

Fesztivál egy posztapokaliptikus kráterben – mindez Magyarországon

Természetre hangolva, Appon, konkoi, Farkas Izsák, Zságer Balázs, EKF, ingyenes

 

 

Szólj hozzá!


A zenekar szívverése: tisztelgés a basszerosok előtt

A zenekar szívverése: tisztelgés a basszerosok előtt

A zenei világ figyelme a basszusgitárosokra irányult, miután a Sky Arts bemutatta a háromrészes Greatest Basslines című dokumentumfilmet. A november...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...
Új koncertek