Bill kapitány, a koncert és az életmódmagazinok

2013/04/29  ·   Ajánló   ·  mmi

Nem is olyan rég arról adtunk hírt, hogy kórházba került, időközben azonban legyűrte az infarktust, és javában koncertezik Deák Bill Gyula: a koncertek sorában a nagy durranást május 18-ra időzítették, a Petőfi Csarnok (ismét) átépített szabadtéri színpadára.

Bill kapitány, a koncert és az életmódmagazinok

Kétórás nagybulival ünnepli meg gyógyulását a szívinkfartuson átesett és magasvérnyomás-problémával küzdő Deák Bill Gyula. Mint elmondta, a nagy öregek mellett a koncerten színpadra lép a zenekarral egy csomó fiatal is, akik mind Póka Egon szárnyai alól nőttek ki a  híres-neves Kőbányai Zenestúdióban - jelentették be az esemény sajtótájékoztatóján. "Mi már lassan a múlt leszünk..." - tette hozzá Bill -, és megveregette a direktor vállát: "Én a fiatalokat szeretem a legjobban. Szerencse, hogy van ilyen iskola, hogy vannak ilyen gyerekek és hogy van ilyen igazgató!"

Ami meg a nagy öregeket (Tátrai Tibor, Póka Egon) illeti, színpadra lép a zenekarral a "lengyel Radics Béla", Leszek Cichonski is, aki nemcsak gitártudásáról híres, hanem arról is, hogy ő alapította és szervezi meg évről évre május elsején Wroclavban a Thanks Jimi Fesztivált, amely 2003 óta tartja a Guiness-rekordot: ekkor történt ugyanis, hogy 588 gitáros játszotta egyszerre Jimi Hendrix Hey Joe című számát. 2012-ben már több mint hatezren vettek részt az óriásbulin. (Póka Egonék is oda tartanak idén, kíváncsiak vagyunk, mennyien lesznek.)

"Szép este lesz, és a barátom is egészséges... - folytatta Póka - ... bár a Barcelona mindent megtett azért, hogy ismét felpumpálja a vérnyomását a múltheti négyes zakóval". Ekkor támadt némi polémia a továbbjutás esélyeit feszegetve, de aztán hamar visszazökkentünk az eredeti témához. Úgy tűnt, nem ugyanannak a csapatnak drukkolnak.

Deák Bill Gyula arról is beszélt, hogy a nagykoncert felöleli majd az egész munkásságát, legyen szó akár a Hobo Blues Bandről, akár az István, a királyról. Hozzátette, hogy nagyon szerette volna, ha Hobo is fellép a koncerten, ám Földes László épp abban az időpontban nem tartózkodik itthon, no de majd novemberben...

Novemberben lesz ugyanis a Bill 65 koncert, amelyben a 65 nem a gombócok számát jelenti... Erre az alkalomra jelenik meg az új stúdióalbum is, amelyet eredetileg a mostani bulira terveztek kihozni, de mint ahogy azt az érintett kommentálta, egészségi állapota miatt egyelőre csak röntgen- és CT-felvételekkel szolgálhat..

Egyébként lefogyott 15 kilót, és ahogy többször több helyen nyilatkozta, megpróbál egészségesen étkezni, hiszen, amíg nem kényszerült rá, nem gondolta volna, hogy a pörköltön és a töltött káposztán kívül más is van a világon. Most már odafigyel, ma is például csak egy kis babgulyást evett, utána meg húst hagymás törtkrumplival...:) "Előttem van, ahogy Bill megjelenik az életmódmagazinokban..." - vetette közbe Póka Egon, és ekkor a maradék komolyság is elszállt a sajtórendezvényből.

A kültéri fotózásra menet még szóra bírtuk Póka Egont, mondjon már pár szót a Bill által egekig magasztalt diákjairól. "Sokkal jobban játszanak, mint mi annak idején"- jelentette ki, majd arról beszélt, hogy noha van, amit egyszerűen nem lehet megtanítani, az évek tapasztalatai azt mutatják, a zeneiskolának nagyon is van értelme. Heti több mint 20 órában zenélnek, dolgoznak együtt a hallgatók és a tanárok, akik között olyan nevek is vannak, mint Babos Gyula, Berki Tamás vagy Solti János. Nincs olyan tehetségkutató műsor, ahol ne bukkanna fel a diákok közül valaki, volt olyan, ahol egyszerre 11-en szerepeltek- különböző produkciókkal.

Május 18-án közülük páran Deák Bill Gyula csapatát erősítik, és a győzelem sokkal inkább garantált, mint a következő Barcelona-meccsen...:)

 



Képtár

  • Bill kapitány, a koncert és az életmódmagazinok kép 12177
  • Bill kapitány, a koncert és az életmódmagazinok kép 12178
  • Bill kapitány, a koncert és az életmódmagazinok kép 12179
  • Bill kapitány, a koncert és az életmódmagazinok kép 12180
  • Bill kapitány, a koncert és az életmódmagazinok kép 12182
  • Bill kapitány, a koncert és az életmódmagazinok kép 12183
  • Bill kapitány, a koncert és az életmódmagazinok kép 12184
  • Bill kapitány, a koncert és az életmódmagazinok kép 12185
 

 

Szólj hozzá!


Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Az idei Sziget Fesztivál -1. napján Bródy János életművét ünnepelte a magyar könnyűzene és természetesen a közönség. Bár a koncertmaratonhoz...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy fesztiválnak érdeke, hogy fogyasszunk, ugyanakkor az is, hogy lehetőleg kulturáltan és biztonságosan szórakozzunk. A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Az érdekesebb kérdés inkább az:...

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A közönség elé kiállni azonban meg lehet tanulni – a szakemberek szerint a színpadi magabiztosság fejleszthető, és ebben a zene már egészen kisgyermekkorban is fontos szerepet játszhat.
Új koncertek