Menopauza

Csinibaba hajóra száll

2018/06/05  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Folytatódik a Hangfoglaló Program és a Hangőr Egyesület közös könnyűzenei filmklubja. 2018. június 26-án Tímár Péter Csinibaba című filmjét tekinthetik meg az érdeklődők – ezúttal egy szabadtéri vetítésen, a TRIP Hajó teraszán.

Csinibaba hajóra száll

A Csinibaba megjelenése pillanatától nagy siker volt, több mint hatszázezer nézőt vonzott a mozikba, és megosztott fődíjat kapott az 1997-es Magyar Filmszemlén. Az esemény filmtörténeti szempontból is jelentős volt, hiszen szórakoztató film korábban még soha nem tudta elhozni a Filmszemle fődíját.

Ebben azért nem kis szerepe volt a zenének: a Kispál és a Borz, Bágya András, Fényes Szabolcs, Majláth Júlia, Nádas György melódiái szinte garantálták a sikert.

A filmvetítés akkor kezdődik, persze, amikor besötétedik, kb. este kilenckor, de a film szerelmeseit már 8-kor várja Gerencsér Péter, aki film rendezőjéből próbál majd kihúzni kulisszatitkokat, érdekességeket a forgatásról.

Mindezek mellett a Dunán elsuhanó sétahajók és a kivilágított Parlament látványában is gyönyörködhetnek azok, akik ellátogatnak a TRIP Hajóra, ráadásul a rendezvény ingyenes, csak regisztrálni szükséges ezen a címen: rsvp@hangfoglalo.hu.

 

 

Csinibaba, film, Hangfoglaló, NKA, filmlub

 

 

Szólj hozzá!


15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek