Egy seggfej vagyok - a többi csak illúzió: The Illuzionist

2013. szeptember 20.  ·   Ajánló   ·  mmi

A sajtótájékoztatóra menet azon morfondíroztam, hogy fogom én ezt beadni nektek, mert a produkció minden, csak nem koncert. Utána már nagyon sokat nem tűnődtem, ráadásul zenei utalásokat is találtam. Így hadd szóljon, és rövidesen játszunk is a tiszteletjegyekért.

Egy seggfej vagyok - a többi csak illúzió: The Illuzionist

Én még életemben nem néztem végig egyetlen bűvészműsort sem, nálam Rodolfóval amúgy is becsukta a kapuit a műfaj, de ne feledjük szállóigévé vált konferanszát: Vigyázat, csalok! Persze, jött itt David Copperfield meg a  többiek, de az már annyira amcsi volt, hogy még inkább demotiváltnak éreztem magam, így noha tudom, ki ő, valójában még egyetlen attrakcióját sem láttam.

Most meg ott ülök a Béke Hotel Orfeum termében, és elfelejtem becsukni a számat. Karnyújtásnyira vagyok a kunsztoktól, és nem tudom hányadszor pörgetem végig a belső videót, bosszantóan nem tudom, hogy csinálják...

Fogja a pasi, nevesül Kevin James a papírzsebkendőt, amelyet előzőleg jól megtapiztatott egy sajtómunkással, gyűr belőle egy  gombócot, aztán úgy táncoltatja a tenyerén, mintha madzagok rángatnák, ami lehetséges, de akkor láthatatlanok, és kérek belőlük. Utána egy gyakorlott óvónőt meghazudtoló mozdulattal tulipánt hajtogat belőle, az is ide-oda ugrál, majd az események felgyorsulnak, és 1-2 másodperc alatt, az orrunk előtt történik meg, hogy egy öngyújtóval fellobbantja a papírvirágot, és máris ott van a kezében egy szép szél sárga rózsa... Sztem ez a tévében nézve még a visszafogott szkeptikusok rosszallását is kiválthatná - de így, két méterre az egésztől, eléggé megkökkentő.

Aztán jön a gondolatolvasó pasi, aki rendre kitalálja, hogy a leborított csésze alatt melyik színével van fölfele a kocka, a partnernek kiszólított kolléga bevallottan nagy kételkedő, de - már csak udvariasságból sem - tiltakozik.

Aztán jön Marilyn Manson, született Dan Sperry, leszakít egy 30 centis darabot a cérnaspulniról, betömi a szájába, majd kihúzza a szemén. Az úri közönség egy részének fordul egyet a gyomra, de még mindig nagyon udvariasak. Később őt kérdezzük egyébként a zenéről - miután egy kolléga hosszasan faggatta, ígéretet teszünk, hogy mindössze 3 rövid kérdéssel tartjuk csak fel, mögöttünk is állnak. Előttem azzal fejeződik be a miniinterjú, hogy a srác angolul kijelentei: egy seggfej vagyok, ezen jót nevetnek, és a mondat aztán nem jelenik meg a tudósításban.

Elmondja, és láthatóan örül a személyeskedő kérdések után, hogy a zene oltári fontos része az egész produkciónak, nem csak az övének. Mer'hogy ezek heten vannak ám, mint a gonoszok, majd a későbiekben leírjuk, kinek mi a varázslati profilja. Ő személyesn választ zenét a saját attrakciójához, és érezhetően büszke arra, hogy nem egy "PLAY" gomb benyomásával intézik el a zenei aláfestést, hanem gazdagon odafigyelnek arra, mikor mi szól. Ő egyébként a keményebb zenéket kedveli, olyanokat, mint a Rammstein, és még életében nem találkozott Marilyn Mansonnal...

Mutatom neki a brosúrát, amit már nyilván ismer, hiszen fordítás az egész: azt írják róla, hogy ő egy David Copperfieldbe oltott M. MAnson, kérdezem tőle, nem zavarja-e a kategorizálás, de őt nem zavarja, "A többieket nyilván jobban..."- teszi hozzá.

Nos, életemben először valószínűleg végig fogok nézni egy illúzionista showt, legfeljebb később letagadom, bár nem hiszem, hogy lesz miért, és akkor beszámolok majd a zenéről, hogy legyen indok arra, hogy került a csizma az asztalra.

Egyébként nincs is ott. Csak úgy tűnik - illúzió...:)

Két évvel ezelőtt két amerikai producer kitalálta, hogy egy csapatba gyűjti a világban turnézó legtehetségesebb és legsikeresebb mágusokat. Olaszországból, Angliából, New Yorkból és Hollywoodból össze is állt a fantasztikus válogatott, és 2012-ben Las Vegasban elkészült Az Illuzionisták című mágia-show.

A Budapesten 3 napon át (Syma Csarnok, 2013. november 22. (péntek), 20 óra és november 23-24. (szombat-vasárnap), 19 óra) turnézó csapat összeállítása a következő:

Az Anti-Mágus: Dan Sperry
Úgy szokták jellemezni, mint David Copperfield és Marilyn Manson találkozását. Az egyetlen bűvész, akit megjutalmaztak A legeredetibb varázsló címmel a FOX Világ Varázslói Díj átadáson.
Tíz éves korában adta első show-műsorát szülővárosában, a vidéki Minnesota-ban egy piknik közönségnek. Néhány turnézással eltöltött év után (Kanada, Görögország, Olaszország és számos más helyszínen) 2010 elején feltűnt az NBC Amerika tehetségei című műsorában, amivel nagy népszerűségre tett szert. Nemcsak az internetes keresőlisták élén állt, hanem 5 milliós Youtube-letöltéssel is büszkélkedhetett, valamint olyan hírességek privát partijain is fellépett, mint Johnny Depp. Előadásában keveredik a varázslat és a bizarr, szatirikus, kísérteties humor. Műsora „non-stop súlyos
testi sértés” valódi borotvapengékkel, zümmögő fűrészekkel, woodo-val, vérrel és egyéb elképesztő trükkökkel.

A Feltaláló. Kevin James

Egész korán kezdett érdeklődni a bűvészkedés iránt. Azt is korán elhatározta, hogy az egész világnak fog szerepelni, így ez lett élete nagy küldetése. Áldásnak érzi, hogy azt csinálhatja, amit szeret, és boldoggá tehet másokat. Hatalmas kitüntetés számára emlékeztetni az embereket arra a csodára, amit gyerekként megélhettek.

Egyedülálló előadói stílusával óriási hírnevet szerzett. 25 ország televíziós csatornáinak számtalan műsorában fellépett már. Az volt a terve, hogy maga köré gyűjti a legeredetibb művészeket, és létrehoz velük egy különleges show-t. Napjaink egyik legnagyobb, úttörő és innovatív bűvésze. Feltaláló és komikus, furcsa és szokatlan dolgok gyűjtője. Illúzióit és bűvész trükkjeit más sztárok is bemutatták, mint pl. David Copperfield és egy Hollywood-i filmadaptációban Nicolas Cage is.

A Szemfényvesztő. Jeff Hobson
Az egyik legjobban keresett komédiás bűvész. A sziporkázó one-man show és a szemfényvesztő varázslás mestere. Számos díjat nyert, legutóbb például Az év színpadi bűvésze elismerést, melyet a Hollywood-i Varázs Kastély Mágikus Művészetek Akadémiája ítélt neki oda. A Nemzetközi Bűvész Díjak Egyesületétől pedig megkapta A legjobb szórakoztató bűvész címet. Karrierje egy Las Vegas-i meghallgatással kezdődött a híres Bally’s Kaszinóban. A „felszálló csillagok elfogása” mutatványa számos további megbízást hozott a számára világszerte.

A Szabadulóművész: Andrew Basso

Tinédzserként elhatározta, hogy követi Harry Houdinit, és megrendelt egy halom könyvet a zárfeltörésekről, amit egy hét alatt kiolvasott. „Az után a hét nap után azt gondoltam, hogy akár én is lehetnék szabadulóművész, esetleg besurranó tolvaj” – emlékszik vissza. Bűvészként kezdte a karrierjét, majd testét arra képezte ki, hogy egészen különleges dolgokat is meg tudjon csinálni. „Csontszorító” technikája a test pszichológiai és mentális irányításáról szól. Egy ideig Las Vegasban tanult McBride Varázslat és Rejtély Iskolájában, majd 2004-ben részt vett a Világ Mágikus Szemináriumán. Húsz évesen Olaszország és a történelem legfiatalabb művésze, aki 2005-ben megnyerte a Menekülő bajnok címet a Los Angeles-i világbajnokságon.

A Mentalista: Philip Escoffey

A megmagyarázhatatlan mestere. Otthon van a gondolatolvasás és a paranormális jelenségek világában. Médium és a gondolatolvasás fenegyereke. Megvan a módja annak, hogy hogyan lehet az ember gondolkodását megbűvölni” – mondja a svájci születésű, pszichológiai diplomával rendelkező brit férfi. Az emberi természet gyakran feladja addigi meggyőződéseit, elfogadván a jobb érzés lehetőségébe vetett hitet. „Én nem evangelizálok, csak olyan dolgokat csinálok, amelyek kitágítják az emberek tudatát.”

A Dzsentlemen: Mark Kalin

Már fiatalemberként a megtévesztés és a bűvészkedés specialistája volt, ám az évek alatt saját, egyedi illúzió-repertoárt dolgozott ki. Jinger Leigh-szel létrehozott duójuk drámai és olykor merész, vadállatokat is felléptető előadásairól vált ismertté. Nevükhöz fűződik minden idők legnagyobb színpadi illúziója, az American Airlines egy Jumbo Jet gépének eltüntetése. A „Kalin és Jinger” számos show-műsorban fellépett az amerikai NBC, CBS és ABC televíziós csatornákon. Az illúzióteremtés megújítóiként váltak népszerűvé. 1998-ban az a nagy megtiszteltetés érte őket, hogy a Varázslatos Művészetek Akadémiája nekik ítélte Az év bűvésze díjat, elismerve eredményeiket és karizmatikus előadásaikat.

A Boszorkány. Jinger Leigh

Ebben az ősi művészetben modern boszorkányként nagy rajongótáborra tett szert. Táncosként kezdte a pályafutását tizenöt évesen, majd a Disney-vel bejárta egész Amerikát. Olyan művészekkel turnézott, mint a Beach Boys, Tony Bennett és Cab Callaway. Még táncosként dolgozott a csapatban, amikor találkozott a bűvészként már ismertté vált Mark Kalinnal. A „Kalin és Ginger” duó műsoraiban egyesítették a táncművészetet az illúzióval. Az eredmény varázslatos, minden értelemben.

 


 

 

Szólj hozzá!


Tópart, fehér homok, naplemente, parti – a városhatártól egy ugrásra

Tópart, fehér homok, naplemente, parti – a...

A Gold Record berkeibe tartozó Dj-k összefogtak azért, hogy hétköznap is meglegyen a nyaralás-feeling... Mindehhez még útlevélre sincs szükség,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Pontosítunk: 51 évesen és 1 hónaposan zenél Siófokon Lovasi András

Jubileumi, teljes életművét bemutató turnéjának egyetlen balatoni állomása lesz a július 20-i koncert a PLÁZS-on.

Sztriptízbárokban léptek fel, majd egyetlen nap alatt egyetlen dallal világsztárok lettek

Több mint 50 éves pályafutásának összefoglalásaként szimfonikus zenekarral, óriás kivetítővel és különleges látványvilággal megfűszerezett életműkoncertet ad a Smokie együttes Budapesten. A brit legenda a Papp László Budapest Sportarénában, november 28-án lép fel.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek