Folkaréna – az ország legnagyobb táncháza márciusban

2020/02/04  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár idén 39. alkalommal várja a népművészet és a hungarikumok szerelmeseit. Március 22-én a folkszakma színe-java képviselteti magát a Budapest Sportarénában.  

Folkaréna – az ország legnagyobb táncháza márciusban

Az idei találkozón fellépők és kiállítók sorát gazdagítják a Népművészet Mesterei, a Népművészet Ifjú Mesterei, az Aranygyöngyös, Aranysarkantyús és Fülöp Ferenc-díjas szólisták, a „Fölszállott a páva”, a junior és felnőtt „Prima” művészei, valamint az OTP Bank és a Táncház Egyesület által alapított Táncház Díj személyiségei.

A rendezvényen több mint 3000 fellépő művész és kiállító mester várja az érdeklődőket a legkisebbektől a legidősebbekig. A programok gerincét az élő népzene és a néptánc, a táncház és tánctanítás adja, melyek során néptáncegyüttesek, zeneiskolások és hagyományőrző népművészek működnek közre. Az előadóművészek sorában a Kárpát-medencei és a moldvai magyarság, valamint a világ különböző szegletében élő magyar közösségek és a hazai nemzetiségek egyaránt képviseltetik magukat. 

Mindemellett játszóház és kézműves foglalkozások, koncertek, táncbemutatók, hangszer- és fotókiállítások színesítik a rendezvényt. Az eseményre ellátogató vendégek körében nagy vonzerőt jelent a különleges vásári forgatag, ahol hazai és határon túli mesterek kínálják kézműves portákáikat, igényes, egyedi termékeiket.

Kihagyhatatlan helyszínnek számít a folk-kocsma is, ahol alkalmi zenekarok örömzenéjére ki-ki szabadon énekelhet és táncolhat, megállás nélkül. Az est zárásaként bemutatott különleges hangulatú, impozáns gálaműsorok szintén kivételes élménnyel ajándékozzák meg a közönséget.

A Táncház Egyesület szervezésében széles körű szakmai összefogással megvalósuló Táncháztalálkozó a hazai folkszakma legnagyobb volumenű eseménye. A kétszeres Kiváló Fesztivál minősítéssel és minősített európai kulturális fesztiválként való bejegyzéssel büszkélkedő rendezvény tavaly már több mint 30 ezer interaktívan érdeklődő látogatót vonzott.

A szervezők az idei évben is sok szeretettel várnak mindenkit!

Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár, Budapest Sportaréna, táncház, népzene

 

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek