Honeybeast: koncert, Bud Spencer és hősapu

2016. július 05.  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Július 21-én, csütörtökön a főváros egyik legkedveltebb szabadtéri klubjában ad egy tüzes, nyári koncertet a Honeybeast. A zenekar erre az alkalomra megújítja repertoárját, a jól ismert slágereket egy kicsit másképpen hallgathatjuk meg ezúttal.

Honeybeast: koncert, Bud Spencer és hősapu

Az estére látványos vizuállal is készülnek. Tarján Zsófi, énekesnő kivetített festményei mellett, az est szó szerint tüzes lesz, és előkerülnek a legújabb rádiós kedvenc, a Bódottá klipjében látható színes lufik is… Az egyébként hat tagú zenekar július 21-én vendégzenészekkel, fúvóssal és perkással kiegészülve áll a Barba Negra Track színpadára.

További hír a zenekarról, hogy a Legnagyobb hős című számuk "gyerekbarát" verzióban is elkészült. A Hahó Együttes gyerekeknek szóló dalai, saját szerzeményei mellett frontemberükkel, Kardos-Horváth Jánossal ismert kortárs hazai előadók dalaiból válogatva gyerekeknek varázsolja át a dalokat, melyeket az eredeti énekessel együtt ad elő. Ennek első komoly állomása a Honeybeast Legnagyobb hős című slágere, amelyből Jánosnak köszönhetően lett Apa a legnagyobb hős, amit Tarján Zsófival közösen rögzítettek és már a videóklip is elkészült hozzá.

 

Ha elkerülte volna eddig a figyelmeteket, most a szomorú aktualitás rávilágítja a figyelmet arra, hogy a zenekarnak van bizony egy Bud Spencer című száma. Erről a dalról, és a Honeybeast más számairól látott világot egy blogbejegyzés, amely így vezeti be a "dolgozatot": "Van bőven politikus dalszöveg a magyar kínálatban, de a Honeybeast Maradok című száma biztosan a leggyakrabban játszott, legismertebb közülük. Ráadásul nem is az egyetlen politikus dal, úgyhogy Honeybeast-szövegértelmezések következnek, és itt dicsérjük meg Bencsik-Kovács Zoltánt különleges dalszövegeiért." A teljes poszt itt található.

 


Képtár

  • Honeybeast: koncert, Bud Spencer és hősapu kép 51703
 

 

Szólj hozzá!


A Bazilika előtt ad koncertet Will Smith aka Fresh Prince

A Bazilika előtt ad koncertet Will Smith aka Fresh Prince

Szeptember 25-én született Will Smith. Ekkor éppen Budapesten tartózkodik majd, így az 51. születésnapját egy koncerttel ünnepli meg a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az orosz kultúra lovagja: interjú Emelianov Anatolijjal, a Royal Moscow Balett alapítójával

A kitartás személyes megtestesítője, akit az orosz kultúrához való hozzájárulásért lovaggá is ütöttek, balett-táncosként kezdte. A hattyúk tava című balettelőadását 2019-ben két alkalommal is láthatja a magyar közönség.

Dj Dominique-nek volt egy álma – most megtölti vele az Arénát

"Az volt az álmom, hogy megteljen az Aréna sérült fiatalokkal és rászoruló idős emberekkel” – nyilatkozta Várkonyi Attila, és azt mondhatnánk, szerencsés ember, mert ez az álma többször is valóra vált, azonban ez nem szerencse: nagyon sok munkával és rengeteg zenész barát segítségével valósul meg.

Itt az első magyarországi Beatles Fesztivál – forró csokival, Lennon-sapkákkal, koncertekkel

Az első magyarországi Beatles Fesztivált – a Beatles Weekendet október 5-én és 6-án tartják: első nap az Analog Music Hall-ban, a második napon pedig a Hard Rock Cafe-ban.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek