Itt van május elseje: hivatalosan is megnyílnak a teraszok a Hajón

2026/04/27  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Május elsején hivatalosan is megnyílnak a teraszok a Hajón. Májustól szeptember végéig, keddtől szombatig minden este más és más elektronikus zenei stílus várja a munka után lazulni vágyókat és a hétvégi daytime bulizókat, panorámás dunai naplementével és a jól ismert rezidens DJ-kkel kiegészülve.

HØT SPØT/ fotó: Oláh Péter

Az elmúlt pár év egyik leglátványosabb klubkulturális fordulata a daytime bulik térnyerése: a délutánba csúszó, naplementébe forduló partik itthon is stabilan megvetették a lábukat. A jelenség mögött egyszerre van életmódváltás (korábban kezdünk, korábban végzünk), tudatosabb bulizás (kevesebb „szétcsúszás”, több közösségi élmény), és persze a városi terek  – teraszok, rooftopok, vízparti helyszínek – újragondolása is. A reakciók vegyesek: van, aki felszabadítónak érzi, hogy nem kell hajnalig várni a csúcsra, mások szerint elvész a klasszikus éjszakai dinamika. Egy dolog viszont biztos: a daytime buli már nem anomália, hanem beépült formátum.

Erre a hullámra ül fel idén is a A38 Hajó, ahol májustól hivatalosan is megnyílnak a teraszok, és ezzel együtt visszatérnek a naplementés elektronikus programsorozatok. Májustól szeptember végéig, keddtől szombatig minden este más és más elektronikus zenei irányzat költözik a fedélzetre – munka utáni levezetéshez és hétvégi daytime ráhangolódáshoz egyaránt, panorámás dunai háttérrel és a megszokott rezidensekkel.

Lick The Click! Sunburst
A Lick The Click! újra beindította a rakétákat: méltó módon vette kezdetét az idei open-air szezon. A tizenhatodik Sunburst-idényt két összeszokott kompánia vezette fel: a tetőn a Technokunst legénységéből Dork, Isu, Mode és Valens négyese forgatta a lemezeket, az orrteraszon pedig a Lick The Click! gyűjtéséből Crimson és Chrom duója válogatott. Fent tehát technós tánczenei kalandozás, míg lent elvarázsolt house-eklektika és buborékos acid diktálta a hangulatot. Szerencsére még bőven maradt muníció: a buli május 2-án folytatódik. A délután öttől induló esemény vezeti fel a ráhangolódást az esti partira.
Tuesday Madness
A keddi őrület azokat szólítja meg, akik már kedden is szívesen kiszabadulnának a hétköznapok szorításából. Könnyed, groove-os elektronikus ütemek, szellős tánctér és a naplementével együtt érkező szabadságérzet várja a Hajóra látogatókat. Május 5-től minden kedden az orrteraszon, hat órától egészen tíz óráig laza, közvetlen hangulat, napsugarakkal találkozó house ütemek, továbbá Peter Makto és legújabb felfedezettjei várják a közönséget a DJ-pult mögött.
HØT SPØT
Május elsején felizzik a tető – indul a HØT SPØT szezon, ahol a mély basszusoké és a vibráló elektronikus hangzásoké a főszerep. Trap, riddim, dubstep, future bass és más basszusorientált műfajok töltik meg a Hajót. Május 6-tól a bulik szerdánként az orrteraszon folytatódnak, délután öt órától egészen este tízig.
Fine Selection
Május 7-én immár tizedik alkalommal tér vissza a Fine Selection. A szezonnyitón Monoclick és Electric Boutique ötórás, extended b2b szettjével indul a rutin: underground house, vastag basszusok, karcos női vokálok és fülledt breakek keverednek majd a Duna partján. 
Friday
Jön az év egyik legjobban várt eseménye: a Friday Grand Opening! Ez a péntek esti sorozat már igazi klasszikus, ahol a rezidens DJ-k hozzák a megszokott hangulatot – rég hallott kedvencekkel és friss trekkekkel. A nyitón a tetőteraszt a legújabb liquid zenék és a nagy klasszikusok töltik meg DJ Ren, Incident, Markov, Ninive és Statik irányításával. A következő héttől azonban a tavalyi szezonhoz hasonlóan a Drum Club is becsatlakozik, nem is akárhogyan.
Caribe
Május 9-én debütál a Hajó új bulisorozata, a Caribe, amely havonta egyszer az afro és a latin house ritmusaival tölti meg az orrteraszt. A délután öt órától egészen tíz óráig tartó fiesta felszabadult, napfényes teraszhangulatot ígér mindazoknak, akik egy könnyed daytime bulira vágynak, vagy már délután beindítanák a szombat estét. 
DJ Nara presents: Golden Era
Tavaly néhány alkalommal már pörgött a Nostalgic HipHop Matiné a Hajón, a sorozat pedig idén is folytatódik. Havonta egy szombaton DJ Nara és vendégei a 90-es és 2000-es évek legnagyobb hiphop- és R&B-slágereivel idézik meg azt a korszakot, amikor a zenének még lelke volt, a buliknak pedig történetük
A38, terasz, open air, daytime buli

 

 

Szólj hozzá!


Itt van május elseje: hivatalosan is megnyílnak a teraszok a Hajón

Itt van május elseje: hivatalosan is megnyílnak a...

Május elsején hivatalosan is megnyílnak a teraszok a Hajón. Májustól szeptember végéig, keddtől szombatig minden este más és más elektronikus...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

A Rubik-kocka most egy londoni zenekar kezében bukkant fel

A londoni 1000 Rabbits új kislemeze, a „Rubik’s Cube” nemcsak egy lendületes art-pop dal, hanem egy világhírű magyar találmányra is reflektál: a Rubik-kocka évtizedek óta a kreativitás, a káosz és a rend szimbóluma a popkultúrában.

Nem semmi a STRAND Fesztivál nulladik napja

Combos line-uppal kezd a STRAND: a nulladik nap fellépősora nemcsak bemelegítés, hanem önálló minifesztivál, ahol a nemzetközi elektronikus nevek, a hazai közönségkedvencek és a ’90-es évek retró hulláma egyszerre érkezik meg Zamárdiba.
Új koncertek