Menopauza

Karolina az Arénába megy

2024/02/12  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Az egyik legnépszerűbb magyar táncdalénekes, Szécsi Pál tiszteletére rendeznek emlékkoncertet születésének 80. évfordulója alkalmából március 10-én a Budapest Sportarénában.

Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán (Erkel Színház, Táncdalfesztivál, 1969.)

Az est során mások mellett Miller Zoltán, Nagy Sándor, Pál Dénes, Serbán Attila énekli el a nagy Szécsi Pál-slágereket, kísér a Magyarul Szeretjük! zenekar.

A koncerten megszólal egyebek között a Csak egy tánc volt, az Egy szál harangvirág, a Gedeon bácsi, a Karolina, a Két összeillő ember, az Én édes Katinkám, a Szeretni bolondulásig, A távollét, a Kósza szél, a Mint a violák vagy a Pillangó című szám is.

A fiatalabbak kedvéért: Szécsi Pál a hetvenes évek első felének egyik legnagyobb magyar sztárja volt, holott mindössze néhány év adatott meg arra, hogy a rivaldafényben álljon. A hányatott sorsú, apját hamar elvesztő, majd anyja által magára hagyott és így állami gondozásba került kissrác felcseperedve nyomdai segédmunkás és strandkabinos volt, amikor egy véletlen folytán manöken lett, majd alig 21 évesen néhány dalt el kellett énekelnie a kifutón. Tehetségére hamar felfigyeltek, énekesi karrierje gyorsan beindult, az ország kedvencévé vált, dalait milliók dúdolták. Életében csak két nagylemeze jelent meg. Szerelme, a színésznő Domján Edit halálát nem tudta feldolgozni, mindössze 30 éves volt, amikor 1974 áprilisában öngyilkos lett. Halála után még tíz lemez jelent meg tőle.

 

Március 19: ugyanazon a napon született Szécsi Pál és Pál Dénes

 

Csak egy tánc volt – de százerek ragadtak tollat annak idején Szécsi Pál miatt

 

Miért halt meg Szécsi Pál?

 

Szécsi Pál, emlékkoncert, Aréna

 

 

Szólj hozzá!


15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek