Koncert Budapestért

2017/04/25  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Koncert Budapestért címmel rendez hangversenyt a Budapesti Fesztiválzenekar Fischer Iván vezényletével a Budapest Kongresszusi Központban május 8-án, 19:45-kor.

Koncert Budapestért
Koncert Budapestért

A koncert egy olyan toleráns, szabad, sokszínű és jókedvű Budapest jövőképét mutatja be, amelynek része a művészi és akadémiai szabadság, és a hátrányos helyzetűek megsegítése is. Az est bevételét a zenekar a Tértánckoncert és az Európai Hidak fesztivál megrendezésére fordítja.

A TérTáncKoncert jóval több mint egyszerű koncert: nemcsak a muzsikáról és a közös táncról, hanem az egymás iránt érzett felelősségről, toleranciáról és tiszteletről is szól. A projekt során többszáz hátrányos és szerencsésebb helyzetű, roma és nem roma fiatal készül közösen hónapokon át, hogy aztán a Hősök terén egyesülve a Fesztiválzenekarral mutathassák meg együttes erejüket.

Az Európai Hidak fesztivál azért született meg, hogy megismerhessük egymás kultúráját és értékeit, hogy a zenén, táncon, irodalmon és képzőművészeten keresztül megértsük és elfogadjuk egymást. „Az európai család azt jelenti, hogy minden ember egyformán fontos, mindenki egyformán szerethető, mindenki egyforma esélyű. Nincs semmi különbség se nemzetiség, se vallás, se bőrszín, se származás miatt. Emberek vagyunk valamennyien, családtagok” – vallja Fischer Iván.

A május 8-i adománygyűjtő hangverseny Brahms Akadémiai Ünnepi Nyitányával kezdődik, és a tolerancia jegyében roma muzsikusok részvételével elhangzik majd Liszt 1. magyar rapszódiája is. A koncert többi darabja meglepetés. Az eseményt és a célokat számos művész támogatja, a koncerten vendégként fellépnek Csákányi Eszter, Mácsai Pál, Snétberger Ferenc és Szakcsi-Lakatos Béla is.


 

 

Szólj hozzá!


Akkor jövőre már fellép az Oasis a Glastonburyn?

Akkor jövőre már fellép az Oasis a Glastonburyn?

Egészen biztos, hogy nem, és erre több magyarázatunk is van, az egyik egészen egyszerű. De kezdjük a reunionnal.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

The show must go on: folytatódik a Hogyan tudnék élni nélküled?

Mindig ugyanúgy – ez a munkacíme az NFI 1,3 milliárd forintos támogatásával megvalósuló zenés vígjátéknak.

27 év után otthagyja a Pearl Jam-et Matt Cameron dobos

Mi mondtuk már, hogy a dobosoknak valami egészen turbulens éve van... (linkek a cikk végén). Ami a mostani hírt illeti: a 62 éves Cameron (a Soundgarden egykori tagja) ma reggel jelentette be a döntését Instagramon és más közösségi csatornákon is.
Új koncertek