Koncert orgonára, énekhangra: Palya Bea a MÜPA-ban

2013/03/01  ·   Ajánló   ·  mmi

Nálunk Palya Bea-kultusz van. Gyanítom, a gyerek kívülről fújja dalainak nagy részét, maximális hangerőn hallgatja, s teszi ezt leginkább akkor, amikor vigasztalnia kell magát, tehát amikor felszólítom valamilyen házi munkára. Én is szeretem Palya Beát, már csak azért is, mert lelki támaszt nyújt a gyerekemnek a nehéz helyzetekben, másrészt azért, mert kevés olyan művész van, aki ennyire önazonos lenne.

Koncert orgonára, énekhangra: Palya Bea a MÜPA-ban

Kérdezem a gyereket, hogy miért szereti. Hát, mert olyan jó ember, meg szép a hangja is és jó az is benne, hogy nem csak magyar dalokat dolgoz fel. Ok, mondom neki, én is így gondolom. S bár Palya Bea sokkal szebben megfogalmazta, mindjárt idézem is, de azért hadd tolakodjak elő a saját meglátásommal: ő egy olyan legújabb kori énekmondó, aki megéli mindazt, amit énekel, vagy először megéli, aztán énekli, nem tudom, de így élettel és érzésekkel telik meg a hely, ahol felcsendülnek a dalai. A jelenléte szuggesztív, még akkor is, ha csak hanghordozón keresztül hallatszik a hangja. Éppen ezért nagyon várjuk a vasárnapi koncertet, amelyről ő maga így ír:

"A Müpa nagytermét már sokféle hanggal megtöltöttem. Most, a gyermekem születése utáni első nagykoncertre két olyan zenészt hívok el játszani, akikkel rengeteget tanulmányoztuk ennek a teremnek minden kis zugát: hol milyen az akusztika, hogyan találkozik az énekhang a szaxofon, a duda vagy a furulya hangjával, illetve miként képes az orgonasípokkal izgalmas hangzást létrehozni. Szokolay Dongó Balázs majdnem tizenöt éve partnerem a zenében. Mindketten a népzene felől érkeztünk, de ezt a repertoárt mélyen átszűrjük magunkon, így válik az egy belső pontból kiinduló improvizációvá, személyes népzenévé. A duózás művészete számomra az a biztonság, hogy elengedhetjük magunkat, és így egymásban bízva ketten töltünk meg óriási tereket, minden hallgató szívének legközepéig toljuk el a hangokat. Néhány dal erejéig Fassang László fog az orgonához ülni. Vele is összeköt az a számtalan templomi, koncerttermi zenélés, ami hosszú évekig műveltünk a világ minden földrészén. A Müpa nagytermében való éjszakai közös gyakorlások is ezt az izgalmat adták: nincs ott senki, csak mi és a hangok, amelyek szeszélyesen röpködnek a térben, az orgona regisztereinek változásaitól vagy az énekhang alkalmazásától függően.


Szeretném, ha minden hang közel jönne a hallgatósághoz, és nem csak a monumentalitás lehetőségeivel élnénk. Olyan élményt keresek, amely a közönséget is, minket is körbefon, megemel, hiszen ezen az estén a tér minden pontjából jöhet a hang. Akár még a nézők torkából is."


 

 

Szólj hozzá!


Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Az idei Sziget Fesztivál -1. napján Bródy János életművét ünnepelte a magyar könnyűzene és természetesen a közönség. Bár a koncertmaratonhoz...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy fesztiválnak érdeke, hogy fogyasszunk, ugyanakkor az is, hogy lehetőleg kulturáltan és biztonságosan szórakozzunk. A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Az érdekesebb kérdés inkább az:...

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A közönség elé kiállni azonban meg lehet tanulni – a szakemberek szerint a színpadi magabiztosság fejleszthető, és ebben a zene már egészen kisgyermekkorban is fontos szerepet játszhat.
Új koncertek