Negyvenöt éve vágtáznak a halottkémek – lázmérős jubileum a Hajón (hejj)

2020/10/07  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Negyvenöt évvel megalakulása és másfél évvel Életzuhatag című lemeze után ad koncertet a Vágtázó Halottkémek október 8-án és 9-én az A38 hajón. A dupla koncerten létszámkorlát, kötelező maszkviselés, a beléptetésnél pedig testhőmérséklet-mérés is lesz.

Negyvenöt éve vágtáznak a halottkémek – lázmérős jubileum a Hajón

A csütörtöki és pénteki koncertre számos meglepetéssel, két különböző műsorral készül a VHK. Az első napon egyrészt a nyolcvanas évekből és az másfél éve megjelent Életzuhatag című lemezről játszanak, másrészt arra kérik a közönséget, váljanak alkotótársukká: osszák meg velük a VHK szellemiségével összefüggő gondolataikat, ötleteiket. A második napon a "spontán közösségi zeneteremtésé" lesz a főszerep. A pénteki programot előzenekarként a pszichedelikus rockzenét játszó Swamp Creatures nyitja.

 

A Vágtázó Halottkémek 1975-ben alakult Budapesten egy baráti társaságból. A legelső felállásban Grandpierre Attila (ének), Czakó Sándor (gitár), Ipacs László (dob), Pócs Tamás (basszusgitár) és Molnár György (szólógitár) játszott. A VHK addig soha nem látott és hallott, ősi zeneértelmezésen nyugvó ösztönös zenét játszott, amelyet a csillagászként is ismertté váló Grandpierre Attila sámánisztikus éneke kísért. A rendszerváltásig a zenekar szinte folyamatosan be volt tiltva. 1987-től rendszeresen felléptek Nyugat-Európában, többek között a Henry Rollins Banddel is. A VHK-nak 1988 és 2012 között nyolc albuma jelent meg. 2009-ben megalakult a Vágtázó Életerő, amely korábbi VHK-tagokból állt, végül újra aktivizálódott a VHK is.

A VHK-ban Grandpierre Attila mellett jelenleg Király Zoltán (dob), Köles Vazul (üstdob), Földi Tamás és Szűcs Antal Mór (gitár) – ez utóbbi Molnár Lujó helyére érkezett –, Soós Lajos Szónusz és Sánta Kristóf (basszusgitár) játszik. A korábbi meghatározó tagok közül az üstdobos Balatoni Boli Endre 2012-ben, Németh László Fritz gitáros 2016-ban hunyt el. A mai napig nagyon hiányoznak nekünk.

VHK, Vágtázó Halottkémek, jubileum, A38

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek