Ő lesz a Massive Attack egyik vendége Budapesten

2018/05/16  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A nigériai születésű, Londonban élő Azekel Adesuyi – művésznevén csak Azekel – még viszonylag friss jelenség a popzenében, minőségi, elektronikával átszőtt soul- és R&B-dalaira azonban egyre több igényes zenére éhes hallgató figyel fel: így például a Massive Attack tagjai is, akik a Young Fathers mellett őt is vendégül látják majd június 23-án Budapesten.

Ő lesz a Massive Attack egyik vendége Budapesten

Azekel a 2013-ban kiadott That Feeling és a Song to an Unborn Child című számaival került a szakma fókuszába, majd az ezt követő Circa EP győzte még végképp a kritikusokat és a közönséget, hogy érdemes figyelni az előadóra. A 2015-ös Raw, Vol. 1 és a 2016-os Raw, Vol. 2 pedig már olyan előadók támogatását élvezte, mint Prince, a Gorillaz vagy a Massive Attack.


A Massive Attack elismerését olyannyira sikerült elnyerni, hogy a zenekar 2016-os Ritual Spirit EP-jének címadó dalát már az énekessel közösen vették fel, és Azekel azóta is
rendszeres vendég a stílusalkotó triphopcsapat koncertjein.

 

Azt is mondhatnánk, hogy az elektronikus zene történetének egyik alapzenekara lép fel június 23-án az Papp László Budapest Arénában – de gyorsan hozzátesszük, egy jó ideje stílusok felett álló, öntörvényű legenda koncertezik ezen az estén a főváros legnagyobb koncerttermében. Kihagyhatatlan.

 A gazdag életmű ellenére a Massive Attack nem nosztalgiabuli - ahogy legutóbbi fellépéseiken, budapesti koncertjükön is egyszerre várhatunk 90-es évekbeli klasszikusokat és hallhatjuk majd legfrissebb számaikat, ráadásul ezek közül többet is Azekel és a Young Fathers társaságában.

 

Vajon tényleg a Massive Attack tagja a titokzatos Banksy?

 


 

 

Szólj hozzá!


Kik ezek a pöttyös ruhás őrültek???

Kik ezek a pöttyös ruhás őrültek???

Megvan az, amikor belepillantasz egy videóba, és nem tudod eldönteni, hogy mit látsz: performance, internetes tréfa vagy valami egészen komoly cucc?...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

PUF nekünk: három év hallgatás után új dallal jelentekezett a zenekar

Lehet, hogy Süllyedünk a címe, de a Pál Utcai Fiúk új dala inkább azt bizonyítja, hogy három év csend után is stabilan a felszínen vannak. Sőt: a 43. évét taposó zenekarban továbbra is dolgozik az a fajta lendület, amely miatt ennyi idő után is érdemes figyelni rájuk.

A stage diving veszélyes üzem: fejsérülést szenvedett a Lambrini Girls énekesnője

Nem sok kellett volna ahhoz, hogy a Lambrini Girls idén kilépjen a feltörekvő zenekarok köréből, és nemzetközi szinten is jegyzett névvé váljon. Egyre nagyobb hype, jó kritikák, fesztiválmeghívások mögöttük – és egy régóta várt észak-amerikai kör előttük. Ehhez képest most egy egészen prózai, ugyanakkor elég ijesztő...
Új koncertek