Plázs Boat Party – buli a Balaton közepén (is)

2022/06/08  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Június 11-én indul az első Plázs Boat Party, vagyis a buli a Balaton közepén. Idén a Plázs és a Bahart együttműködésének köszönhetően öt alkalommal bont vitorlát a Plázs bulihajója, az első alkalommal a Be Massive csapata érkezik a fedélzetre.

Fotó: Plázs Siófok

A több ezreket megmozgató nyitóhétvége után újabb siker bulikra számíthatunk ezen a hétvégén a Plázson, ami a szezon első Rakonczai Piano estjével indul az Arénában június 10-én. Pénteken tehát zongora, slágerek és tánc hajnalig Rakonczai Imre dallamaira.

Másnap a nagyszínpadon egy élő legendát köszönthetnek a strandolók: Demjén Ferenc a legnagyobb slágereit hozza el, "szerelemvonaton" érkezik a Balaton fővárosába.

A koncert után az On The Low csapata mutatkozik be az Arénában. A trap és new wave rap kollektíva Budapesten már rendre megtölti a klubokat, most pedig itt az ideje, hogy Siófokon is megismerjék őket. A hajnal négyig tartó On The Low pres. On The Beach 2. buliban slowgod, pachee, khaze, ercsé, grasa, ekhoe, kolg8eight, kisé, figura, ibbigang és dj gozth váltják majd egymást.

A bevezetőben említett Plázs Boat Party keretében fellép Metha, Dubecticut és Lenny Lenoks is. A hajó a Siófoki hajóállomásról indul, jegyek pedig csak limitált számban, elővételben érhetők el, így érdemes időben lecsapni rájuk. Miután a hajó ismét horgonyt vet, a Plázs Clubban folytatódik a hajnalig tartó after party.

Plázs, Siófok, Plázs Boat Party, Demjén Ferenc, Balaton, nyár

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek