Podcastadásonként két emberrel tűnődik elegánsan Lovasi András

2026/01/29  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Elegáns tűnődés címmel indított podcastot Lovasi András. A Kispál és a Borz és a Kiscsillag zenekar énekese nem csak a beszélgetés frontembere, ő a szerkesztő is egyben. Meg az ötlet is az övé.

Podcastadásonként két emberrel tűnődik elegánsan Lovasi András

A podcastok népszerűsége nem egyik napról a másikra robbant be, inkább csendben kúszott be a mindennapokba. Az ok egyszerű: illeszkednek ahhoz az élethez, amit élünk. Hallgathatók utazás közben, futáskor, mosogatásnál vagy elalvás előtt, nem kérnek teljes figyelmet, mégis személyesek maradnak. A hang intimebb, mint a videó vagy az írott szó, mintha valaki közvetlenül hozzánk beszélne. Közben a technológia is utolérte magát: az okostelefonok, a streamingplatformok és az egyszerűen kezelhető alkalmazások bárki számára elérhetővé tették a műfajt, nemcsak hallgatni, hanem készíteni is. A közönség pedig ráérzett arra, amit a hagyományos médiában egyre nehezebb megtalálni: hosszabb beszélgetésekre, elmélyülésre, valódi történetekre és őszinte hangokra. Így lett a podcast egyszerre információforrás, szórakozás és egyfajta modern tábortűz, amely köré milliók ülnek le nap mint nap.

Lovasi András is megrakta a maga tábortüzét, mert régóta dédelgetett álma, hogy megtalálja azt a felületet, ahol hosszabban, részletekbe menően lehet feldolgozni, kibeszélni egy-egy témát.

„A podcast nem véletlenül viseli az Elegáns tűnődés Kiscsillag-dal címét, mert miután 2025 tavaszán elkészítettük a zenekar 20 évét feldolgozó dokumentumfilmet, azt éreztem, hogy rengeteg további gondolat és kérdés merült fel bennem, amiket jó lenne valamilyen formában kibontani” – meséli.

Így született meg annak az adássorozatnak az ötlete, amely megkerüli az egyre sűrűsödő médiazajt és a rövidülő terjedelmű műfaji kereteket.

„Minden részben két vendéget hívok meg, akik az adott témában releváns szereplők, és persze a zenészkollégák mellett szeretném tágítani a megszólalók körét egyéb kulturális szereplőkkel vagy akár a tudomány területén jeleskedő szakemberekkel is. A továbbiakban beszélgetünk a cigányzenéről, a művészi szabadságról, szenvedélybetegségekről vagy a nők helyzetéről a zeneiparban, akár olyan vendégekkel is, akik az adott téma kapcsán nálam találkoznak egymással először” – árulta el Lovasi a podcast jövőjéről.

A 3-4 hetente jelentkező műsorok gyártásában a fent említett Kiscsillag-film alkotópárosa segíti a munkát: Nesztinger Szilárd rendező-operatőr és Nagy-Golyán Nikoletta szerkesztő-producer.

Az adás január 28-án debütált, az első rész témája pedig a magyar könnyűzenei piac elmúlt 20 éve. A témafelvetés szerint az immár “történeti távlatba” került korszakot Lovasi két pályatársával dolgozza fel: a Quimby frontembere, Kiss Tibi, illetve a Wellhellóból ismert Karácson Tamás, azaz Fluor Tomi mesél a 2000-es, 2010-es évek kiemelkedő pillanatairól, slágereiről, az internetes zenefogyasztás hajnaláról és természetesen a Petőfi Rádió hatásáról.

Az adások a KiscsillagMusic YouTube-csatornán tekinthetők meg, illetve a Spotify-on is megtalálhatók Elegáns tűnődés néven.

>>>>>>>>>>>>

TOP 5 magyar nyelvű zenei podcast

!!! A szerző szubjektív sorrendje – a blogposztja végén még felsorol további podcastokat is.

 

 

 

 

Lovasi András, podcast, Elegáns tűnődés, zeneipar

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek