Sokáig kérdéses volt, megrendezhető-e a Kultkikötő: megjött a válasz!

2020/06/12  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

A jó hír az, hogy igen, noha már a tömegrendezvényes feloldás, augusztus 15. előtt is jócskán vannak programjaik. De mivel a szabadtéri színházak zöld lámpát kaptak, az ültetési szabályok betartásával mehetnek a koncertek is. Ez viszont azt jelenti, hogy kevesebb jegy áll rendelkezésre!

Fotó: Sirkó Eszter/ Kultkikötő

A parahelyzettől függetlenül több mint 130 programot kínál idén a Kultkikötő, a 15. évadát kezdő nyári színház eseményeire július 3. és augusztus 22. között várják a látogatókat öt Balaton-parti településen.

A felnőtteknek 50, a gyerekeknek 80 színházi és zenés programot szervezünk Balatonföldváron, Balatonbogláron, Balatonfenyvesen, Badacsonyban és Balatonszárszón. A földvári színpadon például péntek esténként látható és hallható lesz Járai Márk Cseh Tamás-estje, Grecsó Krisztián Megyek utánad című könyvének színpadi adaptációja és mások mellett Mácsai Pál Azt meséld el, Pista! című előadása is.

Balatonbogláron szombatonként a Vörös kápolnánál tartják a zenés és színházi programokat: itt lép fela Grund vígszínházi fiúzenekar, a Budapest Bár és ugyanitt lesz látható a Valódi hamisítvány című darab Hernádi Judit és Kern András főszereplésével.

Badacsonyban idén is a zenei programok lesznek túlsúlyban: a frissTeraszra látogató közönség csütörtök és szombat esténként Bérczesi Robi, Barabás Lőrinc, Török Ádám és a Mini, valamint Said szabadtéri klubkoncertjeit élvezheti.

Jegyek itt

 


 

Kultkikötő, Balaton, nyár, koncertek

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek