Az Őrölt Nők Ketrece

Szólj be(le) az Elefántnak!

2025/02/07  ·   Ajánló   ·  koncert.hu,

Egy szusszanásnyi pihenő után a zenekar márciusban egy különleges dupla-koncerttel készül az Akvárium Klubba. A TI+MI fantázianévre hallgató két estén két különböző műsorral várják a közönséget - és ebbe most nektek is van beleszólásotok.

Fotó: sinco

Az estét a színházi világban is jártas énekes-dalszerző, Cserihanna nyitja Tavaly megjelent Hirtelen mélyül című lemezével nem csak a közönséget, de a kritikusokat is megnyerte magának.

Az Elefánt a döntést tényleg a rajongói kezébe adja, akik a közösségi médián keresztül március 1-ig szavazhatnak arról, melyik Elefánt-slágert szeretnék hallani március 21-én az Akváriumban. Ezen az estén tehát bármi előfordulhat, a legnagyobb klasszikusoktól kezdve igazi meglepetéseken át egészen a ritkán vagy akár sohasem játszott Elefánt-dalokig.

A mi választásunk:

A második napon a Cataflamingo melegíti elő a terepet. 2023-ban adták ki első nagylemezüket Ajtónak támaszkodni címmel, amit a Telex az év legjobb rock lemezének választott.

Március 22-én aztán fordul a kocka, ugyanis a srácok a személyes kedvenceiket hozzák el, olyan dalokat, amik igazán közel állnak hozzájuk. 

“A második nap olyan lesz, mint amilyenek Mi vagyunk abban az adott pillanatban, vagy épp leszünk. A többit helyben megdumáljuk.”

Az Elefánt legutóbb tavaly szeptemberben adott önálló nagykoncerten Budapesten, az évet pedig a Budapest Park Winterfest headlinereként zárták az MVM Dome-ban. A csapat tavaly tavasszal jelentette meg SEMMI című nagylemezét, amit a szakmai sajtó a év legfontosabb megjelenései közt emleget. Az anyagot először a Budapest Parkban, majd az összes fontosabb fesztiválon és rendre teltházas vidéki klubkoncerteken is bemutatták.

***

Február 8-án Szendrői Csaba Kapolcson bukkan fel, ahol a Féyn kettő-t, harmadik verseskötetét mutatja be a Művész Völgy Kúriában.z esemény ingyenes, csak regisztrációhoz kötött.

"Ha tudod mire számíts azért, ha nem tudod mire számíts azért, ha nem számítasz semmire akkor azért. Csak azért is.

Siker

Van egy versem, amit többen likeolták, mint a macskámat.*

*nincs"

***

+1

Az Ingában (Tűzoltó u. 2.) indult Arany-köpés új évadában tematikus blokkokban a magyar popzenéket listázzák. Ennek második állomása "Az öt legfülbemászóbb Elefánt dalszöveg" című esemény, Szendrői Csaba részvételével. Az ő segítségével beszélik majd ki a dialogikus és ironikus dalszövegek természetét, öt dal tüzetesebb vizsgálatán keresztül. Terítékre kerül az Ég veled, A kösz, A Kár, Az Én és a Bordahajtogató egy-egy aranyköpés nyomán – február 21-én, pénteken, 20-30-tól.

 

 

Elefánt, Akvárium, cserihanna, Cataflamingo, NKA

 

 

Szólj hozzá!


Kilencvenezren álltak sorba a koncertjegyekért – csakhogy a többségük nem ember volt

Kilencvenezren álltak sorba a koncertjegyekért –...

Garth Brooks ráadáskoncertjének jegyértékesítését botok bénították meg, Sam Fender elővásárlását el kellett halasztani, Raye londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Közel 350 évnyi heavy metal áll színpadra Budapesten – visszatér a Saxon

A brit heavy metal egyik alapzenekara, a Saxon 2027. március 12-én a Barba Negrában lép fel a Gods of Thunder világ körüli turné keretében. A közel 350 év nem a zenekar történetére utal, hanem az öt zenész összesített életkorára: Biff Byford és társai együtt nagyjából három és fél évszázadot tudhatnak maguk mögött. a...

The Sisters of Mercy: a zenekar, amit nem látni kell, hanem érezni...

Füstből nem volt hiány, Andrew Eldritch hangjából annál inkább, a közönség mégis láthatóan remekül szórakozott a The Sisters of Mercy október 28-i, telt házas budapesti koncertjén. A Dürer Kertben egy különös zenei jelenséggel találkozhattunk: egy zenekarral, amely 36 éve nem adott ki stúdióalbumot, mégis képes arra, hogy...
Új koncertek