Zenei Prognózis március 3-ra

2018/03/02  ·   Ajánló   ·  Zerge

Újabb jubileumi koncerthez érkezünk március 3-án, ezúttal Vörös István dalszerzői munkásságának 40. évfordulóját ünnepelhetjük a MOM Kulturális Központban.

Fotó: Vörös István Produkció/ FB

A koncert címe Hallgass, ha jót akarsz! – nem tudom, Vörös Pisti mennyire tapasztalta már, hogy nem okvetlenül jó ötlet ilyen többjelentésű, de kis rosszindulattal félrehallható címeket választani, nekem volt vagy 7 évem rá a Fúzió rádióban műsorvezető-szerkesztőként, hogy rájöjjek: nem biztos, hogy a Joga van hallgatni! műsorcím annyira jó és ütős poén (még ha egy zenei műsorról van is szó), mint amennyire elsőre annak tűnik.

(Igaz, esetében ez egy dal címe, és a dal szövege minden poén nélkül jelenti azt, amit a cím első hallásra sugall.)

Mindenképpen örömteli hír, hogy az egykori, régen az összes neves hazai zenekart vendégül látó MOM Művelődés Ház immár kulturális központtá fejlődve újra rendszeres koncerthelyszínné vált, bár az árai... mondhatni, kissé túllépik olykor a számomra észszerűnek tekinthető mértéket. A mostani koncert nem tartozik ezek közé.

Ami pedig Vörös Istvánt illeti, még valamikor középiskolásként olvastunk a katonaságnál alapított együtteséről, a Hadirock-ról, amely olyan számokat írt, mint a Hajsza közben (sokak számára, esetleg az Én az időt nem sajnálom címmel ismert), illetve a Nyári éjszakák. Mivel azonban Miskolcon nem jártak, élőben nem láthattam őket, csak már Prognózis néven a dorogi rockfesztiválon 1981-ben. Tetszettek.

Aztán kijött az első nagylemezük (Előjelek), és azon valami nagyon kísérletező zenék, ami már nem igazán jött be, pláne hogy akkoriban már engem is inkább az alternatív zenék vonzottak.

A következő lemez, a Tele van a város szerelemmel pedig számomra egyértelműen tévútnak tűnt, ahogy a Prognózis koncertjei is a párducmintás rövidnadrágban éneklő és csak ritkán gitározó Vörös Istvánnal (holott a címadó számot, főleg annak a rádiófelvételes változatát – sajnos, nem az került a nagylemezre – kiváló dalnak tartom a mai napig).

Ezzel aztán jó időre ki is estek nálam a pixisből, és valamikor a 90-es évek elején került a kezembe egy akkor friss kazettájuk (Ez egy kutya világ), ekkor a zenekar neve már Vörös István és a Prognózis ami viszont már nagyon jó kis rockzenéket tartalmazott, olyanokat, mint a Kinek van igaza?, a Kié ez az ország? (úgy látszik, ez még egy ilyen kérdésekkel teli korszak volt az országban, szerencsére ennek már vége, mára minden eldőlt…) és a Szorul a hurok. Ezek közül néhányat újra hallok a Rock FM-en, ám sajnos, ezek is újrafelvett változatok, és lehet, hogy én vagyok túl kritikus, de nekem az eredetiek jobban tetszettek.

Közben Pisti szerencsére túllépett a „magyar Bruce Spingsteen akarok lenni”-korszakon, és úgy döntött, hogy inkább a magyar Vörös István lesz, ami sokkal jobban áll neki, és születtek olyan dalok, mint a Szeretni kéne és a Ne zavarjon senki. Remélhetőleg ezek mind elhangzanak majd március 3-án a MOM-ban, több más dallal együtt, esetleg még az első lemezről is beemelve olyanokat, mint A Workinson-ügy vagy A siker kézről kézre jár, illetve a Szóbeszéd, kíváncsi lennék rá, hogy hogy hangzanak ezek most. És szinte biztos vagyok benne, hogy elhangzik majd az Ajtók előtt.

A koncerten, ahogy ez már a jubileumokon lenni szokott, zenészbarátok is jelen lesznek vendégként (sok mindenkivel zenélt együtt, bizony, még a dzsingiszkános Mándoki Lászlóval (mára Leslie Mandoki) is, középiskolásként, nos, ő most nem lesz itt), illetve mivel Vörös Pisti kísérletezett már korábban is vonósokkal, a Krulik vonósnégyes is emelni fogja az est fényét.

Kíváncsian várjuk.

Vörös István, jubileum, Prognózis, MOM

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek