A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal

2014/06/02  ·   Általános   ·  Labancz Andrea

Idén 22. alkalommal adták át a hazai Grammyként is emlegetett Fonogram díjakat az Akvárium klub kistermében. Gála helyett egy puritán, csak a lényegre szorítkozó ünnepségen gyűlt össze a szakma érintett fele, ahol a legnagyobb sikere ismét a hivatalos rész utáni állófogadásnak volt. No meg a Ballantines kóstolónak…

A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal

Nem volt nagy banzáj, és nem is voltunk túl sokan. Röviden így tudnám összefoglalni az eseményeket. Valószínűleg tényleg csak a jelöltek és néhány médiamunkatárs volt kíváncsi az eseményre, amely ezúttal szép csendben (majdnem) és mindenféle hisztéria nélkül zajlott. A két műsorvezető, Abaházi Csaba és a MAHASZ képviseletében Jeszenszky Zsolt felváltva adták át a díjakat. Két eredményhirdetés között pedig fontos információkat tudhattunk meg a Fonogram alapszabályairól.

Természetesen szóba kerültek a jogdíjak és azok „igazságos” elosztása, aminek hallatán a jelen lévő művészek közt hirtelen köhögőroham tört ki, amire még az is rátett egy jó lapáttal, hogy a NAV Rendészeti szervezete különdíjat kapott a legális zenefelhasználás érdekében kifejtett munkájáért. Nem irigyeltem a kijelölt hölgyet, akinek a színpadra lépve át kellett vennie a díjat.

Ettől a kis közjátéktól eltekintve nem volt komolyabb akadálya a zökkenőmentes műsorvezetésnek, így elég gyorsan végigfutottunk a kategóriákon. Számomra egyetlen igazi, ám egyben örömteljes meglepetése volt az estnek, a The Poster Boy, akik még Ákost is maguk alá gyűrték, illetve szintén zenész Lukács Peta, aki a kategóriájában olyan nevekkel szállt szembe, mint a Blind Myself vagy a Depresszió. A többi kategóriában mondhatni érvényesült a papírforma.

Az egyetlen közönség által megszavazott díj „Az év dala” kategória nyertese igencsak meggyőző fölénnyel, a pár órával később a Nagy-Szín-Pad versenyének dobogójáról éppen lecsúszó Deniz, aki tulajdonképpen a legnagyobb tapsot kapta a művésztársaktól. Köszönetképpen hangsúlyozta, ahogy tavaly, idén is a rapzenére szavaztak a legtöbben, és ebből is látszik, hogy itthon is van kereslet erre a műfajra. Valamint fontosnak tartotta elmondani, hogy lehet értelmes szövegekkel és az amerikai klipekben megszokott, rongyrázós külcsín nélkül is szerethető rap dalokat készíteni.

Az est mindenképpen legmeghatóbb része az életműdíj átadása volt. Az idén 60. életévét betöltött Dés László dalait nincs olyan ember ebben az országban, aki ne ismerné. Maximum nem tudja, hogy hozzá kapcsolható. A többek közt Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas érdemes művész, zeneszerző, előadóművész számtalan sláger megalkotója. Nevéhez olyan kultikus filmek zenéi köthetők, mint a Szerelem első vérig, a Szerelem második vérig, az Üvegtigris, A miniszter félrelép, a Sose halunk meg, vagy személyes kedvenc tévésorozatom, a Patika. Emellett A dzsungel könyve és a Valahol európában című musicaleknek szerzője, a Jazz+Az zenekarnak pedig vezetője is volt. Rengeteg lemez közreműködője, számtalan neves művésszel dolgozott már együtt pályafutása során. Beszédében felhívta a fiatalok figyelmét, hogy sosem késő új dalokat alkotni, és kvázi fenyegetésként elárulta, hogy még rengeteg ötlet van a fejében, így még ő maga sem kívánja abbahagyni ezt a munkát. Majd a színpadról lefelé igyekezve egy óvatlan pillanatban kiejtette a kezéből a frissen megszerzett díjat, ami azonnal két részre bomlott, de ő a maga szerény módján mindezt a következőképpen kommentált: „Így kell egy díjból kettőt csinálni”. Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy ez volt az egyetlen olyan kategória, amelynek győztesével mindenki egyetértett.

Ezt követően a hivatalos részt felváltotta a szabadprogram, ami ez esetben némi alkoholkóstolóval, és egy kis vacsoráravalóval volt egyenértékű.

A nyerteseknek ezúton is gratulálunk! Íme a pontos lista:

 

Az év hazai klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele

THE POSTER BOY - Bonjour, c'est Pop deux (Szerzői kiadás)

 

Az év külföldi klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele

JAMES BLUNT - Moon Landing (Magneoton/Warner Music)

 

Az év hazai modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele

THE BIEBERS - Sorry (Gold Record)

 

Az év külföldi modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele

ELLIE GOULDING - Halcyon Days (Universal Music)

 

Az év hazai alternatív vagy indie-rock albuma vagy hangfelvétele

VAD FRUTTIK - Darabok (Megadó Kiadó)

 

Az év külföldi alternatív vagy indie-rock albuma vagy hangfelvétele

ARCTIC MONKEYS - AM (Domino Recording)

 

Az év hazai elektronikus zenei albuma vagy hangfelvétele

ZAGAR - Light Leaks (CLS Music)

 

Az év külföldi elektronikus zenei albuma vagy hangfelvétele

DAFT PUNK - Random Access Memories (Sony Music)

 

Az év hazai rap vagy hip-hop albuma vagy hangfelvétele

HALOTT PÉNZ - Szólj anyunak, hogy a városban vagyok (Szerzői kiadás)

 

Az év külföldi rap vagy hip-hop albuma vagy hangfelvétele

DIZZEE RASCAL - The Fifth (Universal Music)

 

Az év hazai hard rock vagy metal albuma vagy hangfelvétele

LUKÁCS PETA - War & Peace (Hunnia Records)

 

Az év külföldi hard rock vagy metal albuma vagy hangfelvétele

VOLBEAT - Outlaw Gentlemen & Shady Ladies (Universal Music)

 

Az év hazai hagyományos slágerzenei albuma vagy hangfelvétele

NÓTÁR MARY - Jó a stílusom (Skyforce)

 

Az év hazai kortárs szórakoztatózenei albuma vagy hangfelvétele

IRIGY HÓNALJMIRIGY - Mulat a király (Gold Record)

 

Az év hazai gyermek albuma vagy hangfelvétele

BÍRÓ ESZTER - Állati zenés ABC (Miss Biro Publishing)

 

Az év hazai jazz albuma vagy hangfelvétele

SÁRIK PÉTER TRIÓ - Jazzkívánságműsor (Zoohacker Production)

 

Az év hazai világ- vagy népzenei albuma vagy hangfelvétele

KEREKES BAND - Folklore Man (Szerzői kiadás)

 

Az év felfedezettje

BOGI (Magneoton)

 

Az év dala

DENIZ - Egyetlen (Egység Média)

 

Életműdíj

DÉS LÁSZLÓ

 

Fonogram 2013 - Különdíj

A legális zenefelhasználás érdekében kifejtett munkáért

NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL Rendészeti szakterülete


Képtár

  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31234
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31235
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31236
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31237
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31240
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31242
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31162
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31163
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31164
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31168
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31169
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31170
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31173
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31174
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31175
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31176
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31177
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31178
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31180
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31181
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31184
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31186
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31187
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31188
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31189
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31191
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31192
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31194
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31195
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31196
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31201
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31203
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31205
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31206
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31210
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31211
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31216
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31217
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31218
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31219
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31220
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31221
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31225
  • A kettétört relikvia: Fonogram díjkiosztó közjátékokkal kép 31226
 

 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek