Menopauza

A nap híre: bezár az Akvárium

2013/07/01  ·   Általános   ·  HVG.HU, koncert.hu

Augusztus 1-jével ingyenesen az állam tulajdonába kerül, ezt követően pedig határozatlan időre bezár az Erzsébet téri Akvárium Klub - értesült a HVG. A hivatalos indoklás szerint a kormány ezzel a döntéssel Budapest egyik leglátogatottabb találkozási pontját torzó helyett valódi, sokoldalú kulturális és turisztikai központtá alakítja.

A nap híre: bezár az Akvárium

Az Erzsébet teret felvirágoztató kultikus Gödör Klub kilencévnyi működés után, 2012. február 1-jével kisebb botrányok közepette zárt be, és adta át a helyet az Akvárium Klub csapatának. A felháborodás fő tárgya az érdemi pályáztatás hiánya, valamint a kivonulásra három hónap helyett hagyott kéthetes intervallum rövidsége volt. A Gödör Klub stábjának tájékoztatása szerint a döntést pályáztatás nem előzte meg. 2011 nyara óta folyamatosan tárgyaltak a KIM és a területért felelős Design Terminál illetékeseivel, s mialatt több komplex ajánlatot is leadtak – melyekre nem érkezett érdemi válasz – folyamatosan azzal biztatták őket, hogy a Gödör Klub marad, legfeljebb csak a vendéglátást cserélik le.A klub és csapata végül párnapos búcsúfesztivállal hagyta el a helyszínt, azóta pedig új otthonra lelt a budapesti Király utca 8-10. alatt található Central Passage-ban.

Az Erzsébet tér több mint tíz éve húzódó kálváriájának kétes végét jelentheti az a – jelenleg kihirdetés előtt álló – törvény, mely véglegesen az államnak adományozná az Erzsébet téri Kulturális Központ és Parkot, beleértve Akvárium Klubot is.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a hvg.hu kérdéseire adott válasza szerint az Akvárium, a volt Gödör Klub belső életterének egy jelentékeny része mind a mai napig nem készült el. A „Budapest V. kerület Erzsébet téri Kulturális Központ és Park (EKKP) fejlesztése II. ütemének megvalósítása” munkacímű beruházás befejezése ezen ominózus tereknek a végleges kialakítását, valamint az épület szükségessé vált felújítását tartalmazza.

Április 9-én jelent meg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormányrendelete, amely a volt Gödör, ma már Erzsébet Téri Kulturális Központ és Park felújítását sürgeti. A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet annyit ír, „A Kormány egyetért azzal, hogy a Budapest V. kerületi […] Erzsébet téri Kulturális Központ és Park fejlesztése II. ütemének megvalósítása elnevezésű beruházás […] az Erzsébet-program keretében kerüljön megvalósításra, ezért felhívja a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy a nemzeti fejlesztési miniszterrel együttműködésben a Beruházás befejezése érdekében tegye meg a szükséges intézkedéseket".

A II. ütem tulajdonképpen egy 1000 négyzetméteres bővítést jelent, mely többek között egy 500 fős színházterem és egy 200-280 fős előadóterem kiépítését is magába foglalja. Az egyelőre nem publikus összegű fejlesztés első lépése nem más, mint a tér tulajdonviszonyainak rendezése.

Ennek érdekében az Országgyűlés döntött arról, hogy a Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában álló ingatlanok augusztus 1-jével  ingyen az állam tulajdonába kerülnek, az ifjúság és gyermekvédelmi programok, az aktív kikapcsolódás lehetőségeit ötvöző közösségi tér megteremtése és működtetése, valamint törvényben meghatározott egyéb közfeladatok ellátása érdekében. Magyarán a jelenleg is összművészeti kulturális központként mellesleg jól működő Akvárium Klub szerepét az állam venné át, saját programokat és arculatot hozva az Erzsébet térre.

A kormány ezzel a döntéssel Budapest egyik leglátogatottabb találkozási pontját torzó helyett valódi, sokoldalú kulturális és turisztikai központtá alakítja – áll a KIM sajtóosztályának hvg.hu-nak eljuttatott levelében. A KIM szerint a beruházás alatt bezár az Akvárium Klub, de ennek pontos ideje és időtartama egyelőre még nem ismert.

Forrás


 

 

Szólj hozzá!


15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek