Az extankcsapdás Cseresznye New Yorkban bandázik

2013/04/08  ·   Általános   ·  koncert.hu

Már klipje is van Molnár Levente új zenekarának - a Gun4Gun tagjaival új városában, a Nagy Almában ismerkedett meg.

Gun4Gun

Sokat gondolkodtam a jövőmet illetően: kicsit el is ment a kedvem az egész zenéléstől, nem tudtam mit kezdjek magammal. 20 év után egy számomra teljesen idegen és az eddigiektől eltérő helyzettel találtam szemben magam. Az élet úgy hozta, hogy egy másik országba tettem át a székhelyem. Nem volt egyszerű döntés, de úgy éreztem, hogy környezetváltozásra van szükségem és ha már így alakult, akkor lépek egy nagyot. Azóta New Yorkban vagyok” - idézi a hvg.hu Molnár saját bejegyzését a Facebook oldalán.

Itt kezdem nulláról, elölről az egészet. Itt találkoztam néhány zenésszel, és poénból elkezdtünk zenélgetni. Annyira megjött a kedvem a féléves pihenő után, hogy megbeszéltük, hogy komolyan belevágunk és csinálunk egy jó kis zenekart, amiben nem kell a reggeli rádiós műsoroknak megfelelően viselkedni :)” - folytatódik a gitáros bejegyzése.

Cseresznye mintegy 20 éven át volt a Tankcsapda tagja, míg először "próbaidős" lett 2011-ben, majd Lukács László végleg úgy döntött, hogy megválnak tőle. Az egybehangzó, diplomatikus sajtóközlemények szerint "kölcsönös elhidegülés" volt a válás oka.

 


 

 

Szólj hozzá!


Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Az idei Sziget Fesztivál -1. napján Bródy János életművét ünnepelte a magyar könnyűzene és természetesen a közönség. Bár a koncertmaratonhoz...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy fesztiválnak érdeke, hogy fogyasszunk, ugyanakkor az is, hogy lehetőleg kulturáltan és biztonságosan szórakozzunk. A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Az érdekesebb kérdés inkább az:...

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A közönség elé kiállni azonban meg lehet tanulni – a szakemberek szerint a színpadi magabiztosság fejleszthető, és ebben a zene már egészen kisgyermekkorban is fontos szerepet játszhat.
Új koncertek