Csepel Zeneművek - bunkertúra a zorallos Hangyával

2013/06/05  ·   Általános   ·  koncert.hu

Valódi időutazásban lehet része az embernek, ha sétát tesz az egykori csepeli gyártelepen, például az egykori bunkerben, ami ma zenekaroknak biztosít próbatermet. A különös helyet Lévai Hangyássy László, a Zorall és a Sing Sing basszusgitárosa mutatta meg a PLACCC Csepel Fesztivál látogatóinak.

Csepel Zeneművek - bunkertúra a zorallos Hangyával

A Weiss Manfréd által alapított üzem területén a II. világháború alatt német tervek alapján 18 légvédelmi bunker épült fel.  Az egyik legnagyobb a 9-es számú volt, amelynek rendkívül impozánsak a méretei. Az öt emelet magas betonmonstrum falai két méter vastagok, a tetejét pedig még egy plusz méterrel megvastagították, hogy kellő védelmet nyújtson a bombázások alatt. A hermetikusan zárt épület egyszerre akár 3500 embert is be tudott fogadni. Korabeli beszámolók szerint a támadásoktól megvédte az embereket, de a detonációkba még így is beleremegett a masszív épület, ezért a leggyakoribb sérülés az agyrázkódás volt.  Ilyen és ehhez hasonló érdekességeket tudhattak meg a látogatók azon a zenés bunkertúrán, amelyet a PLACCC Csepel Fesztiválon, az Ez is Csepel című programsorozatban lehetett kipróbálni.

A 9-es számú bunker története néhány évvel ezelőtt békés fordulatot vett. A budapesti Boráros tértől autóval és tömegközlekedéssel is tíz perc alatt megközelíthető épületet ugyanis zenészek vették birtokba. A Csepel Zeneművek vezetője, Lévai Hangyássy László, vagyis közismert becenevén Hangya, a Zorall és a Sing Sing együttesek basszusgitárosa a bunkertúrán elmondta: a betonkocka kiválóan alkalmasnak bizonyult arra, hogy zenekari próbatermeket és stúdióhelyiségeket alakítsanak ki benne. A bunkerben jelenleg mintegy húsz zenekar próbál, köztük a Zorall is. A kezdő csapatok órabérben akár hangszerekkel és hangtechnikával együtt vehetik ki a helyiségeket, míg a felszereléssel érkező zenészek általában a havi bérletet választják.

A rendhagyó sétán az éppen próbáló bandák, például a Rossz szokás, a System Error, a Vakrepülés, a 21DB és a Kamara zenéjébe is belehallgathattak a látogatók. A vasárnapi zenés bunkertúra résztvevői a folyosói falakon egy tablót is láthattak, amelyen a magyar könnyűzenei élet legendás alakjainak állítottak emléket. A próbatermek is olyan halhatatlan muzsikusok nevét viselik, mint például Máté Péter, Cserháti Zsuzsa, Radics Béla vagy a legismertebb csepeli kötődésű előadó, Zámbó Jimmy.

 

FOTÓK ITT


 

 

Szólj hozzá!


Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Az idei Sziget Fesztivál -1. napján Bródy János életművét ünnepelte a magyar könnyűzene és természetesen a közönség. Bár a koncertmaratonhoz...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy fesztiválnak érdeke, hogy fogyasszunk, ugyanakkor az is, hogy lehetőleg kulturáltan és biztonságosan szórakozzunk. A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Az érdekesebb kérdés inkább az:...

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A közönség elé kiállni azonban meg lehet tanulni – a szakemberek szerint a színpadi magabiztosság fejleszthető, és ebben a zene már egészen kisgyermekkorban is fontos szerepet játszhat.
Új koncertek