Csúnya elhajlás a BRAINS új klipjében

2013/11/07  ·   Általános   ·  koncert.hu

Az élő hangszeres zenét és az elektronikát egyedi módon ötvöző Brains idén tavasszal jelentette meg Full Range című stúdióalbumát. A lemezen a Budapest Tours című dal is szerepel, amelyhez a zenekar most videoklipet is forgatott.

Csúnya elhajlás a BRAINS új klipjében

A varázslatos budapesti éjszakák, a romkocsmák és a nyári bulik hangulatát idézi meg új videóklipjében a Brains.

"Zenészek vagyunk, ezért az életünk nagy részét tavasztól őszig a klubokban éljük, és az éjszaka a mi közegünk. Budapestnek varázslatos hangulata van, főleg nyáron a romkocsmákban. Ebben a klipben a budapesti éjszakákat próbáljuk megmutatni a mi szemszögünkből. Egy sikeres koncert utáni felpörgött hangulatban a zenekar nekilódul körbejárni a kultikus helyeket, aminek aztán – mit szépítsünk rajta csúnya elhajlás lesz a vége. A forgatás kulisszatitkairól legyen elég annyi, hogy a Brains számára rendkívül fontos a hitelesség, ezért az ivós jeleneteknél nem vízzel dolgoztunk" – avatott be a forgatás titkaiba MC Columbo, a Brains zenekar énekese.

A Budapest Tours című dal a Fridge Fesztivál szervezőinek tetszését is elnyerte, így idén ez lett a rendezvény himnusza. A zenekar november 22-én élőben is előadja a dalt a fesztiválon.

A Brains a budapesti koncert után legközelebb a hónap végén, november 29-én Veszprémben lép fel, ahol a zenekar nagykoncertjével nyit újra a megújult Expresszó.  Az őszi turné közben pedig javában zajlik a Brains remixversenye az interneten, amit tehetséges fiatal DJ-knek és zenekészítőknek hirdettek meg. Az érdeklődők a Full Range album három dala, a Hurts, a Your Desire vagy a Real Talk című szerzemény átiratával nevezhetnek november 15-ig a remix@brains.hu e-mail címen. A felhívásra már eddig is számos nívós remix érkezett, amelyekre a Brains Facebook-oldalán lehet szavazni. Az egyik nyertest ugyanis a közönség, a két másikat pedig egy szakmai zsűri választja majd ki, a győztes átiratok pedig rákerülnek az új Brains Remix lemezre.

És persze nem hiányozhat a banda a decemberi INDOOR FESZTIVÁLRÓL sem - tehát nem kell nyárig várni egy jó kis felpörgésre.


 

 

Szólj hozzá!


Zenével a lámpaláz ellen?

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.

Rendet vág az AI ACT a zeneiparban

Augusztustól új átláthatósági szabályok gyökeresen átalakíthatják a szintetikus zenék, a hangklónozás és az előadói jogdíjak jövőjét az Európai Unióban.
Új koncertek