Holtan találták az eltűnt zenészeket

2013/01/29  ·   Általános   ·  koncert.hu

A Népszabadság értesülése szerint a 12 holttest közül, melyekre a Nuevo León-i hatóságok vasárnap bukkantak egy kútban, Mina városban, négy biztosan a KOMBO KOLOMBIA nevezetű, dél-amerikai popzenét játszó együttes eltűnt tagja.

Holtan találták az eltűnt zenészeket

Néhány nappal korábban húsz személy eltűnését jelentették, közülük tizenketten a Kombo Kolombia együttes, a többiek pedig a segítő személyzet tagjai voltak. A zenekar állítólag a környéken koncertezett, s miután nem jelentkeztek, a rokonaik telefonon keresték őket, majd a helyszínre siettek, amely azonban teljesen elhagyatott volt, az együttes autói pedig üresen álltak.

A tizenkét holttest közül, melyet a kútban találtak, négyet a banda zenészeiként azonosítottak. A rendőrség beszámolója szerint a zenekar egyik tagjának sikerült megszöknie, ő vezette el őket a szörnyű helyhez. A túlélő szerint tíz fegyveres rontott be az öltözőbe a koncert után, s a zenészeket a velük utazó stábtagokkal együtt az épület előtt várakozó autókba tuszkolták. A szakértők szerint nincs kizárva, hogy sokkal több holttestet is találnak még a helyszínen.

Az utóbbi években sok zenészt öltek meg a drog miatt, közülük többen drogbárókat éltető dalokat is énekeltek, írja a BBC. A Kombo Kolombia popzenét játszott, és állítólag nem kapcsolódott a drogbandákhoz, habár gyakran játszottak olyan klubokban, amelyek a drogkartellek gyakori célpontjai voltak.A térségben eléggé gyakran csatároznak a drogbandák, ezért a rendőrség korábban azt feltételezte, hogy elrabolták őket.

 


 

 

Szólj hozzá!


Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Az idei Sziget Fesztivál -1. napján Bródy János életművét ünnepelte a magyar könnyűzene és természetesen a közönség. Bár a koncertmaratonhoz...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy fesztiválnak érdeke, hogy fogyasszunk, ugyanakkor az is, hogy lehetőleg kulturáltan és biztonságosan szórakozzunk. A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Az érdekesebb kérdés inkább az:...

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A közönség elé kiállni azonban meg lehet tanulni – a szakemberek szerint a színpadi magabiztosság fejleszthető, és ebben a zene már egészen kisgyermekkorban is fontos szerepet játszhat.
Új koncertek