Ki ez a lány?: A Dal 2104 – Marge

2014/01/13  ·   Általános   ·  koncert.hu

Igazából sosem tudhatjuk, hogy az új belépők közül kinek a nevét érdemes megjegyezni, de az biztos, hogy Marge eseménydús időszakot tudhat maga mögött,
 s az igazi izgalmak most következnek: legközelebb A Dal 2014 január 25-i elődöntőjén találkozhatunk vele.

MTVA/ Gálos M Samu fotója

Marge a Morning
Light című dallal versenyez a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál elődöntősei közt. Az énekesnő számáról még 
A Dal 2014 szókimondó kommentátora, ByeAlex is elismerően
 nyilatkozott:

„A Morning Light kellemes, könnyed hangszerelésű, Sophie Ellis
Bextor-ra emlékeztető hangzással megáldott pop dal, amelyért érdemes lesz
drukkolni.” 

Nem hiába: a Morning Light
 szövegírója Marge, zenéjét pedig Szakos Krisztián szerezte, aki olyan
 elismert hazai előadók producereként ismert, mint Ákos vagy Caramel.

"Ez egy különlegesen boldog időszaka az
 életemnek, melyet mind szövegében, mind hangzásában jól tükröz az elkészült
 versenydal, és nagyon örülök a végeredménynek!” – nyilatkozta Marge a kifejezetten az Eurovíziós
 Dalfesztiválra készült szerzeményről.

A Marge művésznév a soproni származású Batta Zsuzsannát takarja,
aki meglehetősen korán, már 12 évesen kezdte karrierjét. Kezdetben Zsuzs néven 
dolgozott – kevesen tudják, hogy ezalatt SP-vel is több közös dala született. Világlátott zenész, hiszen Bécsben zeneterápiát tanult, s az elmúlt évek 
jelentős részét Angliában, Belgiumban, Írországban és Egyiptomban töltötte – különböző zenei munkákban vett részt és ihletet gyűjtött. 

„Nagyon sok olyan motívumot rejtenek a zenéim és a
 szövegeim, melyek nem Magyarországon gyökereznek, mégis itthon tudtam beépíteni 
őket a zenémbe. Ezt az ötvözetet szívesen megmutatom más országokban is, ez egyfajta oda-vissza energia.” – 
fejtette ki Marge.

Az énekesnő 2010-ben debütált And című lemezével, 2013-ban pedig átfogó 
arculatváltáson és zenei megújuláson ment keresztül. Az elmúlt évben a Stronger című kislemezzel jelentkezett, februárra várható színpadi show-ja, mely a második nagylemezét, az Under the Visible Line-t vetíti előre. Hamarosan pedig Stronger című videoklipje is debütál.

 

 

 

 

 

 

 

A sajtófotókat készítette: MTVA/ Gálos M Samu

 

*


 

 

Szólj hozzá!


Zenével a lámpaláz ellen?

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.

Rendet vág az AI ACT a zeneiparban

Augusztustól új átláthatósági szabályok gyökeresen átalakíthatják a szintetikus zenék, a hangklónozás és az előadói jogdíjak jövőjét az Európai Unióban.
Új koncertek