Ki lesz az "Év Bárzongoristája"?

2014/01/20  ·   Általános   ·  koncert.hu

Összeállt a New York Café Bárzongorista Verseny mezőnye, tehát megvan az a kilenc versenyző, akik indulhatnak az idei „Év Bárzongorisája” címért. A megmérettetés első fordulója a Világ Legszebb Kávéházában lesz 2014. január 20-án, 19 órától. A nyertes egy Roland zongorát kap.

Ki lesz  az

Két fordulóban választotta ki a zsűri azokat a versenyzőket, akik a január 20-dikai elődöntőben indulhatnak:

Balogh Dezső, Banyák Gyula, Banyák József, Burai László, Csipkés Sándor, Gazsi Norbert, Pikács István, Pintér Ferenc, Pintér Péter.

Innen öten jutnak a döntőbe, a fináléban pedig hárman párbajoznak majd. Az első megmérettetés január 20-án lesz. A versenyt az érdeklődők online is nyomon követhetik a rendezvény weboldalán, és a megmérettetés pontos leírása is itt található meg.

Természetesen, mint a tavalyi versenysorozatban, most is számítanak a nézők véleményére, olyannyira, hogy a közönség maga is befolyásolhatja a verseny alakulását. Egyrészt a helyszínen jelenlévő vendégek szavazhatnak a továbbjutók személyére, másrészt az interneten is hozzá lehet járulni a végeredményhez világhálós voks alapján.

Minden egyes forduló alkalmával három lehetséges kieső kerül a zsűri elé. Közülük egyet visszaküldenek a szakemberek, a másik két lehetséges kieső közül a közönség mentheti meg a számára meggyőzőbb produkciót bemutató versenyzőt.

Mindenre odafigyelnek az ítészek. Nyári Károly, a New York Café Bárzongorista Verseny zsűrijének elnöke azt mondta: több féle szempontot vesznek figyelembe, amikor arról döntenek, hogy a jelentkezők közül kiket engednek a mezőnybe. Az alapfeltétel, hogy a versenyzők megfelelő szintű technikai felkészültséggel rendelkezzenek. Ez az előadásuk egyik elengedhetetlen része. Az adott művet a jelentkezőknek a saját elképzeléseik alapján kell tudniuk megoldani. Nagyon fontos szempont a különböző tematikák alapján összeállított versenyprogramban a stílusok helyes értelmezése, de lényeges a versenyre kiírt művek pontos és tökéletes ismerete.

A zsűri azt is figyeli, hogy az adott vagy választott mű zenei kivitelezése milyen igényesen történik. A legfontosabb szempont mégis talán a kisugárzás, vagyis, hogy az adott művet, az előadó hogyan tudja átadni a közönségnek. Nagyon fontos a tökéletes zongorázás, de elengedhetetlen, hogy a játék megszólítsa, elérje a hallgatókat.

A verseny első helyezettje egy Roland zongorát nyer, a második-harmadik helyezett pedig nagyértékű hangszercsomaggal lesz gazdagabb. A verseny végén természetesen lesz közönségdíjas, a szerencsés a New York Palota Salon Éttermének meghívását kapja.


 

 

Szólj hozzá!


Zenével a lámpaláz ellen?

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.

Rendet vág az AI ACT a zeneiparban

Augusztustól új átláthatósági szabályok gyökeresen átalakíthatják a szintetikus zenék, a hangklónozás és az előadói jogdíjak jövőjét az Európai Unióban.
Új koncertek