Ki nyerte a Talentométert?

2013/08/01  ·   Általános   ·  koncert.hu

Többhónapos versengés, közönségszavazás, a szakmai zsűrik hosszas vitái és hetekig tartó koncertsorozatok után mára már kiderült, hogy mely előadók és zenekarok lettek a Talentométer győztesei. Noha abszolút győztes nincs, a maratoni döntő végén a tíz fellépő mindegyike értékes és szakmailag is jól felhasználható díjban részesült, van, aki felléphet a lottósorsoláson, de akad, akinek csak a Sziget jutott...

Ki nyerte a Talentométert?

A 2011-ben indult, 2013-ra jelentősen kibővült Talentométer tehetségkutató sorozatot az A38 Hajó és a Szerencsejáték Zrt. azért hozta létre, hogy némiképp felfrissítse a magyarországi zenei élet, és bebizonyítsa, hogyszép számmal akadnak tehetséges, elhivatott és hírnévre, megbecsülésre érdemes fiatalok.

Az eredmények a tehetségkutató alapítóit igazolták: a könnyűzenei szekcióba idén több mint 560 zenekar és előadó jelentkezett. Hetekig, hónapokig tartó előválogató-sorozat után jutott el a döntőbe az a tíz zenekar, amelyek közül kikerültek a szakmai zsűri, illetve a közönség által legjobbnak tartottak.

A Varga Livius (Quimby), Fehér Zsombor (Kerekes Band), Tóth Viktor, Tóth Gergő (Blind Myself), Ganxsta Zolee, Felcser Máté (Punnany Massif) összeállítású zsűri (a zenei-szervezői szakma kiválóságaival, illetve az A38 Hajó és a Szerencsejáték Zrt. munkatársaival kiegészülve) nagyon komolyan vette a feladatát, az ő hetekig tartó áldozatos zsűrizésüknek és a közönségszavazatoknak (amelyekből több mint tízezer érkezett be) köszönhetően alakult ki a győztesek és a díjak listája:

POP/ROCK
Run Over Dogs

2000 km szabadon felhasználható turnébusz szolgáltatás, fellépési lehetőség az A38 Hajó Koncerttermében, vidéki fellépések, színpadi próba biztosítása az A38 koncerttermében a turnéra való felkészüléshez, koncert-videóklip felvétele az A38 Hajó professzionális technikájával.

Ed Is On
Fellépési lehetőség a Sziget Fesztiválon.


METÁL

Babes In The Wood
Fellépési lehetőség biztosítása az A38 Hajó koncerttermében, 50 perces HD minőségű riport és koncertfilm készítése az A38 Hajó stábjával.

Turn Of Mind
Fellépési lehetőség a Rockmaratonon, illetve az A38-on, neves külföldi előadó előtt.


JAZZ

Chris Devil Trio
Fellépési lehetőség az Újbuda Jazz Fesztivál, 30 óra stúdióidő az A38 Hajón.

Balogh Tamás Trio
Négyszámos demofelvételi lehetőség az az A38 Hajón, valamint fellépési lehetőség az Újbuda Jazz Fesztiválon.


VILÁG- és NÉPZENE

Zombori
Fellépési lehetőség az A38 Hajón, neves magyar fellépő előtt.

LEROM
Fellépési lehetőség a Veszprémi Utcazene Fesztiválon.


HIPHOP, REGGAE

NB
Fellépési lehetőség az A38 Hajó koncerttermében.

Suburband

Fellépési lehetőség a Szerencsejáték Zrt. Szerencseszombat című műsorában, valamint a Reggae Campen.

 

Sok sikert kívánunk nekik! A tavalyi nyertesek között vannak olyanok, akik már nem is léteznek - sokáig nem tartott a lendület, de talán megtalálták magukat máshol, más műfajban és/vagy zenekarban. A mostaniaknak kitartást!

 


 

 

Szólj hozzá!


Nappaliból koncertterem: új kulturális fesztivál költözik Budapest lakásaiba

Nappaliból koncertterem: új kulturális fesztivál...

Szeptember 12-én először rendezik meg Magyarországon a Hova Tova? Lakásfesztivált, amely egy Hollandiában már sikeresen működő koncepció...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Mit jelent Bródy János a hazai könnyűzene számára?

Ma, az idei Sziget Fesztivál -1. napján Bródy János dalai kapják a főszerepet. A Bródy Dalok Napja elnevezésű kb. hatórásra tervezett koncert a magyar beatzene ikonikus alakja – és hazánk egyik legfontosabb dalszövegírója előtt tiszteleg.

A táncházmozgalom túlélte az alapítóit – és ma is új közönséget talál

A Budapest Park ötödik alkalommal rendezi meg a FolkParkot, amelynek középpontjában ezúttal is az élő népzene és a közös tánc áll. A program jó apropó arra is, hogy megnézzük, miként jutott el az 1972-ben indult táncházmozgalom odáig, hogy ma már a legnagyobb könnyűzenei koncerthelyszíneken is természetes helye van.
Új koncertek