Meglepi a Sony Walkmaneken

2012/11/12  ·   Általános   ·  koncert.hu

Novembertől ismert magyar előadók – Baricz Gergő, Kálloy Molnár Péter és a Leander Rising együttes – dalaival feltöltve kerülnek a boltokba a Sony zenelejátszói. Az összesen 52 szám minden ebben az évben megjelenő MP3 és MP4 Walkman®-en meghallgatható lesz, közülük hat pedig kifejezetten erre a megjelenésre készült.

Meglepi a Sony Walkmaneken

Baricz Gergő, Kálloy Molnár Péter és a Leander Rising együttes összesen 52 zeneszáma novembertől jövő év tavaszáig lesz megtalálható a 2012-es Walkman®-eken. A válogatás különlegessége, hogy féltucat szám kizárólag ennek a projektnek  köszönhető, ugyanis ezekben az énekesek egymás jól ismert dalainak feldolgozását is megjelentetik.

Baricz Gergő az X-Faktor 2011-es szériájának harmadik helyezettje, előadó, dalszerző, gitáros. Némán állni/ Solemn Silence című albuma magyar és angol nyelvű dalokkal 2012. novemberében jelenik meg a Sony Music gondozásában. Gergő az X-Faktor döntője óta sem pihen: bejárta Magyarországot, elkészítette Leonard Cohen Dance Me To The End Of Love című klasszikusának modern feldolgozását, amit maga Leonard Cohen is posztolt a Facebook-oldalán!

A kezdetben egyszemélyes projectjeként indult a mára már Leander Risingként ismert zenekar története. A projekt 2009-ben egészült ki Vörös Attilával, aki 2010 és 2012 közt végigturnézta a világot a legendás amerikai csapat, a Nevermore gitárosaként.  A duó 2010 szeptemberében debütált egy többszörösen teltházas fővárosi koncerten, ennek sikerein felbuzdulva, Takács Jozzy-val és Budai Bélával teljes zenekarrá kiegészülve folytatták pályafutásukat. A Leander Rising 2011 júliusában szerződött le a Sony Music-hoz, 2012-ben pedig megjelentették első, világhírű közreműködőkkel és szakemberekkel elkészített albumukat, Magyarországon SzívIdomár/Heart Tamer címmel.

Kálloy Molnár Péter színész, rendező, dalszerző-énekes. Három szólólemeze jelent meg, koncertjei ötvözik az improvizációt, a rock-, az akusztikus-, a jazz és a klasszikus zenét, a stand upot, a pantomimet és a vizuális képi improvizációt. Következő, A gyermek én bennem című lemeze 2012. novemberében jelenik meg a Sony Music gondozásában.

A Leander Rising angol nyelvű albuma idáig csak az USA-ban volt hozzáférhető, és Európában is csak november második felében lehet hozzájutni. Baricz Gergő bemutatkozó albuma is a Sony Walkman által lesz először meghallható, és Kálloy Molnár Péter harmadik nagylemezének is ezeken a készülékeken lesz a premierje. „Ez egy nagyszerű lehetőség számunkra. Remélem, hogy az akciónak köszönhetően még több ember ismeri meg a dalainkat” – emelte ki Baricz Gergő dalszerző és énekes, aki azt is elmondta, hogy nagyon nagy élmény és izgalmas feladat volt egymás dalainak feldolgozása.

A Sony úgy tervezi, hogy a hosszú távú együttműködés célja nem csak a termékek népszerűsítése: a cég a fiatal magyar tehetségeket támogatja azzal, hogy olyan előadók szerzeményei közül választ, akik maguk írják a dalaikat.

Aki szeretné megismerni az exkluzív dalokat, vagy további információkat megtudni az énekesekről, a www.sony.hu/zene-szerelmesei oldalon mától megteheti!


Képtár

  • Meglepi a Sony Walkmaneken kép 7864
  • Meglepi a Sony Walkmaneken kép 7865
  • Meglepi a Sony Walkmaneken kép 7866
  • Meglepi a Sony Walkmaneken kép 7868
  • Meglepi a Sony Walkmaneken kép 7869
  • Meglepi a Sony Walkmaneken kép 7870
  • Meglepi a Sony Walkmaneken kép 7871
  • Meglepi a Sony Walkmaneken kép 7872
  • Meglepi a Sony Walkmaneken kép 7874
 

 

Szólj hozzá!


Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Az idei Sziget Fesztivál -1. napján Bródy János életművét ünnepelte a magyar könnyűzene és természetesen a közönség. Bár a koncertmaratonhoz...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy fesztiválnak érdeke, hogy fogyasszunk, ugyanakkor az is, hogy lehetőleg kulturáltan és biztonságosan szórakozzunk. A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Az érdekesebb kérdés inkább az:...

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A közönség elé kiállni azonban meg lehet tanulni – a szakemberek szerint a színpadi magabiztosság fejleszthető, és ebben a zene már egészen kisgyermekkorban is fontos szerepet játszhat.
Új koncertek