Miért fontos a hollandoknak a magyar cigányzene?

2013/12/02  ·   Általános   ·  koncert.hu

A hungarikumnak számító cigányzene megmentéséért alapítványt hoztak létre - Hollandiában. A Magyar Nóta Alapítvány azért jött létre, hogy szélesebb körben megszerettessék a cigány zenét, ezzel együtt az egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülő cigány muzsikusok támogatására is lehetőséget teremtsenek.

Miért fontos a hollandoknak a magyar cigányzene?

"A cigányzenei kultúrát a kihalás veszélye fenyegeti Hollandiánban. Ez azt jelenti, hogy lassan elveszítjük azt a valóban egyedi zenei műfajt, mely kiemelkedő szerepet kapott hazánkban már évtizedek óta” – áll a holland nagyvállalatok, cégek vezetői által életre hívott Magyar Nóta Alapítvány létrejöttét bejelentő közleményben. Az alapítók szerint a műfaj bölcsőjének számító Magyarországon sem túl bíztatóak a cigányzene kilátásai. “Éppen ezért e csodálatos kulturális örökséget teljes eltűnés veszélye fenyegeti, és ez komolyan érinti a magyar cigányzenészeket, akiknek generációkon keresztül ez a műfaj jelentette a megélhetésüket” – állítják az alapítók. A Magyar Nóta Alapítvány elsődleges célja e zenei műfaj megőrzése, újra reflektorfénybe állítása, ezáltal az érintett családok támogatása.

Az alapítvány – melynek tanácsadó testületében ott van Hollandia magyarországi nagykövete, Gajus Scheltema, illetve “Buffó” Rigó Sándor, a 100 Tagú Cigányzenekar vezetője is - feladata megőrizni, támogatni és növelni a magyar nóta, a hagyományos magyar cigányzene szepét Hollandiában és Európa-szerte. Támogatni kívánják a már létező holland zenekarokat is, melyek ezt a műfajt képviselik, és továbbviszik ennek örökségét, ezzel együtt azoknak is segítséget szeretnének nyújtani,  akik kedvet éreznek a cigányzene tanulásához. Az archiválást is fontosnak tartják, éppen ezért figyelmet fordítanak a magyar cigányzenével kapcsolatos képi dokumentumok, hangfelvételek, feljegyzések rögzítésére és dokumentálása, továbbá termlszetesen publikálására. Ösztönözni szeretnék a nemzetközi, elsősorban holland-magyar csereprogramokat azzal a céllal, hogy a zenei kapcsolatok által a magyar nóta egyre nagyobb teret kapjon. Támogatni fogják a cigány közösségek muzsikusait, egyfajta közvetítőként segítve őket, hogy részt vehessenek különböző zenei műhelyekben illetve előadásokon, koncerteken Hollandiában és Európában. Mindezekkel együtt törekednek majd arra is, hogy pozitívan befolyásolják a cigány közösségekről kialakult képet, felhívva a figyelmet a kulturális örökségünk e nagyszerű, színes és hagyományos alkotóelemére.


 

 

Szólj hozzá!


Zenével a lámpaláz ellen?

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.

Rendet vág az AI ACT a zeneiparban

Augusztustól új átláthatósági szabályok gyökeresen átalakíthatják a szintetikus zenék, a hangklónozás és az előadói jogdíjak jövőjét az Európai Unióban.
Új koncertek