Nick Bounce nyerte a remixversenyt

2013/07/03  ·   Általános   ·  koncert.hu

Az egyik cidermárka a DJ Szövetséggel karöltve remixversenyt hirdetett a hazai lemezlovasok között. A DJ-párbajt végül Nick Bounce nyerte, ő vehet részt a Balaton Soundon.

Nick Bounce nyerte a remixversenyt

A mézesalma ízű cidert az Applehoney című jazz-szám ihlette. (Ugyan nem csak a mi szánk ízére alakították, de jelenleg csakis Magyarországon kapható. Megkóstoltuk: nekünk kissé édes, de hülyeség is lenne egy olyan italtól mást várni, amelynek szerepel a nevében a mézes szó. Ami fontos, kizárólag jegesen próbálkozzatok vele, mert egyébként ihatatlan.)

Az eredeti zene újragondolása volt a remixverseny feladata, amelyhez remek alapot nyújtott 4 ismert hazai lemezlovas, akik előzetesen elkészítették saját remixüket, hogy ihletet adjanak a pályázóknak. Julia Carpenter, Lotfi Begi a Compact Discóból, Chris Lawyer és Bricklake a mixek elkészítése mellett a zsűriben is helyet kaptak DJ Newl és a Strongbow mellett.

A verseny két hetes periódusa alatt 70.000 ember hallgatta meg a számokat, és a beérkezett művekre közel kétezren szavaztak is. Így a döntőben a legjobb 10 DJ mérhette össze tudását, és AppleHoney-mixét.

A döntőben a következő DJ-k és formációk léptek fel.

  • 99 Problems
  • DJ Franky
  • Dj Hlásznyik vs Wave Rider
  • Endru & Hütter
  • Freaks
  • Ill Cows
  • Koltai Tamás
  • Nick Bounce
  • StarWhores
  • Tóth Peti

Az előadott trackek közül a legjobbnak Nick Bounce-t találta a szakmai zsűri. A mostani pályázat legjobbjaként pedig bemutatkozhat a Balaton Soundon, a Strongbow Cider Space-ben, sőt találkozhat egy nemzetközi neves DJ-vel – akár a The Prodigy tagjaival, esetleg Aviciivel, az Above and Beyond tagjaival, vagy Armin Van Buurennel -, aki a dalát is meghallgatja majd, sőt mixe felkerülhet egy válogatásra, amely a nyár legjobb slágereit tartalmazza, így többezer emberhez juttatva el a DJ nevét. Az első díj mellett egy különdíj is gazdára talált melyet az Ill Cows nyert, így ők a budapesti Buborék Fesztiválon léphetnek fel.


Képtár

  • Nick Bounce nyerte a remixversenyt kép 15143
  • Nick Bounce nyerte a remixversenyt kép 15144
  • Nick Bounce nyerte a remixversenyt kép 15145
  • Nick Bounce nyerte a remixversenyt kép 15146
  • Nick Bounce nyerte a remixversenyt kép 15147
  • Nick Bounce nyerte a remixversenyt kép 15148
  • Nick Bounce nyerte a remixversenyt kép 15150
  • Nick Bounce nyerte a remixversenyt kép 15152
  • Nick Bounce nyerte a remixversenyt kép 15153
  • Nick Bounce nyerte a remixversenyt kép 15154
  • Nick Bounce nyerte a remixversenyt kép 15155
  • Nick Bounce nyerte a remixversenyt kép 15156
  • Nick Bounce nyerte a remixversenyt kép 15157
  • Nick Bounce nyerte a remixversenyt kép 15158
  • Nick Bounce nyerte a remixversenyt kép 15159
  • Nick Bounce nyerte a remixversenyt kép 15160
 

 

Szólj hozzá!


Krézi srácok a Parkban: 28 dalnyi emlékeztető a HS7 30 évére

Krézi srácok a Parkban: 28 dalnyi emlékeztető a HS7...

Egy újabb jubileumi koncerten tombolhattunk a szombat esti forróságban a Budapest Parkban. A magyar alter egyik legszórakoztatóbb zenekara idén...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A közönség elé kiállni azonban meg lehet tanulni – a szakemberek szerint a színpadi magabiztosság fejleszthető, és ebben a zene már egészen kisgyermekkorban is fontos szerepet játszhat.

Mit jelent Bródy János a hazai könnyűzene számára?

Ma, az idei Sziget Fesztivál -1. napján Bródy János dalai kapják a főszerepet. A Bródy Dalok Napja elnevezésű kb. hatórásra tervezett koncert a magyar beatzene ikonikus alakja – és hazánk egyik legfontosabb dalszövegírója előtt tiszteleg.
Új koncertek