Kibújhat belőled is a partiállat: megvan, ki nyitja meg a Szigetet!

Kibújhat belőled is a partiállat: megvan, ki nyitja meg a Szigetet!

Tavaly látványos End Show zárta a Szigetet, idén pedig már egy Opening Partyval is kiegészül a Fesztiválköztársaság programja. A Nulladik nap koncertfolyamának záróakkordjaként, az őrületes élő szettjein digitális partiállattá átváltozó elektronikus zenész, Deadmau5 celebrálja...
 
Az Irie Maffia is teszteli az Akváriumot

Az Irie Maffia is teszteli az Akváriumot

A megújult Erzsébet tér a múlt hétvégén óriási tömeget vonzott és várhatóan így lesz ez ezen a héten is, amikor megnyitja kapuit az új Akvárium klub a koncertközönség számára is. A frissen kialakított nagyterem első ilyen buliját az Irie Maffia és a D.O.G szolgáltatja, akik a...
 
 
Minek nekünk hangszeres kíséret? – Budapest Voices-koncerten jártunk

Minek nekünk hangszeres kíséret? – Budapest Voices-koncerten jártunk

Immáron harmadik alkalommal volt szerencsém élőben látni és hallani a Budapest Voices csapatát, és úgy tűnik, egyre inkább ráhangolódok a dologra. nyilván annak tudható ez be, hogy az általam amúgy is kedvelt előadók műveit dolgozzák fel, ráadásul igényes formában. Péntek este...
 
Újra miénk a tér! – Akvárium megnyitó

Újra miénk a tér! – Akvárium megnyitó

Már nagyon vártuk, és végre ez is eljött! Vasárnap ismét birtokba vehettük az Erzsébet teret, és az egyik legkedveltebb fővárosi szórakozóhely, az Akvárium is kitárta kapuit. A megújult és megszépült klub nyitónapján óriási tömeg lepte el a környéket. A napsütéses, tavaszias...
 
Jelenléti ív: Balaton Sound, Strandfesztivál

Jelenléti ív: Balaton Sound, Strandfesztivál

A többszörös Grammy-díjas Timbaland, a nyolc év szünet után összeálló Deep Dish, a minimal techno művész, Richie Hawtin, a slágergyáros Martin Solveig, a lehengerlő Rita Ora, az utóbbi években egyre sikeresebb DVBBS valamint a lendületes Blasterjaxx – velük rukkolt elő a Sound, Parov...
 
Ha kedd, akkor Random Trip: feat. Team Legat

Ha kedd, akkor Random Trip: feat. Team Legat

Budapest leglazább élőzenés klubestje hétről hétre tolja a Hajón műfajokon átívelő, jazzből-popból-hiphopból-funkból-rockból összegyúrt improvizatív koncert-bulijait, válogatott vendégekkel és garantált telt házzal. A remek dobos, Delov Jávor vezette Random Trip egyre gyakrabban...
 
 
Bazinagy Budapest-buli: május végén a fővárosban a helyed!

Bazinagy Budapest-buli: május végén a fővárosban a helyed!

Négynapos megabulinak szolgáltat játszóhelyet és díszletet Budapest május 29-től június elsejéig. A Budapest Essentials egy több fronton támadó, az országban eleddig sosem volt, ám a világban nem ismeretlen szerkezetű rendezvény, amely átmozgatja mind a szórakozó- és bulihelyeket, a...
 
Ivánék bemutattak nekünk - Ivan & The Parazol a Hajón

Ivánék bemutattak nekünk - Ivan & The Parazol a Hajón

A napokban jelent meg az Ivan & The Parazol új albuma Mode Bizarre címmel, amelyet a mostanában inkább határainkon kívül tartózkodó ifjak azonnal be is mutattak a hazai közönségnek. Még a hajó is beleremegett, olyan bulit nyomtak a srácok!
 
 Ingyenes koncertek egész nap: ArtTÉR 2014

Ingyenes koncertek egész nap: ArtTÉR 2014

Március 30-án, a belváros négy helyszínén, ArtTÉR néven egész napos művészeti fesztivál lesz. A Budapesti Tavaszi Fesztivál kísérőrendezvényeiként megvalósuló programok közvetíteni kívánnak a magas kultúra és a popkultúra között. Ez utóbbit nem értjük pontosan, mit jelent,...
 
 A SKAtch jegyzi Szeged új diákhimnuszát

A SKAtch jegyzi Szeged új diákhimnuszát

A szegedi bázisú SKAtch zenekar első hivatalos klipje nemrégiben debütált, s melyet nem sokkal megjelenése után már Szeged új diákhimnuszaként aposztrofáltak. Tavasszal az országhatáron is túl nyúló turnéra indul a zenekar.
 
Lemezmutogató: Szabó Balázs élete elvitelre ajánlott!

Lemezmutogató: Szabó Balázs élete elvitelre ajánlott!

Március 26-án, azaz a mai napon jelent meg az egyre népszerűbb Szabó Balázs Bandája új stúdióalbuma, Élet elvitelre címmel. Az énekes-dalszerző-zeneszerző-zenész: egy igazi multikulti típusú ember, aki sajátos dallam- és szövegvilágával azonnal leveszi a lábáról a népzenére...
 
Helyet nekik! Bemutatkozik a NewGatti

Helyet nekik! Bemutatkozik a NewGatti

Egyre növekszik a különböző zenei stílusok iránti igény, és ezzel párhuzamban folyamatosan tűnnek fel az újabb és újabb formációk, amelyek legtöbb esetben hamar elvéreznek a kisegyüttesek versengésében, és fennmaradásuk alig tart egy-két évnél tovább.
 
Új fejezet kezdődött a víz alatt – a James Hetfield-sztori túlélésről, veszteségről és újrakezdésről

Új fejezet kezdődött a víz alatt – a James...

Amikor James Hetfield 2026 márciusában, egy víz alatti merülés során megkérte Adriana Gillett kezét, a hír könnyen tűnhetett egy újabb különc...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Mindenféle harmonikák vs. cimbalom – jubileumi Cimbaliband koncert a Fonóban

A Cimbaliband 20 éves fennállását ünneplő koncertre március 21-én este kerül sor, mégpedig egy eddig soha nem látott formációban: az ünnepi koncerten három kiváló harmonikás csatlakozik Unger Balázs virtuóz cimbalmos csapatához, így összesen kilenc zenész lesz a színpadon, akik közül többen gyerekkoruk óta együtt muzsikálnak.

Majdnem egy évtizednyi szünet után lép fel a Tankcsapda az Arénában

Egészen pontosan: kilenc év után ad ismét önálló koncertet a Tankcsapda a Papp László Budapest Sportarénában március 28-án. Ezen az estén mutatkozik be hivatalosan a zenekar új gitárosa, Vörös Attila.
Új koncertek