Az Őrölt Nők Ketrece
A kép illusztráció (OpenAI)

Egy csipetnyi New Orleans Keszthelyen – nyárzáró gálakoncert a kastélyban

A Festetics-kastély nyárzáró gálakoncertjén Tóth Vera, Gájer Bálint, Majsai Gábor és Mihályi Réka mellett fellépnek a jövő ifjú reménységei, az I. Kárpát-medencei Jazz Trombitaverseny díjazottjai is.
 
A kép illusztráció.

A budapesti éjszaka legendás figurái az A38-on

Az A38 Hajó 22. születésnapját egy különleges pályázattal ünnepelte: "hajtóvadászatot" indítottak a budapesti éjszaka legendás figurái – valósak és fiktívek – után, akik nélkül sosem lenne ugyanolyan egy koncert vagy egy buli a fedélzeten.
 
 
Szeptember 5-ig lehet jelentkezni a 2025-ös Music Hungary-díjra!

Szeptember 5-ig lehet jelentkezni a 2025-ös Music Hungary-díjra!

A Music Hungary Szövetség idén is keresi a hazai könnyűzene kiemelkedő alakjait és teljesítményeit – nemcsak a reflektorfényben álló előadók, hanem a háttérben dolgozó szakemberek és alkotók munkáját is elismerve.
 
Fotó: Sziget 2025

Fesztivál vagy turné után – lelombozódva...

A fesztivál utolsó napján, amikor már a nap is fáradtan csorog végig a sátrak vásznán, és a színpadok körül lassan kiürül minden, valami furcsa érzés kezd motoszkálni benned. A zene még ott lüktet a fejedben, a barátaid – legyenek régiek vagy újdonsültek – nevetése...
 
Fotó: The Orbital Strangers Project

Hogyan tudunk élni Demjén Ferenc nélkül?

A napokban elindult a 2023-as év legnézettebb magyar filmje, a „Hogyan tudnék élni nélküled?” folytatásának forgatása. A „Mindig ugyanúgy” munkacímet viselő második rész a Balaton-parton forog, és a tervek szerint 2026-ban kerül majd a hazai mozikba.
 
 Mi várható egy jubileumi koncerttől?

Mi várható egy jubileumi koncerttől?

Köteles Leander egy minden eddiginél nagyobb koncertre készül 2025. augusztus 19-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
 
 
Lobog a szélben a szélzsák:  A Repülőtér Éjszakája

Lobog a szélben a szélzsák: A (75 éves) Repülőtér Éjszakája

A repülés és a repülőtér mind a mai napig sokak számára egy misztikus világ. Ennek kulisszái mögé enged betekintést ezen a hétvégén az Aeropark repülőmúzeum és számos partnere.
 
Szóval Jackson életben van? Eleddig példátlan TikTok-siker a magyar tartalomgyártók körében

Szóval Jackson életben van? Eleddig példátlan TikTok-siker a magyar tartalomgyártók körében

Darvai Károly, ismertebb nevén Prince Majesty hosszú évek óta táncművészként és Michael Jackson-hasonmásként építi karrierjét. Most azonban először robbant be igazán a nemzetközi online köztudatba – méghozzá a TikToknak köszönhetően.
 
Lesz még szabadtéri fesztivál ősszel is!

Tállya teljes területe fesztivállá változik egy hétvégére

Tállya immár 10. alkalommal várja az érdeklődőket, hogy a szeptemberi hétvégét olyan színes programkavalkádban tölthesse mindenki, amire ritkán van példa három nap alatt.
 
Fotó:  Magyar Elvis Klub

Gyertyafényes megemlékezést tartanak az Elvis Presley parkban

Augusztus 16-án lesz 48 éve, hogy elhunyt a XX. század egyik legjelentősebb előadója, a mai zenét alapjaiban meghatározó legenda, Elvis Presley. Az évfordulóra szerte a világon nagyszabású rendezvényekkel készülnek a rajongók.
 
Aranytojást tojó tyúk – ólombakancsban

Aranytojást tojó tyúk – ólombakancsban

A magyar zeneipar nem csupán dallamokból és refrénekből áll: ez egy élő, lélegző hálózat, amelyben zenekarok, fesztiválok, klubok, hangmérnökök, fénytechnikusok, sofőrök és szervezők dolgoznak azon, hogy minden este megszólaljon a zene. És amikor megszólal, nem csak a közönség...
 
Fotó: Carpetman (FB)

Ha lemaradnál a szegedi bulijáról: a rejtélyes Carpetman a Turbinában is fellép

A "függöny mögé" rejtőző Carpetman nem csak megjelenésében, de zenéjében is egyedülálló. Dalai kiszámíthatatlan elegyei a house és a blues zenének, arról, pedig, hogy mennyire sikeres volt a kísérlet, a több mint 100 milliós stream árulkodik. A fiatal zenész ősszel első önálló...
 
Sötét érzelmek, elektronikus hangzások – új lemezével érkezik Budapestre KOVACS

Sötét érzelmek, elektronikus hangzások – új...

November 27-én a Barba Negrában lép fel a különleges hangjáról és sötét tónusú dalairól ismert holland énekesnő, KOVACS. A koncerten már a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Nem a sztárok maradnak pénz nélkül, hanem azok, akiket még nem is ismerünk

Két, egymástól független költségvetési terv is kevesebb pályázati pénzt hagyna a kultúrára: az egyik Magyarországon, a másik az Európai Unióban. Első pillantásra mindez politikai és/vagy gazdasági hírnek tűnhet, a következményeivel viszont a koncerttermekben, a fesztiválokon és a zenei kínálatban találkozhatunk.

Kilencvenezren álltak sorba a koncertjegyekért – csakhogy a többségük nem ember volt

Garth Brooks ráadáskoncertjének jegyértékesítését botok bénították meg, Sam Fender elővásárlását el kellett halasztani, Raye londoni koncertjére pedig 1,8 millió regisztráció érkezett. A jegyüzérek automatizált rendszerei már nemcsak megelőzik a rajongókat, hanem teljes értékesítéseket tehetnek tönkre.
Új koncertek