A rockot nem lehet leírni!

A rockot nem lehet leírni!

Ezt Frenreisz Károly mondta azzal kapcsolatban, hogy ma és holnap megint A DAL elődöntő lesz. A Skorpió vezetője, a Metro és az LGT egykori zenésze örül annak, hogy az idei showműsorsorozatban a tavalyival ellentétben rockprodukciókat is láthat és hallhat a közönség.
 
Boldog születésnapot, Sebő Ferenc!

Boldog születésnapot, Sebő Ferenc!

Ma ünnepli 70. születésnapját Sebő Ferenc. Az évfordulóra időzítve Sebő 70 címmel, Jávorszky Béla Szilárd tollából könyv jelent meg CD melléklettel a Kossuth Kiadó gondozásában, a zeneszerző, zenetudós, előadóművész főszereplésével szombaton gálakoncert lesz a Müpában.
 
 
A soul királynője bejelentette visszavonulását, de előtte még lesz egy nagy dobása

A soul királynője bejelentette visszavonulását, de előtte még lesz egy nagy dobása

Visszavonul a zene világától Aretha Franklin: a soul királynője arra hivatkozott, hogy több időt akar tölteni az unokáival. A 74 éves énekesnő a detroiti televíziónak nyilatkozva elárulta, hogy visszavonulása előtti utolsó albumát Stevie Wonderrel együtt veszi fel.
 
Ingyenes indiai táncest az egyik leghíresebb táncossal és csoportjával

Ingyenes indiai táncest az egyik leghíresebb táncossal és csoportjával

Jövő hétfőn, február 13-án, a Közép-európai Egyetem (CEU) auditóriumában köszönthetjük a világhírű bharatanátjam táncosnőt, Pratibha Prahladot, India egyik legnevesebb klasszikus táncosát és tánccsoportját.
 
Újra lesz David Bowie-emlékkoncert az A38 hajón

Újra lesz David Bowie-emlékkoncert az A38 hajón

Egy évvel halála után ismét koncerttel emlékeznek magyar zenészek David Bowie-ra az újbudai A38 hajón, március 1-jén.
 
Csak nekünk csak most: Dub FX nagy dobásra készül nyáron a Track-ben

Csak nekünk csak most: Dub FX nagy dobásra készül nyáron a Track-ben

Ahogy már megszokhattuk Dub FX-től, idén is 200 százalékon pörög, világ körüli turnéra megy, alkot, koncertezik kifulladásig: 2017. szeptember 9-én eddig sosem látott, különleges show-val érkezik a Barba Negra Track színpadára
 
 
Nem múlik tél Miskolci Kocsonya Farsang nélkül!

Nem múlik tél Miskolci Kocsonya Farsang nélkül!

Ismerős Arcok, a Piramis, Deniz, a Paddy and the Rats, az Animal Cannibals, Balázs Pali és Aradszky László csak néhány név azok közül a fellépők közül, akik három színpadon szórakoztatják majd a közönséget a negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Becherovka Miskolci Kocsonya...
 
Bepótolja októberben lemondott turnéját a The Mahones

Bepótolja októberben lemondott turnéját a The Mahones

St. Patrick’s Tour 2017 elnevezésű koncertsorozatával pótolja tavaly októberben lemondott turnéját a kanadai The Mahones. Melegíts be Szent Patrik napjára velük a Dürerben!
 
Danny Avila is fellép a nemzetközi DJ verseny budapesti elődöntőjén

Danny Avila is fellép a nemzetközi DJ verseny budapesti elődöntőjén

2017 január és áprilisa között a NEW YORKER Európa legismertebb klubjaiban rendezi meg a versenyt fordulóit. Hogy a budapesti győztes DJ-ben megvan-e mindaz, ami Európa egyik legnagyobb lemezlovasává teszi, a rendezvénysorozat záró napján, a gigantikus finálén dől majd el, amelynek...
 
Akik semmilyen kategóriába nem sorolhatók be: Tuck & Patti a MOM-ban

Akik semmilyen kategóriába nem sorolhatók be: Tuck & Patti a MOM-ban

Az amerikai énekes-gitár duó Tuck & Patti, azaz William Andress és Patricia Catchard európai turnéja keretében, 2017. március 28-án újra Budapesten lép fel.
 
A Tankok tűz alá veszik az Arénát

A Tankok tűz alá veszik az Arénát

Négy hónap szünet után látványos produkcióval tér vissza a Tankcsapda! Az év első hazai megmozdulását 2017. április 28-án, a Papp László Budapest Sportarénában tartják, ami ígéretük szerint az eddigi legizgalmasabb Tankcsapda koncert lesz.
 
Évnyitó Pink Floyd-tribute buli a Hajón

Évnyitó Pink Floyd-tribute buli a Hajón

A Keep Floyding a 2017-es évet február 16-án, csütörtökön az A38 Hajón nyitja meg, ahol a megszokott nagyobb lélegzetvételű produkciókon megismert hangzás és látványvilág várja este 8 órától a ’60-as, ’70-es évek progresszív rockzenéiért rajongó közönséget.
 
Ludwig van Beethoven vs. jégmadár

Ludwig van Beethoven vs. jégmadár

Bár minket közvetlenül nem érint, de aki kiteszi a lábát az országból belefut a bankjegybe: az Európai Központi Bank a mai napon közzétette az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie Mercury-szobrát

Július 25-én avatják fel Balatonszemesen Freddie Mercury-mellszobrát. A XXXIII. Queen Fesztivál kiemelt eseményeként leleplezendő alkotás a világon mindössze a harmadik nyilvános köztéri Freddie Mercury-szobor lesz. Az emlékmű mögött több mint harminc évnyi rajongói közösségépítés, hét évnyi szervezés és egy nemzetközi...

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina Kulturális Központban Ludvig Parmenttel közös produkciója érkezik Budapestre, amely a kimondott szót és az elektronikus zenét kapcsolja össze.
Új koncertek