A Marvel tényleg ellopta egy magyar filmsorozat zenéjét?

2019/10/10  ·   Bulvár   ·  koncert.hu

Kriskó Zoltán magyar rendező szerint csaknem három évtizeden át használták engedély nélkül az X-Men animációs sorozathoz a Linda című magyar – bűnügyi – sorozat főcímdalát – közölte sajtóértesülésekre hivatkozva a Blikk.

Fotó: Port.hu

Fotó: Port.huKezdjük a Lindával... A fiatalabbak kedvéért elmondjuk, hogy a sorozat címadója az epizódokban főszerepet játszó rendőrlány (Görbe Nóra).

Az első szezont 1984-től, a másodikat 1986-tól, a harmadikat 1989-től vetítette a Magyar Televízió. Innen, 2019-ből nézve könnyedén a legrosszabb magyar filmsorozatok tízes listájának élbolyába pakolnánk (a Pirx kalandjai, ami jobbára háztartási eszközökből összeállított díszleteiről híresült el, persze letaszíthatatlan a trónról), de akkor nagyon szerettük, egyrészt, mert a rendezők nem akárkik voltak (Gát György, Szurdi Miklós), a szereplőgárdát remek színészek alkották (Bodrogi Gyula, Pécsi Ildikó, Ronyecz Mária, Bánffy György stb. – érdemes végigolvasni a wiki felsorolását, mert szinte benne van az egész szakma), Lindát pedig nagyon lehetett kedvelni, mert kicsi volt, szemtelen, volt egy sárga Babettája és jól taekwondo-zott – és egyébként sem lehetett mást nézni.

Linda visítása generációs élmény lett.

Kriskó Zoltánról keveset tudunk, a barátunk szerint ő rendezte a Charlie - 40 év Rock&Roll - Kisstadion című koncertfilmet, a mostani, készülődő per kapcsán azonban fontosabb az a tény, hogy ő a magyar sorozat zeneszerzője, Vukán György (1941-2013 – egyéb tevékenységei mellett vagy 50 film zeneszerzője) hagyatékának kezelője. Kriskó nem kevesebbet tervez, minthogy minden lehetséges média-óriást beperel – nevesül Marvel, Disney, FOX, Apple, Amazon stb. – amiért csaknem három évtizeden át használták engedély nélkül az X-Men animációs sorozathoz a magyarok kedvenc bűnügyi sorozatának főcímdalát – írja a Blikk. A követelésében az áll, hogy Vukán György – vagyis a jogutód – a '90-es évekig visszamenőleg részesüljön a Marvel franchise teljes bevételéből.

Nézzük az ominózus dalt:

S itt a marveles változat:

A hasonlóságot nehéz nem észrevenni, de a plágium megállapításának komoly folyamata van, nagyon sok mindent figyelembe fognak venni, amikor a kettőt összehasonlítják.

Hogy miért pont most robbant ki mindez? Nos, a Blikk szerint Kriskó most vette észre a hasonlóságot, ami nem csak az ő "mulasztása", hanem mindenkié, aki a Linda és az X-men magyar nézőinek közös halmazát jelenti, mert annyira beleégett a főcímzene a fülünkbe, hogy szinte elképzelhetetlen, hogy senki nem jelezte korábban.

 Várjuk a fejleményeket!

Addig is álljon itt pár plágium-példa a közelmúltból:

 

Amikor a magyar mulatós zenész plágiummal vádolja Enrique Iglesiast

 

Most akkor ki nyúlta le Gesztiék dalát?

 

Amerikában csak az Omegát ismerik?

 

Újabb plágiumper a láthatáron: egy kínai sztár lenyúlta a Neoton slágerét

 

Presser Gábor és Adamis Anna megállapodott Kanye Westtel

 

 

 

 

Linda, Marvel, lopás, plágium

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek