Ed Sheeran kislovag lett!

2017/12/08  ·   Bulvár   ·  Juhász Vali

Ed Sheerant csütörtök délután avatta Károly herceg a Brit Birodalom Rendje tagjává a Buckingham-palotában. Ez ugyan még nem jogosítja fel a "Sir" megszólításra, de akkor is óriási dolog a számára.

Ed Sheeran kislovag lett!

Az énekes-dalszerző zenei és jótékonysági szolgálataiért kapta az elismerést.

Amikor megkérdezték, miről társalgott Károly herceggel, Sheeran azt mondta a BBC-nek: "Azt kérdezte tőlem, hogy még mindig olyan sok lemezt adok-e el, valamint újságoltam neki, hogy holnap koncertem lesz New Yorkban, és meglepődött, hogy a ceremónia után azonnal oda is repülök."

Arról is beszélt, hogy nagyapja, Bill idős korában "kifejezetten royalista" volt.

"Mindenféle kitüntetései voltak, és négy évvel ezelőtt ezen a napon halt meg, szóval ez tényleg egyfajta szép ív így, azt hiszem, most elég büszke lenne rám" - mondta Sheeran a riportereknek.

Sheeran a közelmúltban nyilakozott arról, hogy összesen két Grammy-jelölést kapott - sokkal kevesebbet, mint azt sok kritikus azt előrejelezte a "÷" cíalbumának sikere kapcsán.

"Talán ez az év nem az én évem." - mondta.

Nemrégiben kiadott egy remixet, a "Perfect" címűt Beyoncé-val, ami valószínűleg holnap az első helyre ugrik a listán.

"÷" cívilágkörüli turnéja májusban és júniusban az Egyesült Királyság és Írország leghatalmasabb stadionjaiban folytatódik.

Forrás és fotó

Ed Sheeran, Károly herceg, Brit Birodalom Rendje, királyság

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában* bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek