Ez már hányadik botrány, amióta Zámbó Jimmy meghalt...?

2018/11/19  ·   Bulvár   ·  koncert.hu

Már annyiszor elhatároztuk, hogy megnézünk egy X-faktort, de valahogy nem ugrottuk meg a feladatot, az első öt perc kifogott rajtunk. A mostani balhéról is a Blikkből értesültünk.

A fotón a Ricky and the Drunken Sailors (RTL)

A Blikk ugyanis megtudta, hogy Zámbó Jimmy családja és a zeneszerző megtiltotta a RTL Klubnak, hogy a tehetségkutatóban felcsendüljön a 2001-ben elhunyt Király egyik legismertebb dala.

A számot a Ricky and the Drunken Sailors adta volna elő az első élő show-ban szombaton, rockabilly stílusban, de ehhez sem az egyik zeneszerző, Pásztor László, sem Zámbó Jimmy özvegye nem bólintott rá.

"A műsor történetében még nem esett meg ilyen" – kommentálta a Blikk szerint az esetet Verebély Marcell, az X-Faktor főszerkesztője.

"A műsorral és a stílussal nincs bajom. Azt gondolom, a műfaj és a dal itt most nem találkozott" – nyilatkozta Pásztor László.

A ringbe beszállt Zámbó Jimmy fia, Krisztián is, aki nem érti, miért tiltották le a dalt (ő is jogtulajdonosok közé tartozik):

"Tudom, hogy apunak is tetszett volna a produkció. Én biztos adtam volna engedélyt..." – véleményezte a dolgot.

Az együttes mentora, ByeAlex így sommázta a történetet:

"Elgondolkodtam azon, ha egyszer majd meghalok, végrendelkezem arról, hogy a jogutódaim ne gátolhassák meg a dalaim szabad feldolgozását. Ha huszonéves gyerekek Az én rózsám című dalomat akarják felhasználni és rá akarnak rappelni vagy metálos formában hörögni, az szerintem megtisztelő, és szeretni kell."

Legutóbb a Jimmy-musical kapcsán került címlapokra a család, egyrészt a dalok szerzője, Kaszás Péter nem járult hozzá szerzeményei színpadra viteléhez, másrészt Edit asszonynak nem tetszett a darab. 

Egyébként van olyan zenészünk, aki már életében biztosítva szeretné látni zenei örökségét: nemrég számoltunk be arról, hogy "Második idő" néven ezentúl külön alapítvány gondozza Szörényi Levente majdani hagyatékát.

 

Zámbó Jimmy, X-faktor, Pásztor László, jogtulajdonos, Bye Alex, Ricky and the Drunken Sailors

 

 

Szólj hozzá!


Így lesz egy posztból botrány, avagy árthat-e Katy Perrynek Ruby Rose?

Így lesz egy posztból botrány, avagy árthat-e Katy...

Van egy történet, ami most épp körbejárja a sajtót. Nem egy friss lemez- vagy turnébejelentés, hanem egy húsz évvel ezelőtti este emléke... Ruby...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Pillanatgyár a sivatagban: Coachella 2026/1. hétvége

Az amerikai Coachella első felvonását 2026. április 10-12. között rendezték meg, és már az első hétvége után uralta a nemzetközi sajtót és a közösségi médiát. A fellépések mellett a meglepetésvendégek, a látványos produkciók és a váratlan pillanatok kerültek a fókuszba. Az alábbi válogatás ezekből a friss...

Lesz még Magyar Köztársaság – korszakzáró Bródy János-koncert

Korszakzáró koncertet tartott április 11-én a Papp László Sportarénában Bródy János. Az Illés és Fonográf zenekarok legendás tagja eljátszotta legnagyobb slágereit, de előkerült a legújabb album néhány dala is. Mindez az országgyűlési választás előestéjén történt, ami különös ízt adott az egész koncertnek.
Új koncertek